| Küzdőtér |
|
|
|
Önbörtön
Mint kit erős várba zártak,
szűk ablakokon lesekszem
- rátok várok.
Bár az ajtók nyitva álltak,
nem zárták rám, úgy emlékszem
- várok rátok.
Ülök csendes magányomban,
legmagasabb vártornyomban,
ahonnan messze ellátni
- fájdalmas itt rátok várni.
Évei a pillanatnak
- homokszemek lassan hullnak,
a gyertyák is elégtek már,
minden lobbanás rátok vár.
Félelmekből vasalt rácsok,
a kilincsek fakult álmok,
bánat az ablak üvege,
s betegségből van függönye.
Egyre lassabb az életem,
hol van már, ki védelmezzen?
Itt ülök hát, rátok várva
- bár az ajtó bentről zárva.
----
Ajtókat bezúzni,
ablakokat törni
kellene,
hogy elmúljon rólad
az életed összes
félelme.
Lerázni bilincset,
lenyomni kilincset,
ajtót kitárni.
Segíts hát magadon,
hogy tudj végre szabadon
közöttünk járni!
Cím: Önbörtön
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Víg Éva (veva)
Beküldve: April 9th 2004
Elolvasva: 1219 Alkalommal
Pont:
Beállítások: 
[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]
|
|
|
|
|
zyuwataneo 2009-11-09 09:12:34
Si mondta meg a tutit! Dejszen ez a vers is önmagában egy híradás!
(. . . _ _ _ . . .) ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti. Akinek van füle a hallásra , meg hozzávaló lelki készüléke, az meg is hallja ám! Igaz drágám? Nem mondom meg, ki vagyok ! Szerintem úgyis tudod!..:)
|
|
|
|
|
abigel 2005-05-18 09:27:54
Osztom az előző két hozzászóló véleményét. Szép az alkotás, s nagyon valóság szagú.
|
|
|
|
|
Si 2004-04-11 11:49:57
Már olvastam a versed, de vissza kellett térnem hozzá újra, annyira megfogott a kettős látás érdekessége. Teljes elzárkózás és annak önkéntes feloldása. Igazad van. Az élet nem bújócska, ahol mindenkit megkeresnek a játszótársak. Aki bezárkózik, magára marad, nem tudják hogy létezik, így nem is keresik. Jeleket kell adni létezésünkről.
|
|
|
|
|
káma 2004-04-10 00:19:27
Valóban Veva, magunk alkotjuk a rácsokat, s magunknak kell nyitni is őket. Gyönyörű a versed. Köszönet érte.
|
|
|
|
|
|
