El kell, hogy engedjelek,
El kell most mindenemet,
Ha tépnek is vagy mardos bent,
Szétszaggatott testemben az élet,
Megszikkadt lelkem s hitem lassan eléget,
Örökre elföldeli alakom, mint világtalant a sötétség.
Itt a temetők kertjében látni sírom,
Halálba hajszolt keresett kínom,
Akkor is elengedlek, ha fáj, tép, zúz,
Ha ezernyi szállal valami feléd húz,
Mint követ testemen, ha a hóhér görgeti,
Lassan agyonnyom, minden szervet elfedi,
Kispriccel a boldogság lehelete,
Kergetve reményvesztett valóságomat.
El kell, hogy engedjelek,
El kell most mindenemet,
Ha emészt is vagy sorvaszt arcod,
Mint kifordult hájából a gyümölcs,
Megbarnulva, íztelenül rothadok,
Életem sivár, végtelen Óceánján.
