Bódul fejem, pár betűből áll.
Egy név tölti ki lényemet, s az
utcán megjelenik egy rózsaszín kabát.
Megfordulok, üres vagyok ma, de
holnap újból megyek az ismeretlenbe,
nagy üres lap, melyet én írok tele
életemmel.
Ő volt, jő egy másik, ott vagyok
hitveszetten a sorbanállók között,
a várakozók lezárt reményeiben.
Emberek élete, és az enyém,
együtt rohanunk egy felé.
Bonyolult gondolatok,
meleg kövek, kígyók, férgek.
Ölünk, hogy éljünk?
Ne zökkents ki gondolataimból!
Bágyadt nyugalom, nem pihenek.
Visszhangzik a Világ:
Ó Te! Ó Te! Ó Te!
Fiatalság, mindenki!