Wellington-ikrek
Egyszerre három angyal szállt le a földre.
1973
Los Angeles, California.
Stephen Wellington alig bírt magával az örömtől, amikor felesége bejelentette, hogy ismét gyereket vár. Már volt egy fiuk, Robert, ő éppen a negyedik életévét taposta.
Most viszont ikreket vártak.
Kényelmesen éldegéltek Beverly Hills-i házukban, és néha belevetették magukat az éjszakai életbe.
Stephen és Sarah találkozása szabványos színész-szerelemnek indult, ahogy már oly sok történet Hollywood-ban. Együtt forgattak és előbb-utóbb a szünetekben is egyre gyakrabban keresték egymás társaságát. Lassan a pletykák is utolérték őket, de ők nem törődtek velük. A forgatások után elbújtak valahol, valamelyikük lakásán és jót nevettek a szóbeszéden.
Álomesküvőt rendeztek, gyönyörű nászútjuk volt, aztán Stephen egy kis idő után visszatért a filmezéshez, Sarah pedig várta, hogy első gyermekük megszülessen. Nagy örömmel fogadták a kisfiút, és a nő sok örömet talált benne. Eldöntötte, hogy jó darabig otthon is marad, amíg a fiúcska növekszik, és szerettek volna még egy-két csöppséget, de csak most jött össze. Már éppen elhatározták, hogy Sarah újra filmezni kezd, amikor végre a doki közölte vele a jó hírt. A pici fiú mellett is rendszeresen kísérte férjét a fogadásokra, még mindig imádta, hogy együtt fotózzák őket a vörös szőnyegen. Jól mutattak egymás mellett, a magas, sötétszőke, zöld szemű férfi, és a világosszőke, kék szemű Sarah. Őket kiáltották ki „álompárnak”: Büszkék voltak egymásra, és ezt mutatták is. Már pár hónapos terhes volt az ikrekkel, amikor Oscar-díj átadóra mentek együtt, és olyan Dior-ruhát választott, ami nem eltakarta apró pocakját, hanem kiemelte. Stephen büszkén vezette karonfogva a bámészkodó tömeg előtt, és mosolyogva válaszoltak az újságírók kérdéseire. Gyakran megállították őket, mert kíváncsiak voltak, hogy vajon az újabb terhesség után egyáltalán visszatér-e valaha a színészethez. Sarah ekkor még nem mondott biztosat, de úgy gondolta, miért ne. Azonban most pár évet még kihagy.
Eltelt pár hét, és Sarah hirtelen nagyon terebélyesedni kezdett. Tudták, hogy azért, mert nem egy, hanem két baba fejlődik. De amikor körülbelül félidőben elment orvoshoz, az meglepő hírrel állt elő: úgy tűnik, mindjárt három babára kell készülniük. De mivel a mama makkegészséges, nem kell aggódni, csak kímélje magát. Sarah szédelegve ment haza, hogy közölje férjével a meglepő égi áldást.
- Jesszus! Hogy fogjuk megkülönböztetni őket? Legalább kettő egynemű lesz! – rémüldözött a leendő apuka.
- Ráadásul egyszerre lesz mindhárom éhes, növeszthetek még egy mellet, ha nem akarok negyedóránként szoptatni! – De ezen azért jót nevettek, nem vették annyira tragikusan a dolgot. Inkább szerencsésnek érezték magukat. Viszont Sarah kijelentette, hogy ha ezen a szülésen túljut, nem vállalkozik többre. Minden esetre felkészültek, mert akár három fiút vagy három lányt is kaphatnak. Sokat tanakodtak a neveken is. Egész Hollywood-ot lázba hozták a terhességgel. Dupla annyi paparazzira kellett felkészülniük a következő pár hónapban, és később is.
A szülőszobán az orvos és a nővérek is izgatottan várták, hogy a babák milyen nemi megosztásban érkeznek majd. Már különböző karszalagokat készítettek elő, fiú- és lánynevekkel, érkezési sorrend lesz a döntő. Jessica érkezett elsőnek. A második angyal Cynthia lett. És végül Elizabeth a legfiatalabb. A fiúneveket nem volt alkalmuk felhasználni.
Három egyforma baba feküdt egymás mellett: az első napokban még sötét szemük volt, később egyre zöldebb és egyre világosabb lett, de a pihecsomó a fejükön egyaránt világosszőke volt.
Három lány – három különböző karakter és temperamentum, ami már kicsi gyerekkorukban is megmutatkozott. Aki sok időt töltött velük, annak igazán egyszerű dolog volt megkülönböztetni őket. A szüleiknek általában sikerült is. Robert néha összekavarodott, és a lányok keményen kihasználták bátyjuk gyengeségeit. De amikor valamelyik bajba került, a másik kettő bármit megtett, hogy a harmadikat kirángassa a pácból.
Sarah-nak nagyon oda kellett rájuk figyelni, mert általában hárman minimum háromfelé szaladgáltak. Szerencsére a babysitter, akit frissen vettek fel melléjük, óriási segítséget jelentett.
Cynthia, alig tanult meg járni, máris apja forgatásain téblábolt. Stephen elkövette azt az óriási hibát, hogy egyik forgatáson eldicsekedett édes gyermekeivel, és megkérték, legalább az egyiket mutassa meg. Cynthia volt mindig az „arany középút” a három között, a legkönnyebben kezelhető, de nem volt annyira visszahúzódó, mint Elizabeth. Tehát ő lett a kiváltságos, akit kézről kézre adtak, és körülrajongtak már totyogós korában is. Ő pedig ezt megszokta, sőt! Kifejezetten műsort rendezett az őt ajnározóknak. Élvezte, hogy a középpontban lehet.
Mindhárman teljesen másban lettek tehetségesek. Jessica egy fényképezőgéppel a kezében csodát tudott művelni. Ő volt a legrámenősebb, általában bármit akart, minden eszközt bevetett, hogy megkapja. Kevés dolog korlátozta. Leggyakrabban alkalmazott eszköze a zsarolás és a hazugság volt.
Elizabeth-t csak ritkán lehetett észrevenni, ő volt a „háziszellem”. Meghúzódott nővérei árnyékában, és csak ritkán mutatkozott a nyílt színen. Sosem teremtett magának saját dicsfényt, beérte annyival, amennyi rávetődött a testvéreiről. Csendesen, magába vonulva alkotott, verseket és novellákat írt, de legtöbbször szigorúan elzárta az alkotásait. Legnagyobb álma volt, hogy főiskolára mehessen, és újságírást tanulhasson. Vagy a suliban újságcikkeket írhasson.
Stephen büszke volt gyerkőceire, és bár nem tett köztük különbséget, érezte, hogy Cynthia lesz az, aki a nyomdokukba lép. Korán kiütközött, hogy imád szerepelni. Az éneklés nem volt erőssége, de Elizabeth történeteit nagyon hitelesen tudta előadni.
Stephen már kicsi korában elkezdte a forgatásokra magával hordani, mert szerette, amikor szünetekben Cynthia szórakoztatja. Nem beszélve arról, hogy a kislány élénken érdeklődni kezdett a színészmesterség iránt. Bár ekkor még csak az ötödik évüket töltötték be a kislányok, már olyanok voltak, mint a mini-felnőttek.
Forgatási szünetekben jót szórakozott együtt apa és lánya, míg végül az egyik rendezőnek feltűnt Cynthia tehetsége. Meg is kérdezte, lenne-e kedve a kislánynak elmenni egy meghallgatásra. Így hát elég korán bekerült a filmezés világába.
Hatévesen forgattak vele egy horrorfilmet, amikor meghallották, milyen ijesztően tud sikongatni. A következő pár évben iskolába járt, de kilencévesen ismét filmezett. Aztán szinte minden évben készítettek vele filmet. De közben iskolába is kellett járnia. Szerencsére be tudta illeszteni a forgatások közé a sulit, mert a forgatásokra is magával hordta a tankönyveit, és kieső idejében tanult. És a sok felnőtt, akikkel körül volt véve, segített neki. Tudta, hogy először mindenképp befejezi az iskolát, aztán filmezni akar. Érettségi után tervezte, hogy színiiskolába iratkozik tovább. Ez volt az egyetlen, amihez kedve – és mások szerint tehetsége volt.
És szerepet cseréltek Stephen-nel: eddig a kislány kísérte apját a forgatásokra, mostantól fordítva lett. Amikor Cynthia forgatott, az édesapja kísérte el, hogy vigyázzon rá. Meg persze a filmes szerződésekhez szükség volt a szülői jóváhagyásra. Stephen szívesen büszkélkedett lányával.
Már általános iskolában elkezdték a lányok összehangolni a tevékenységeiket és kreativitásukat. Összedugták a fejüket, hogy milyen jó csapat lesz belőlük a későbbiek során: alkothatnának együtt: Liz írja a cikkeket, Jess fotókat készít hozzá. Sőt, amikor Cynthia színésznő lesz, és sétálgat a vörös szőnyegen, róla is összehozhatnának néhány hiteles cikket.
Először szüleiken akarták kipróbálni tudásukat: a partikra megpróbáltak eljutni velük, de még igazából gyerekek voltak. Nagy volt köztük az egyetértés, bátyjuk, Robert néha nagyon sajnálta, hogy a legtöbb dologból kimarad, már csak azért is, mert ő fiú. De legalább akadt néhány barátja, akikkel általában lógott, és néha haza is vitt – testvérei nagy örömére. Ezzel tudott kishugai kedvében járni, mert a lányok ijesztően korán értek. Kordában kellett tartani őket.
A fiúknak általában megtetszett a szelíd-szolíd visszafogott Elizabeth, aki gyakran tartózkodott otthon. Aztán Jessica egyszer csak megjelent a színen, lecsapott a srácra a maga rámenős stílusában, és szegény hanyatt-homlok menekült – egyenesen Cynthia karjaiba. Ő viszont hamar lerázta őket.
Néha természetesen „beugrottak” egymás helyére attól függően, mikor melyik stílusra volt szükség az adott randin.
Cynthia apja forgatásain magára szedett egy kis harci kedvet és tanult némi önvédelmet, amit szívesen átültetett a gyakorlatba: otthon gyakran kiprovokált Robert-ből egy-egy komolytalan csatározást.
És akadt még egy ember a Wellington-család életében, aki fontos szerepet játszott – nem kizárólag Sarah-val a filmvásznon, hanem civilben is. Ő volt Nick, Sarah valaha kedvenc színésze és egyben jó barátja, aki Hollywood-ból még a férjhezmenetele és a babázás idején is kitartott. Rendszeresen járt hozzájuk.
Eleinte Stephen féltékeny volt a magas, barna hajú, barna szemű férfira, de aztán félretette a képzelgéseket.
Nick szerencsésnek tartotta őket a kapcsolatuk miatt, ő maga nem volt ennyire mázlista, korán elvált. Sokat játszottak együtt Sarah-val, a férfi sajnálta, hogy a nő jó pár évre kimaradt a filmezésből. Mindig szolgáltatta nekik a friss, szaftos pletyiket a film fővárosából.
A gyerekek közül Cynthia szerette őt a legjobban, jó barátok lettek az évek során. Sok dolog kötötte össze őket: a filmezés iránti elkötelezettség, Sarah iránti szeretet. Nick-kel is gyakran „megverekedett”, ő volt az oktatója, amikor Cynthia elkezdte a harcművészetet. Testőrök helyett gyakran fuvarozta a kislányt apja forgatásaira vagy iskolába.
Robert úgy érezte, hogy kilóg a családból, semmi érzéke és kedve nem volt a filmes karrierek közül egyikhez sem. Ezért más államba akart költözni, hogy főiskolára menjen. Ebből kisebb botrány alakult ki, mert Stephen nem szívesen engedte volna el. Megértette fiát, hogy ki kell találnia, mit kezdjen az életével, de jobb szerette volna, ha nem hagyja el a családját.
A kislányok is nagyon sajnálták volna, ha elmegy. Végül kiegyeztek abban, hogy a kaliforniai egyetemre jelentkezik, és ha felveszik, akkor marad. Felvették. A család tagjai örömtáncot jártak, de Robert nem érezte boldognak magát.
Sarah ismét filmezni kezdett, most, hogy a lányok már nőttek, a fiuk is elkezdte önálló életét.
Nick is gyakran feltűnt, leginkább azzal az ürüggyel, hogy Sarah-nak segít visszailleszkedni a filmvilágba, és szerepet tanulnak együtt.
Cynthia belekezdett egy sorozatba az általános suli utolsó évében, alig tudta befejezni a sulit, de közben már jelentkezett a középiskolába is. Úgy kötötte össze a dolgokat, hogy néha a suliban forgattak, mert a sztori egy lánykollégiumban játszódott, és a hozzá tartozó suliban is volt pár jelenet.
Cynthia nem volt otthon annyit, hogy észrevegye a szülei kapcsolatában történő apróbb változásokat. Liz és Jess pedig nem figyelte őket.
Ugyan megint gyakran járhattak a Wellington-szülők partikra, de ezt hol együtt, hol külön tették. Megegyeztek, igazából már évekkel ezelőtt, amikor egymás iránti lángoló szerelmük szelíd szeretetté csitult, hogy úgy élnek, ahogyan eddig, nem borítják fel a család békéjét. Stephen viszont újabban már nem féltékenykedett, pedig Sarah többet ebédelt vagy vacsorázott éttermekben, mint otthon a családjával. Amikor szerepet tanult, akkor azért, mert állítólag ismerkedett a szereplőkkel, amikor nem forgatott, akkor pedig a következő filmhez készült.
Stephen hasonlóképp egyre többet volt távol, és nagyjából ugyanezzel az indokokkal magyarázkodott, amikor a lányok szóvá tették, hogy keveset van velük. Cynthia még mindig elkísérte egy csomó helyszínre, és ilyenkor apja csak vele foglalkozott, tehát nem tűnt fel neki semmi.
Folyt.
