Poszterlány
1987. tavaszán látta meg Billy először Cynthiát egy filmsorozatban. És ekkor gyökeresen megváltozott az élete.
Pár héttel azelőtt töltötte be a tizenhetedik évét. Az anyukája egy hétvégi sorozatot nézett, Billy pedig leült mellé beszélgetni. És ottragadt a szeme a képernyőn. Döbbenten ült a kanapén, amikor látszólag „bekapcsolódott” egy lánykollégium életébe. Gyorsan elővette a műsorújságot, és kikereste a film címét, a szereplőlistában pedig rátalált a lány nevére. Nem hagyta békén anyukáját addig, míg el nem mesélte, hogyan kezdődött a sorozat.
Ettől kezdve minden hétvégén igyekezett ott ülni a tévé előtt, amikor kezdődött a film. Amikor a munka miatt lemaradt róla, akkor napközben folyamatosan Rá gondolt. Különösen azok az epizódok tetszettek neki, amikor a lány énekelt! Merthogy szerepe szerint a suliban egy zenekar énekesnője. Később megnézte a többi alkotást is, amiben feltűnt, posztereket, újságkivágásokat kezdett gyűjteni Róla. A képekkel kitapétázta a szobáját, a cikkeket és interjúkat pedig az ágya alá rakta kiterítve, nehogy összegyűrődjenek. Minden apró kis cikket elolvasott. Így derült ki, hogy Cynthia egy ikertrió középső tagja, a másik két lányt Jessicának és Elizabeth-nek hívják, és ők nem színészkednek, hanem civil életet élnek. Legtöbbször a lányt egyedül fotózták. Azután, hogy meglátta, és beszerezte Róla az első képet, Billy megírta élete első dalát, "Poszterlány" címmel. Kölcsönvette édesapja gitárját, hogy bemutathassa az anyukájának. Csak neki merte előadni, amikor kivételesen ketten voltak otthon. Kikérte a véleményét.
- Anyóca! – ez volt a kedvenc megszólítása. – Ha Te lennél Cynthia, és hallanád, tetszene a dal?
- Maga a dal szép. De köze nincs a valósághoz.
- Igen, egy kicsit álmodoztam...
Összenevettek, aztán Maggie átölelte "kisfiát".
- De ha dalokat akarsz írni, tedd azt! Szeretném hallani, ha valami ötlet kipattan a fejedből!
- Oké, de ez a dal titok, anyóca!
Billy még Mike-nak és Tom-nak se mutatta meg, csak azokat, amik ezután következtek.
A spirálfüzetet, amibe a szöveget írta, a fiók mélyére süllyesztette. Nyitott egy új füzetet, ezzel egyidőben egy új fejezetet az életében. Egy csomó dalt írt bulikról, sörözésről, cigiről, lányokról. De ezeket is csak a mamája hallotta.
Írt egy dalt édesanyjuk születésnapjára is, meglepetésnek. Ekkor merte megmutatni magát a család előtt. Amikor este előadta, ott ült náluk Mike és Tom is. Ők is el voltak ragadtatva a daltól, és poénból Tom az asztalon dobszólót adott mellé, Mike pedig egy gitár hangját utánozva dúdolt. És máris megalakult a zenekar. Az édesanyja könnyes szemmel kisfia nyakába borult. Szombaton este aztán megint „összegyűltek” Billy szobájában, és Billy feltette a nagy kérdést: elkezdjék-e komolyan venni ezt a zenekarosdit. Amikor a másik két fiú rábólintott, Billy leszaladt az apukájához, elkérte a gitárját, előszedte a spirálfüzetet és elénekelte a dalokat.
Megvolt a cél, amiért dolgozhattak: össze kellett szedniük egy komplett felszerelés árát. Billy egy darabig még kölcsönözhette apja gitárját, de remélte, ez nem marad mindig így. Mike basszusgitárja is előbb-utóbb elérhető célnak bizonyult, de a dobszerkó árát összeszedni kemény dió lesz.
Most már a zenélés is Billy életcéljává vált, közvetlenül a Cynthia utáni sóvárgás után foglalt helyet. Kezdett besűrűsödni az élete, és egy csomó szenvedélynek élt: elsősorban bulik - ezen belül sör, cigi, fű, szex, lehetőleg ebben a sorrendben -, aztán következett Cynthia és a zenélés. Mert akármilyen gyorsan telt az idő, Cynthia iránti rajongása mit sem csökkent. Családja először nem igazán értette az újabb Billy-őrületet, azt gondolták, majd kinövi ezt a kamaszos rajongást. Arra számítottak, hogy az idő múlásával csökken az odaadó figyelem az ismeretlen színészlányka iránt.
Különösen édesanyja próbálta Billy-t lebeszélni az értelmetlennek tűnő imádatról. De nemhogy nem csökkent az áhítat, hanem inkább fokozódott! Ekkor mindenki feladta, hogy eltereljék a figyelmét Róla. A McKenzie-családban ezzel össznépi Cynthia-láz vette kezdetét. Ha már lebeszélni nem sikerült Billy-t, akkor segíteni próbáltak neki. Mindenki, aki csak talált valamit a lányról, átadta neki. Már Mike-ra és Tom-ra is átragadt az őrület, bár kisebb mértékben. Billy szobája hónapok múlva már egy eleven albumhoz hasonlított. Mindent elolvasott Róla, amit talált. Rengeteg olyan kép is megjelent az újságokban, ahol a három ikerlány együtt pózol a fotósnak. Ugyan a másik kettőről nem sokat lehet megtudni, mert Cynthia volt a "sztár" a családban, de Billy mindent eltett.
Amikor nem dolgozott, nem a tévé előtt ült, és nem Mike és Tom társaságában múlatta az időt, folyamatosan az újságokat böngészte, és a már meglévő gyűjteményében olvasgatott. A cikkekből az is kiderült, hogy Cynthia már hat évesen filmben szerepelt. Kronológiai sorrendbe rakta őket, és szép lassan "összekockázta" magában a lány életét. Már kész "filmográfiával" rendelkezett, de ekkor még csak papíron.
„Star Magazin, 1985. év vége
„Sikolykirálynő”
Cynthia Wellington-ra nem véletlenül ragasztották rá ezt a becenevet. Első filmjében, egy horrorfilmben elég gyakran kellett velőtrázóan sikítania. A kislány pedig nagyon profinak tűnt ebben a műfajban. És ahogy tágra nyílt szemekkel, ijedt tekintettel meredt a kamerába, az külön bűbájos volt. Amikor első filmjét forgatta, mindössze hatéves volt. Ugyan azóta eltelt pár év, de hangja mit sem változott. És úgy tűnik, a szerepei sem.
- Nem esett messze az alma a fájától, hiszen szüleid is színészek. Négyen vagytok testvérek. Ennyi gyerek közül miért pont Te és miért csak Te választottad a színészi pályát?
- Mert nem vagyunk egyformák. Mindannyiunkat más érdekel. Én voltam az, aki a forgatásokon mászkáltam és kíváncsiskodtam. Szerettem nézni a szüleimet munka közben. Nagyon sokat tanultam tőlük. A többi testvéremet mindez hidegen hagyja. Elizabeth-t inkább az írás köti le, Jessica pedig fotózni szeret. És a bátyánkat sem érdekli a színészet. Én szeretek leginkább a középpontban lenni, imádok szerepelni. A többiek inkább hétköznapi életet élnek.
- És hogy kerültél az első filmed "közelébe"? Még pici lány voltál, amikor megkaptad első filmszereped.
- Amikor öt éves voltam, anyu elvitt apu akciófilmjének forgatására. Amíg mentek a kamerák, tudtam nyugodtan üldögélni, és figyelni, de mihelyt leálltak, odaszaladtam apuhoz, és megkértem, mutassa meg, hogy tud a valóságban is verekedni. Erre elkezdett bohóckodni, én pedig nagyokat nevettem. Amikor megijesztett, sikítottam. A rendező felfigyelt rám. Megkért, hogy sikítsak még. És kijelentette, hogy ezt a hangot meg kell mutatni a "világnak". Ott helyben készítettek is velem próbafelvételt, és nagyon jól éreztem magam a kamerák előtt.
- Ennek ellenére eltelt négy év, mire ismét kamerák közelébe kerültél...
- Igen, mert elkezdtem suliba járni. Megpróbáltam visszazökkenni a hétköznapokba, de nem igazán éreztem jól magam. A forgatások idején magántanárt fogadtak mellém, hogy ne legyen korlátozva az időbeosztásom. Így továbbra is eljárhattam apukám és anyukám forgatásaira és apu filmjeiben statisztáltam is. Közben belekóstoltam néhány harcművészetbe. Szóval nem tűntem el, de úgy gondolták a szüleim is, meg én is, hogy a filmezés megvár. És a filmezés után mindig visszatérek a suliba.
- Az "Android"-ban nemcsak színészekhez, hanem egy robothoz is közel kellett kerülnöd. Nem féltél?
- Eleinte igen. Bár azt tapasztaltam, hogy a gépeknek kiszámíthatóbb reakcióik vannak, mint az embereknek. Ha nem azt teszik, amire utasítják őket, egyszerűen ki lehet őket kapcsolni. Furcsa volt egy géppel "beszélgetni”. Életre kellett kelteni egy masinát, szinte emberszámba kellett venni. Érdekes volt.
- És persze itt is gyakran kellett sikítva menekülnöd...
- Mit csináljak? Ehhez értek… – nevetgél Cynthia.
- Még mesefilmben is olyan királylányt játszol, akit elrabolnak… Nem tartasz attól, hogy beskatulyáznak ebbe a "Sikolykirálynő" kategóriába és mindig ehhez hasonló szerepekre kérnek fel?
- Én ezt egyszerűen becenévnek fogom fel, vagy kitüntető címnek. Büszke vagyok rá. Mivel még nem válogathatok a szerepek között, azt vállalom, amire felkérnek. De rendszeresen járok szereplőválogatásokra, ha hallok valami érdekes lehetőségről. Igyekszem "felnőni" a nevemhez.
- Reméljük, mielőbb ismét láthatunk egy nagy volumenű produkcióban.
- Ezt én is ugyanígy szeretném...
Később Billy rátalált arra az újságcikkre is, ami a sorozat készítésekor készült, amiben ő meglátta. Olvasás közben mindig újabb értékes információkhoz jutott a lány életéről.
"Star Magazin, 1987. tavasz
Élet a koleszban
Cynthia Wellington-nal egy sorozat forgatásán beszélgettünk.
- Sosem játszottál eddig sorozatban. Mennyivel érzed másnak, mint egy mozifilmet?
- Az az alapvető különbség, hogy itt mindig "naprakésznek" kell lenni, mert a szereplők élete folyamatosan változhat. Egy filmnél kész forgatókönyv vár, a karaktert kell életre kelteni. És ismerjük már az elején a történet kimenetelét, nagy meglepetés nem érhet minket a szövegtanulásnál sem. A sorozatnál csak az alapsztori és a helyszín biztos. Önmagunkat kell belevinni, mi alakítjuk ki a szereplők jellemét. Több a lehetőség improvizálásra, nem kötelező egy kész szöveghez alkalmazkodni, viszont előfordul, hogy hiába tanulunk meg egy szöveget, másnapra átírják.
- Melyik tetszik jobban?
- Igazából mindkettő. A sorozatban több a lehetőség a színészi játékra, de nincs akkora nézettsége, mint egy mozifilmnek.
- Az akciófilmeket vagy a romantikus filmeket kedveled inkább?
- Mindkettőt. Ebben a sorozatban például több a romantika, mint az akciójelenet. De ez még csak tinédzserekről szól tinédzsereknek. Ők még nem folytatnak vérre menő harcokat egymással.
- És hogy állsz a horrorfilmekkel? Az első film, amiben debütáltál, rémisztő volt, legalábbis a nézők számára.
- Valójában, amikor utólag megnéztem a kész filmet, már én is megijedtem némelyik jelenetnél. Pedig én benne voltam. De szerintem maga a gondolat, hogy egy kislánynak az éjszaka közepén életre kel a babája, amivel alszik, már eleve ijesztő. Félelmetesre sikerült, ez biztos.
- Később kiderült, hogy nem csak emberekkel tudsz szót érteni, hanem gépekkel is...
- Ha muszáj, persze. És néha az emberekkel nehezebb bánni, mint a gépekkel. Az emberek kiszámíthatatlanok.
- És amikor a királylányt játszottad, hogyan viselkedtek veled a színésztársak? Forgatáson kívül is "„királynőként" tiszteltek?
- Ez egy érdekes szituáció volt, kiderült mennyire "a ruha teszi az embert". Amíg ott sétálgattam hosszú, uszályos ruhában, csigákba csavart hajkoronával, és gőgös, magasra emelt fejjel, messzire került mindenki. – nevet Cynthia. – Mihelyt visszaöltöztem farmer-póló-edzőcipőbe, újra szóba álltak velem. Még nem igazán kezelnek nőként, inkább úgy bánnak velem, mint egy átlagos lánnyal.
- Ezúttal még egy újabb arcot is mutatsz a nézők felé: megcsillogtathatod énekesnői tudásod is.
- Ez így túlzás. Semmiféle tudásom nincs. Csodálkoztam is, amikor a szereplőválogatáson megkértek, hogy énekeljek, és aztán felhívtak, hogy engem szeretnének Annie szerepében látni. Aztán viszont hetekig énektanárhoz jártam. Sosem próbálkoztam volna magamtól az énekléssel. És most sem gondolom azt, hogy tehetségem lenne hozzá. A kedvem és lelkesedésem több mint az adottságaim. Mindenesetre tetszik ez a szerep is. Szerencsére a "zenekarral" is együtt tudtunk működni. Helyes, szimpatikus srácok. És jól zenélnek.
- Tehát ez egy létező zenekar, és nem csak színészek mindannyian?
- Nem, ők valóban kezdő, de működő rockzenekar, a filmben egy lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Most meg is fog jelenni az első albumuk. Felvetődött az ötlet, hogy a dalokat, mivel amúgy is felénekeltük őket stúdióban, rátesszük az albumukra.
- Ez esetleg jelentheti azt, hogy énekesnőként is van kedved bemutatkozni?
- Nem. Ez mindössze arról szól, hogy öt dalt megtanultam elénekelni. De ezzel az éneklést be is fejeztem. Az énekesnő nem én vagyok, hanem Annie. Viszont élveztem a forgatást.
- Még egy dologgal "megtréfáljátok" a nézőket: idősebbet játszol, mint amennyi valójában vagy.
- Úgy látszik, nem "öregszem" elég gyorsan. És ez kicsit meg is nehezíti a dolgom, mert nem tudom így tizenkét évesen, milyen tizennégynek lenni. Csak a körülöttem lévő többi szereplőtől tanulok. Én vagyok a legfiatalabb a csapatban. Ezért nem is kerülök közel a fiúkhoz, még a szerepben sem. Mert még nem nőttem fel a "romantikázáshoz" és a fiúzáshoz.
- És a valóságban?
- Hát pontosan ott nem. Szerencsére messzire kerülnek még a srácok. Most elsősorban tanulok, filmezek, de az élet többi területét még nem kóstolgatom..."
Pár hónappal később Billy-nek sikerült megszereznie kazettán azt az öt dalt, ami Cynthia sorozatában volt hallható. Átmásolta még két példányban, hogy ne az eredeti szalagot hallgassa rojtosra. És megtanulta a gitáros részeket lejátszani.
Éppen egyik este is ez szólt a magnóból, Billy pedig gitározott, amikor Mike és Tom jött át hozzá. Amikor Billy elárulta, honnan vannak a dalok, ők is megtanulták. Még nem tudták, mire lesz jó később, hogy ismerik ezeket a számokat, de nem is törődtek vele. Billy-nek óriási örömöt okozott, hogy közös titkaik vannak. És hogy két barátja minden őrületében vele tart.
Billy elkezdett utánajárni, hogyan tudná megszerezni a lány filmjeit, vagy legalább meg akarta őket nézni. De az első két filmjét ritkán adták a tv-ben. Billy örökké bújta a műsorújságot, hátha elkapja valamelyik filmet. Úgy alakult, hogy előbb az Android-ot adták, Billy ekkor műszakot cserélt Tom-mal, hogy láthassa. Megállapította, hogy Cynthia már tízévesen is nagyon szép volt. És tetszett neki, ahogy játszott.
A horrort úgy sikerült megnéznie, hogy mivel hajnali egykor kezdték, munka után hazarohant, lefeküdt aludni, és felkelt, amikor kezdődött a film. Mindenki azt gondolta, tiszta dilis, hogy egy hatéves lányt nézeget éjszaka. De őt nem érdekelte senki véleménye. Másnap büszkén jelentette ki, hogy Cynthia kiérdemelte a Sikolykirálynő nevet. Hátborzongatóan tudott sikongatni.
A mesefilmre sokat kellett várnia, mire láthatta. Maga a történet nem nyerte el tetszését, csak a lány miatt nézte meg. Ismerte a mesét, a gőgös királylány a film végén elnyerte méltó büntetését. De legalább össze tudta vetni az újságcikkeket és nyilatkozatokat a filmekkel, és most már értette, miről beszélt a lány a riportereknek.
Folyt.
