Billy nagyon szerette volna személyesen megismerni Cynthiát, mert egyre inkább tetszett neki, de azt gondolta, a lány túl fiatal, nehéz megközelíteni. És mindig fel tudott sorolni magának néhány kifogást. Sokkal könnyebb volt a „poszterlányt” nézegetni a falon. Olvasta a nyilatkozatát is, hogy civilben tényleg nem oszt autogramot. Ő, mint „egyszerű földi halandó” kizárólag cím alapján talált volna hozzá utat. De inkább nem mert próbálkozni.
„Star Magazin, 1987. január
Cynthia Wellington-nak még nincsenek sztárallűrjei, csak egyéni furcsaságai
Már mozifilmben és sorozatban is láttuk őt alakítani, és rajongótábora növekedni látszik, Cynthia mégis megpróbál hétköznapi lánynak látszani. Amikor forgat, nem kér extra, különleges dolgokat. Nincsenek teljesíthetetlen kérései. Nem kíván például január közepén tűzpiros epret a szállodai szobájába. Nem használja ki a rendelkezésére bocsátott limuzint és sofőrt sem, szívesebben kószál a városban gyalog vagy taxival. Leggyakrabban húgaival és szüleivel lehet Őt látni. Nem igényel személyi asszisztenciát sem. Saját ébresztőórájára ébred, pontosan érkezik minden megbeszélt időpontra, és helyszínekre. Lehetséges, hogy mindez egyszerűen csak fiatal korának tudható be? Vagy nem ismeri a Hollywood-i életet?
Bevallja, hogy azért akad egy-két rigolyája: elvárja, hogy a szállodai minibárban szénsavmentes ásványvíz mindig legyen. És rajongóitól azt kéri, hogy amikor forgatási szünetekben felfedezi a helyszínt, lehetőleg ne „zaklassák”. Ha civilben látják, lehetőleg ne rohanják le autogramért.
„Mivel most már gyakran felismernek az utcán, vagy az üzletekben, amikor vásárolok, gyakran kérnek autogramot. De elég kínos szitu lenne, ha mondjuk a zöldségesnél nekiállnék aláírást osztogatni. Elfelejteném, miért indultam otthonról. Ráadásul hiába várnának, csak órákkal később érnék vissza. Ez pedig felborítaná az egész napom. Érzem, amikor az utcán elmegyünk valakivel egymás mellett, hogy tudja, ki vagyok. Legtöbbször szerencsémre beérik azzal, hogy rámköszönnek, ez gyakran még feldobja a hangulatom is. Csak azzal nem boldogulok, aki kifejezetten a kezembe nyom egy papírt és egy tollat, hogy írjak alá az osztálytársának, a lányának, unokájának, tesójának, a fél rokonságnak… Erre létezik az autogramcím, ami a legtöbb újságban megtalálható. Ezenkívül léteznek olyan élő adásban leadott műsorok, ahol az adás végén személyesen osztok autogramot. Persze, ez türelemjáték, mert általában hosszú sorokat kell végigvárni, de ez is egy lehetőség.”
Amikor anyukája látta, hogy Billy komolyan gondolja, hogy zenélni akar, édesapjával megvette neki a gitárt, amire régóta vágyott. 1987-ben, Billy 17. születésnapjára készültek vele. Billy kiugrott a bőréből, amikor kicsomagolta az ajándékot.
Most, hogy hétköznap a suliban, hétvégén a melóban is együtt húzták az igát a fiúk, bulizni már ritkábban maradt erejük. Előfordult, hogy Billy szombat este egyedül a szobájában, és immár saját gitárján írta a következő dalt.
Ebben az időszakban Cynthia új stílusban próbálgatta magát. Billy már alig várta, hogy a mozik elkezdjék leadni a vígjátékot, amiről az újságban olvasott. Mike-ot és Tom-ot is rávette, hogy üljenek be vele a filmre. Szerencséje volt, mert a fiúknak is tetszett az ötlet.
„Star Magazin, 1987. november
Cynthia Wellington kíméli a hangját, de rekeszizmainkat nem.
Mostani filmjében ismét más műfajban tesz látogatást. Ezúttal egy vígjátékról van szó. A beszéden kívül pedig másképp nem csodálhatjuk a zsengekorú színésznő hangját. Nem sikoltozik a félelemtől, és – rajongói nagy bánatára – dalra sem fakad, mint az elmúlt évben forgatott sorozatában.
„Nem állíthatom, hogy ez lesz életem legjobb filmszerepe, de annak örülök, hogy ismét más szerepben mutathatom meg magam. – mondja lelkesen, majd nagyvonalakban elmeséli a sztorit. – Egy szerencsétlen iskolás lányt játszom, aki kétbalkezes, kétballábas, ezért örökké galibát okoz. Egy ebéd során mindenféle dolgok összejátszanak ellene, és nagy bajba kerül. Gyakorlatilag majdnem leamortizálja az éttermet és meg kell térítenie az okozott kárt. De egy diáklánynak sosincs pénze, ezért „ledolgoztatják” vele. De hát semmi nem úgy sül el, ahogy szeretné…”
Nem kizárólag a témaváltás az egyetlen újdonság a filmben. Cynthia lecserélte szőke haját vörösre. Kérdésemre, hogy a filmben látható új hajszín egy festés eredménye-e vagy műhajat használt, nevetve válaszol.
„Ugyan az én ötletem volt a színváltás, mégsem engedtem, hogy átfessék a hajam, még egy melírozásba se egyeztem bele. De a hajszín maga nagyon tetszett, szívesen vettem fel a parókát. Könnyebb volt eljátszanom a szerepet ezzel a hajszínnel, mert a karakterhez jobban illett, mint az én szőkém. Ráadásul rövid fazonú volt a paróka, ami teljesen furcsa volt nekem.”
Legnehezebb feladatnak azt találta, hogy faarccal kellett elviselnie az összes bakit, és bénázást, még a legmulatságosabb jeleneteknél sem kacaghatott egy jóízűt.
„Olyasmi érzés, mint amikor viccet mesélsz, és te ugyan már tudod a poént, mégsem illik elnevetned, ha-nem teljesen komolyan kell előadnod ahhoz, hogy hiteles legyen, és még nagyobbat csattanjon.” – magyarázza.”
Billy és Julie
1987. október
Harmadikban Billy-nek megtetszett egy lány a suliból. Sajnos nem tudta egész nap őt bámulni, mert nem voltak osztálytársak, Julie másodikos volt. Külsőre picit Cynthiához tudta hasonlítani, mert hajszínük megegyezett. Főleg az iskolaudvaron botlottak egymásba, és a büfében. Sokáig a nevét sem tudta, de Mike és Tom kinyomozták neki. És azt is kiderítették, hol találkozhatnának még: az iskolai focimeccseken. Nem a lány focizott, hanem a bátyja. Julie pedig a szurkolókórus tagja volt. De ez az infó már elég is volt Billy-nek ahhoz, hogy elmenjen péntek délután meccset nézni annak ellenére, hogy nem rajongott a fociért. Tom és Mike persze szívesen elkísérték, mert gondolták, hogy a szurkolókórus általában szép csajszikból áll, akik rövid szoknyácskában és feszes kis topban ugrálnak a pálya szélén.
A három fiú alig várta, hogy vége legyen a meccsnek, de közben rendületlenül legeltették a szemüket a lányokon, akik valóban kurta szoknyákban, színes pomponokkal a kezükön lelkesítették a csapatot.
Amikor a focisták leléptek a pályáról, a szurkolócsapat is utánuk ugrándozott. Billy-ék felpattantak a helyükről és követték a lányokat az öltözők irányába. Mike és Tom ekkor magára hagyták barátjukat, hogy kettesben lehessen majd Julie-val. Örömmel állapították meg, hogy nem várakozik más a lányok ajtaja előtt.
Billy tehát a falnak támaszkodott, és várta, hogy a lány előbújjon. Kettesével-hármasával nevetgélve szállingózni kezdtek a farmerba bújt lányok. Egyszer csak felbukkant Julie is, két barátnőjével. Billy odalépett hozzájuk, köszönt, bemutatkozott, majd megkérdezte Julie-t, elmenne-e vele valahová egy kólára. A lány meglepődött a spontán meghíváson, és először vonakodott. A másik két lány gyorsan intett Julie-nak, hogy menjen csak nyugodtan, ők lelépnek, az invitálás úgyis egy személyre szól. És diszkréten kuncogva elszivárogtak.
Billy és Julie a sulitól nem messzire, egy kávézóba ült be. Kóláztak és beszélgettek. Először a suliról, aztán a családjukról, az életükről, tervekről és az élet egyéb nagy dolgairól.
Billy időben hazakísérte a lányt, és megbeszélték, hogy másnap a suliban találkoznak megint. Billy nagy lelkesen mesélte otthon vacsora közben, hogy mivel és kivel töltötte a délutánt. Mindenkit érdekelni kezdett, mi van Cynthiával. Odalett a nagy csodálat?
A szobája négy fala között még mindig Cynthiáért rajongott, de úgy gondolta, nem ő a valóság. Csak egy lány a falon. Kétdimenziós álomkép mindössze. Julie az, akivel beszélgethet, akit – remélhetőleg mielőbb – megcsókolhat.
Kivételesen nagyon várta, hogy másnap megint suliba mehessen.
Szünetben megbeszélték, kinek milyen órái vannak és Billy felajánlotta, hogy ma is hazakíséri Julie-t, de neki aznap táncórája volt. Rendszeresen járt a barátnőivel táncórákra, mert ezt nagyon szerette. Annyira, mint Billy a zenélést.
A szünetbeli találkozások egyre sűrűsödtek, és előfordult, hogy délután is éppen mindketten ráértek.
Julie eleinte odáig volt Billy-ért. Egészen addig, míg Billy konkrét hátsó szándékkal fel nem csalta a szobájába. Ekkor már pár hónapja jártak, és Billy többet akart szimpla csókolózásnál. Mivel neki már volt szexuális tapasztalata, kíváncsi volt, mindez esetleg szerelemmel vegyítve hogyan is működik. Eddig nála szexre kizárólag a sok sör, a füves cigi, vagy hormontúltengés miatt került sor a bulikon. És bár élvezte, nem társított mellé különösebben érzelmeket. Inkább egyszerűen feszültség-levezetésnek használta. Viszont Julie iránt már érzett is valamit a gerjedelmen kívül. Ezért meg akarta mutatni az élet többi területét is a lánynak.
Amikor Julie meglátta a Cynthia-képeket, először nagyon mérges lett, és nem értette, Billy mit akar tőle, amikor már megtalálta „álmai nőjét”. Billy elmagyarázta neki, hogy mekkora különbség van rajongás és szerelem között.
Merthogy belé szerelmes, Cynthiát csak csodálja. Julie erre fejéhez vágta, hogy ezzel a dumával ugyan őt nem fogja az ágyába csalogatni! És ő ugyan nem hajlandó addig betenni a lábát a fiú szobájába, amíg az összes kép a falon van. Billy megérezte az erőteljes zsarolást, és nekiálltak veszekedni Julie-val. A fiú feltételezte, hogy Julie szobája is tele van Bon Jovi-poszterekkel vagy Depeche Mode-képekkel. A lány erre kijelentette, hogy ő nem szokott álmodozni, mert annak semmi értelme. Ezzel rácsukta Billy-re az ajtót és hazament.
Billy az anyukájához és nővéréhez fordult tanácsért, hogy most mit csináljon. Ők nem tudtak sokat segíteni, dönteni Billy-nek kellett, ki a fontosabb az életében. Julie-t is nagyon akarta, de gyűlölte, ha beleszólnak a dolgaiba és korlátozzák. Élete egyik legnagyobb választása előtt állt.
Tulajdonképpen olyan helyzet volt, mintha két lány közül kellett volna választania. De az egyik csak a falról mosolygott rá – és még sok másik fiatal srácra, akik szintén megvették az újságokat. A másik lány pedig kézen fogva járkált vele a suliban, és néha csókolóztak, amikor azt gondolták, senki nem látja őket.
Billy hajlott arra, hogy ha Julie-t szeretné, valamilyen szinten le kell mondania Cynthiáról. Viszont kitalálta, hogyan járhat túl a lány eszén: kompromisszumot kötött magában. Mivel Julie csak azokra a képekre „haragudott”, amik a falon voltak, azokat Billy leszedte, lecserélte kedvenc zenekarának és példaképeinek posztereire. De amik az ágy alatt voltak, azokat meg sem említette. Így továbbra is nyugodtan olvasgathatott a lányról anélkül, hogy Julie bármit is sejtett volna. Beavatta a családot is, hogy gyűjtsenek ezek után is mindent Cynthiáról, mert Billy nem volt hajlandó lemondani Róla sem. A falon lévő Cynthia-képeket szépen összehajtogatta és megkérte Mike-ot és Tom-ot, őrizzék meg neki. Hogy meddig, azt nem tudta megmondani.
A fiúk együtt éreztek barátjukkal, és azt gondolták, Julie nem éri meg, hogy Billy rá pazarolja az érzéseit, az idejét. De ő már döntött.
Folyt.
