Poszterlányból földre szállt Angyal
1989. nyara
Az ikrek bevásárlókörutat terveztek mára. Péntek volt, meleg nyári nap, és ők felhőtlenül szórakozhattak, mert még messze volt a suli. Szerencsére senki nem akadályozta őket, hogy közben felfedezzék a várost.
Taxiba ültek, és a vezetőt faggatták ki, hová érdemes menniük. A sofőr először jól megbámulta őket, mert ismerősnek tűntek az egyforma lányok, de aztán nem tornáztatta az agyát, hogy kik lehetnek.
Liz csendben nézelődött hátul, és agya fényképeket készített az utcákról, ahol jártak, és érdemes visszajönniük.
Az autó bevitte őket a városközpontba, ahol óriási szökőkút csobogott, a közelben a sportpálya terpeszkedett, de még van sok iskola, télen jégpálya – duruzsolt a vezető. Akadt bőven látnivaló, és persze nem akarták mindezt egyetlen napba sűríteni.
Megköszönték a férfi kedvességét, majd elvegyültek a bevásárlóutca vegyes társaságában.
Sokfélét összevásároltak, de házhozszállíttatták, hogy ne kelljen egész nap cipelniük.
Egy idő után már csak egy kellemes helyet kerestek, ahol nyugodtan ebédelhetnek. Cynthiának persze rögtön begörcsölt a gyomra, amikor megint eszébe jutott David és az elbújós étterem.
Végül találtak egy megfelelőnek látszó helyet. Inkább kis vendéglőféle volt és nem egy elsőosztályú étterem. Persze Jess szinte azonnal nyafogni is kezdett, hogy mehetnének valami elegánsabb helyre.
- Farmerban? Eszednél vagy? Be sem engednének! - jegyezte meg Cynthia.
- Téged egy szál bikiniben is beengednének a Hiltonba is! – feleselt Jessica.
Végül úgy döntött a Wellington-triumvirátus, hogy megnézi belülről is az éttermet. A pult mögött kedves negyvenes hölgy, az asztalok között két helyes srác felváltva ingázott üres vagy teli tányérokkal, tálcával. Elhelyezkedtek egy üres asztalnál, és még nem volt idejük tüzetesebben felmérni a helyet, az egyik fiú pár perc múlva ott termett három étlappal és jegyzettömbbel a kezében.
Billy remélni sem merte, hogy Cynthia egyszer csak besétál hozzá.
És amikor megtörtént, tudta, hogy életében még egyszer ekkora szerencse nem érheti. Rajongása tárgya egyszerűen és hétköznapi módon termett előtte. Lelépett a poszterről. Mindjárt három példányban.
Billy-ben megállt az ütő, amikor meglátta ŐT helyet foglalni az egyik asztalnál. Bár a három lány közül hirtelen nem tudta eldönteni, melyik kettő a kakukktojás. Mielőbb ki akarta deríteni. Gyorsan kezébe kapta az étlapokat és odasúgta az anyukájának:
- Anyóca! Ugye te is látod, akit én? Nagyon szoríts nekem! Odamegyek hozzájuk!
- Ez a dolgod, kisfiam! – mosolygott az anyukája.
Billy szíve felugrott a torkába, miközben az asztalukhoz közeledett. Átadta az étlapokat, és közben mindegyik lányt megnézte magának. Próbálta kitalálni, ki kicsoda. És azt is, hogyan szólíthatná meg „bálványát”. Most még csak narancsjuice-t kértek, és böngészték az étlapokat.
Billy remélte, hogy sokáig maradnak, hogy legyen egy kis ideje kitalálni, milyen ürüggyel beszélgethetne velük.
- Sziasztok. – üdvözölte őket. A lányok visszaköszöntek és elfogadták a kiosztott étlapokat.
Kértek egy-egy pohár narancslevet, és a fiú elsietett a pult irányába.
Cynthia óvatosan, szinte az étlap takarásából nézett utána. Látta, hogy leadja „rendelésüket” és beszélget a hölggyel.
Meg is jegyezte magában, hogy milyen helyes is ez a fiú. Sötétbarna haja volt és zöld szeme. Pontosan erre a típusra bukott: sötét haj, világos szem. Bár volt egy kis „déja-vu” érzése: így nézett ki David is, aki olyan csúnyán összetörte a szívét. Liz és Jessica inkább a másik fiút kezdte tekintetével keresni. De ő éppen el volt foglalva.
Amikor Billy visszatért a pulthoz azzal, hogy a lányok narancslevet kérnek, az anyukája megkérdezte:
- Na és milyen közelről a „Poszterlány”? Olyan, amilyennek képzelted?
- Sokkal szebb. – áradozott a fiú. – De még nem tudtam eldönteni, melyikük lakik a szobámban. Fogok kérni egy autogramot, az még nincs a gyűjteményemben.
- Csak vigyázz, nehogy átverjenek! Ki is cserélhetik egymást! Ikreknél sosem tudhatod, éppen melyikkel beszélsz… – mosolygott az anyukája. És ugyan biztatta, hogy próbálkozzon, de készüljön fel az elutasításra is.
Billy úgy gondolta, nem kosarat fog kapni, hanem az aláírást. Évek óta ábrándozott erről a lányról, annyira vágyott rá, hogy közelről láthassa! Egyszerűen nem adhatja fel. Édesanyja tudta, hogy ha valamit a fia a fejébe vett, általában megvalósította. De ez most nem tűnt olyan egyszerű dolognak, mert ez a lány már nem csak a fejében volt jelen. Látta, hogy pár perc alatt teljesen a hatása alá került. Nagy álma válhat most valóra. Magában szurkolt neki, de féltette a csalódástól.
Mosolyogva ajánlotta fel, ha Billy valóban megszerzi a lány aláírását, akkor aznap már nem kell dolgoznia. Így – ha jól sül el a dolog – valóban eltölthet háromdimenzióssá vált ideáljával egy kis időt. Igazából úgy sejtette, hogy a lány nem olyan könnyen megközelíthető, ahogy azt Billy elképzelte.
Így fogadtak. Billy kezébe vette a tálcát az üdítőkkel és visszasétált a lányokhoz.
Nemsokára megérkezett a fiú a tálcával. És a lányok még nem döntöttek, mit szeretnének ebédelni. Eddig még csak bámészkodtak.
A fiú egyikükről a másikukra nézett. Ők már megszokták ezeket a furcsa pillantásokat, amikor összekeverték őket, vagy nem tudták kitalálni, melyik lány melyik. Pár pillanat múlva már el is hangzott a kérdés:
- Ugye Ti vagytok a Wellington-ikrek?
Lelkes bólogatást kapott válaszul. És a jobb oldali lány a szájára helyezte az ujját, jelezve a fiú felé, hogy nem akarják, hogy bárki is meghallja.
- Melyikőtök Cynthia?
Felnéztek az étlapból, és a másik két lány egyenesen Cynthiára nézett. Mindig így „árulják el” egymást.
- Én vagyok. – A baloldalon ülő lány volt. Kíváncsian, ugyanakkor gyanakodva emelte fel smaragdzöldes tekintetét, és egyenesen belenézett a fiú – szintén nem hétköznapian zöld – szemébe.
A srác közelebb hajolt, és lehalkította a hangját.
- Én Billy James McKenzie vagyok. Az összes eddigi filmedet láttam. Kaphatnék egy autogramot?
Cynthia nem dőlt be elsőre. Mindenki ezzel a szöveggel jön. És már nagyon unta. Gondolta, ad egy kis leckét a merész fiatalembernek, és levizsgáztatja kitartásból.
- Nem. Civilben és nyilvános helyen nem osztogatok autogramot. A címem hozzáférhető, onnan szerezhetsz, vagy filmbemutatókon. Lehetőség van bőven.
A srác eltökéltebb volt, mint ahogy elsőre tűnt. Letette a jegyzettömböt és a tollat, és rátámaszkodott az asztalra.
- De én itt és most szeretnék. Kérlek. – Egyre halkabban beszélt és még közelebb hajolt Cynthia arcához.
Farkasszemet néztek.
Elizabeth és Jessica visszafojtott lélegzettel figyelték az eseményeket. Ismerték testvérüket, aki nehezen viselte az ismertséggel járó „kötöttségeket”. Egyedül még talán nem volt annyira feltűnő jelenség, de ahol hárman együtt jelentek meg, rögtön tudták, kik ők. Számtalan nyilatkozata szólt már eddig is arról, hogy amikor a „hétköznapi” életét éli, tolakodásnak veszi az aláírás-kérést.
Sokáig nem vonták el egymástól a tekintetüket. Mintha a gondolatolvasással próbálkoztak volna. Cynthia próbálta szuggerálni a fiút, hogy hagyja őt békén, a srác viszont azt találgatta, vajon meddig mehet el, anélkül, hogy zaklatná a lányt.
Cynthia elveszettnek érezte magát a rászegeződött zöld szempárban. Aztán kivonta magát a fiú bűvköréből és elmosolyodott.
- Nem hiszem, hogy minden filmemet láttad volna. Tesztelhetlek?
Billy elmosolyodott. Nem egyszerű eset. De most már nem adja fel, húsz centire a „céltól”. Lassan megvonta a vállát.
- Persze.
- Mi volt az első filmem címe?
- „Gyilkos baba”. – Kapásból jött a válasz.
- Hány évesen játszottam benne?
- Hat voltál.
- Hogy hívták a babát?
- Chase.
- Mi volt annak a filmnek a címe, amiben egy robottal játszottam?
- „Android”.
- Énekeltem-e valamelyikben?
- Igen. A lánykollégiumos sorozatban.
- Hány részes volt?
- Huszonötöt láttam.
- Mi volt a sorozatbeli nevem?
- Annie.
- Milyen színű hajjal játszottam pincérlányt? – Fél másodperc csend.
- Vörös.
- Paróka volt vagy az eredeti hajam lett átszínezve?
- Paróka! Nem engedted, hogy hozzányúljanak a hajadhoz.
- Ezt honnan tudod??
- Olvastam.
Cynthia zavarba jött a gyors válaszoktól. El kellett ismernie, a legtöbb filmet Billy valóban látta. Liz és Jess is csodálkozott.
- Rendben, levizsgáztál. De ha olvastál rólam az újságban, akkor tudod, hogy nem osztok aláírást, amikor nem dolgozom. Úgyhogy most mondj egy nagyon jó okot arra, miért tennék veled kivételt.
- Többet is tudok mondani. Például, mert tényleg megnéztem a filmjeidet, és ha már véletlenül találkoztunk, nem akartam elszalasztani a lehetőséget. De ennél jobb indokom is van. – Diszkréten hátramutatott a pult irányába. – Az a hölgy ott az anyukám és fogadtam vele az előbb, hogy kapok Tőled egy aláírást.
Cynthia hirtelen nem jutott szóhoz a megdöbbenéstől. A srác mosolygott, Liz és Jess pedig félhangosan kuncogott. Cynthia is oldottabban felnevetett.
Meg kell hagyni, eredeti ötlet volt!
De még mindig nem adta be a derekát.
- Mi volt a tét?
- Azt ígérte, ha bemutatom neki az aláírásod, mára letehetem a kötényt. A mai munkaidőm hátralévő részét elengedi.
- Mennyi van még a műszakodból?
- Kb. négy óra.
- Az komoly engedmény. – mosolygott Cynthia. – Szóval Billy James, ugye?
A fiú bólintott, és magában tisztelettel adózott Cynthia memóriájának.
Ő maga elé vette a jegyzettömböt és a következő szöveget írta rá:
Billy James-nek, a legzöldebb szemű srácnak, azért mert
- állítólag minden filmemet látta és
- a legjobb szöveggel állt elő, hogy megkaphassa ezt az autogramot.
Szeretettel:
Cynthia Wellington ☺
Cynthia letépte a tömbről a lapot és Billy felé nyújtotta, aki lelkesen mosolyogva nyúlt érte.
- Légyszives, ne reklámozd! Nyugodtan szeretnénk ebédelni!
- Nyugi, diszkrét leszek. – rákacsintott Cynthiára. Elolvasta a szöveget, nevetett, köszönetet rebegett, közölte, hogy mindjárt visszajön és odaszaladt az anyukájához, egyenesen a pult mögé.
A lányok csendben figyelték. A srác bement a pult mögé és ott mutatta meg anyukájának az értékes kincset.
Aztán összehajtotta és betette az ingzsebébe. Aztán visszanézett a lányra, mintha sejtette volna, hogy ő minden mozdulatát figyeli.
Folyt.
