Nem születtem soha, nem múlok el,
mindenben ott vagyok, hangom felel.
Nem láttok még sem, mert nem én vagyok
aki a homokban nyomot hagyott...
Fény vagyok, nap tüze, árny vagyok én,
emberi, angyali, isteni lény.
Ördögi, démoni mélységeken
hit, remény, szeretet bennem terem.
Hajnalban hűs harmat cseppjét iszom,
kezemben nyílik száz rózsaszirom.
Éjszaka farkasok hangjában él
félelmem..., s fák között szél vagyok én.
Vagyok a gondolat, szelíd erő,
mégis, mint áradat török elő.
Testté vált nyugalom, szüntelen vágy,
közönynek kőszála, megvetett ágy.
Álmodó vagyok s az álom maga,
merengő hold fénye s hálószoba.
Fekete sötétség s az éj vagyok
én vagyok őriződ, fény-csillagod.
Első és utolsó dobbanása
szívednek, lelkednek vágy-varázsa.
Alfa és Omega, mind én vagyok,
születek, meghalok, feltámadok!
Debrecen, 2010. 10. 07.
