Október 8-án pénteken pedagógus kiránduláson voltunk
Szlovákiában. Ez némileg sántít, amennyiben én egyáltalán nem
voltam, csak családunk kétharmada. Viszont szerettem volna
korszerűen fogalmazni ezzel a fejedelmi többessel.
*
Minap hallottam a rádióban, kisgyerekekről szóló műsorban, az
anyuka mondja: "bölcsődébe jár a kislányom, de már fél éve
szobatiszták vagyunk." Másik alkalommal meg azt hallom, szintén
egy kellemes hangú anyukától: "kisebesedik a jobb cicim, mikor
szopunk." Ez utóbbi, mikor hallottam, beindította a fantáziámat.
Vajon milyen összetételben szopnak, és ha egyiküknek nem jó,
miért csinálják?
Felhívtam telefonon egyik cimborámat, és mondta, "otthol" van,
de, ha nagyon szeretném, átjön hozzám "biciglivel". Mivel sürgős
volt, negyed óra múlva megérkezett és közölte, az udvaron
elszívja a "cigerettát", mert tudja, nálunk a házban nem szabad
füstölni. Kétségtelen, nem nyelvész a barátom, viszont
fizika-matematika tanár. Nem értem nyelvünknek ezeket a
vadhajtásait.
*
A kirándulás előtt két nappal derült ki, anya és lánya mindketten
elmennek. A 600 kilométeres buszos utazás alatt pedig enni és
inni kell. Így azután Gyöngyike szerdán bevásárolt. Igen ám, de
időközönként megfeledkezik arról, hogy kommunikáljon velünk.
Délután hazahozta a cuccot, a süteményeket kirakta egy tálcára,
majd felment az emeletre tevékenykedni. Én pedig azidő alatt
megéheztem. Kinn a konyhában tapasztaltam nagy örömmel, az
asztalon, annál a helynél, ahol ülni szoktam, van egy tálca
finomság. Gondoltam, biztos, ami biztos, nem kérdezősködöm,
honnan kerültek oda a cuccok, valószínű, nekem szánta valaki.
Tévedtem, de akkor már mindegy volt, mert elfogyott.
- Megetted a süteményeket, amiket el akartunk vinni?
- Gyöngyike, bizony ez a tényállás. Vigasztaljon a tudat, hogy
finomak voltak.
- A Kovács-pékség úgy hirdeti magát, hogy 17 óra után minden
termékükért fele annyit kell fizetni. Beülünk a kocsiba, aztán
jól bevásárolunk, hogy péntekre neked is maradjon.
- Te pedig azt tudod, hogy nem szeretek sehova menni.
- De igenis, jössz velem! Egy kedves hölgy a kiszolgáló. Te pedig
ékes szavaiddal a tehénből is ki tudod beszélni a borjút. Majd
kinyitod a szövegládát, aztán előhozza a finomságokat jó olcsón.
- Gyöngyike! Én még soha nem láttam kedves tehenet.
- Kedves hölgyet említettem. A tehenes megjegyzésemmel becses
személyedet kívántam magasztalni.
- Ne hízelegj, nem hagyom magam levenni a lábamról!
- Szó nincs hízelgésről. Megetted az útravalónkat. Menj, nyissad
a kaput, én meg kiállok a kocsival a garázsból!
*
Útközben közöltem vele, megpróbálom jóvátenni a vétkemet. Ezért
az üzletajtón én fogok belépni előbb, elvégre a kocsmába is
mindig a férfinek kell előre menni. A pékségre momentán nem
tudom, milyen illemszabályok vonatkoznak. Azt tudom, a buszról is
nekem kell előbb leszállnom, aztán megfogni a mögöttem jövő hölgy
kezét, és lesegíteni. Egyszer meg is próbáltam, de elment a
kedvem tőle. Várakoztunk Rózsikával a 94-esen a leszálláshoz.
nyílott az ajtó, én leléptem, majd felnyúlva megfogtam egy szőrös
kezet, ami nem hozzá tartozott, mert eléfurakodtak. Viszont az úr
megköszönte a figyelmességemet.
Belépve a jó illatú üzletbe, illedelmesen mondtam:
- Jó napot kívánok!
Semmi válasz, ezért megismételtem:
- Jó napot kívánok!
- Igeeen! Mit óhajtanak?
És még erre mondta Gyöngyike, hogy "kedves hölgy." Olyan a
hangja, mint egy kiherélt srácnak, ráadásul köszönni sem tud,
amire mindig allergiás vagyok. Már azt sem csípem, ha az illető
odabök egy jónapotot. Ezt sem szoktam érteni, miért nem lehet
hozzátenni, hogy "kívánok?" Belekezdtem, miket akarunk venni, de
Gyöngyike átvette a szót. Ismer, tudta, ez nem az a szituáció,
amikor én kibeszélem a tehénből a borjút. Dolgunk végeztével
kiderült, ez nem az a kedves hölgy volt, hanem egy fiatal srác.
*
Csütörtökön reggel Rózsikához intéztem kíváncsi kérdésemet:
- Hány euro dugipénzetek van?
- Semennyi. Minek az, mikor az iskola fizeti a belépőket is
mindenhová, és ebédet is kapunk?
- Pisilésre hány eurot szán az iskola?
- Jaj tényleg, igazad van. Hol lehet olyat venni?
Erről eszembe jutott egy tavalyi történet. A kisfőnökkel elmentem
ruhaneműt vásárolni egy budapesti nagy áruházba. Maximum fél
órája járkálhattunk a ruhasorok között, mikor felvetette, meg
kéne látogatni a toalettet. Nyomulnak a vidékiek végig a hosszú
emeleten. De tempósan ám. A célnál kiderült, nem úgy van az,
kerek százas nélkül oda nem lehet bemenni. Az meg nálunk egy
darab sem volt. Mondta a wc-s néni, valahol, valamelyik osztályon
váltsuk fel a pénzünket! Uzsgyi, rohanás valahová. Nyargaltunk,
közben folyamatosan mondogattam: "bocsánat, bocsánat!" Végre
fékeztünk egy édességárusnál. Két darab kakasnyalókát vettünk, és
volt pár darab százasunk is. Irány vissza az olyannyira kívánt
helyre. Én megálltam az előtérben várakozni a női toalett előtt,
kezemben két kakasnyalóka és egy retikül. Mögöttem meg sorba
álltak a hölgyek. Olyan ciki volt. Én nem tudtam, hogy sorba
állnak a férfi mögött a női wc-nél, ráadásul nekem nem is volt
szándékomban bemenni. Este, mikor hazaértünk, Rózsikának átadtam
a két nyalókát, két szép pulóver és egy blúz kíséretében. Még
most is eluralkodik rajtam a rossz érzés, mikor az én
kakasnyalókáimat figyelmen kívül hagyta.
Visszatérve a főcsapásra, leültem, és elkezdtem telefonálni euro
ügyben. Gondoltam, ha rábukkanok a beszerzési helyre, veszünk
százat, az biztos elég lesz egy napra. Igen ám, de kiderült, bár
város vagyunk, de eurot a környékünkön nem lehet kapni. Mikor túl
voltam négy telefonon, úgy döntöttem, emelek az összegen,
legalább azzal juttatom kifejezésre, milyen fontos dolgot
intézek. 200-nál derült ki, abban a bevásárló központban is
árulnak, ahol rendszeres vásárlók vagyunk. Ráadásul a
telefonközpontos hölgy elárulta, délután ő is venni akar, de nem
tudja, momentán mennyiért vesztegetik. Úgy saccolja, 300-nál nem
kerülhet többe. Mikor célba értem, és közölték, 275 forintért
vesztegetik, de csak akkor, ha fél órán belül megvásárolom náluk,
úgy megörültem, hogy végül 300-at vettünk.
*
Pénteken hajnalban távozott a kétharmad, én meg itthon maradtam a
terveimmel. Az ilyen magányos napokra mindig túlprogramozom
magamat. Sütni-főzni nem fogok, mert kudarc kudarc hátán, az
mindig rosszul sül el. Rámolnom kell az üvegezett verandán, egy
ajtózárat kicserélni a konyhában, mivel egyedül leszek későn
estig, készítek pár hangfelvételt zongorával. Kitűnő alkalom,
hiszen nincs aki belezörögjön a felvételbe. Ezen felül ha még
lesz időm, megírok 29 darab cd-t. Ami biztos, mivel még nagyon
fiatal az idő, elszívok egy pipát aztán lepihenek.
Rózsikáék óránként felhívtak, mesélték merre járnak. Minden
alkalommal a program, a tanári kar sorba áll egy wc előtt. 50
személyes autóbusz, ha 40 törpe vízmű utazik rajta, igencsak
túlterhelt a járgány. Nincs kedvem idegeskedni, valamit csinálok,
aztán közbeszól a telefon. Ha átértek a határon, onnan már nem
nagyon hívnak. Este tízig bőven lesz időm elintézni, amiket
beterveztem. Miskolc mellett elhaladva hívtak utoljára. Adtam fél
órát magamnak, aztán elindultam, hogy rendet rakjak a verandán.
*
Nem akartam hinni a fülemnek. Az előszoba ajtóhoz érve, az ajtó
másik oldaláról egy kutya megugatott. Márpedig nekünk hét éve
pusztult el az utolsó vakvezető kutyánk. Valamikor tanultam
kutyanyelvet. Próbáltam elugatni az ebet a teraszról. Valószínű
elfelejtettem a kifejezéseket, mert csak elhallgatott, de nem
távozott. Elkezdte kaparni az ajtót. Kimerészkedtem. Egy szép,
termetes németjuhász kutya fogadott farkcsóválással. Szemlátomást
nem volt éhes, nem akart enni belőlem, de biztos, ami biztos,
visszajöttem a házba, és vittem ki neki papíron Ilike-féle mákos
gubát, amit mi dióval csinálunk. Megszagolta, aztán undorral
elfordult. Pedig nem is én készítettem. A kaját letettem a
teraszra, majd próbáltam felmérni újdonsült házőrzőm tudását. Ha
úgy fogalmazok, nem nagy sikerrel, akkor már túloztam. Hülyébb
volt ez a kutya, mint sok ember. 28 évig jártam vakvezető
kutyával, és rendszeresen hallottam ama buta megjegyzést:
"Okosabb, mint sok ember." Módszeresen figyeltem ezeket az
embertársaimat, és tényleg, a kutyám náluknál feltétlenül
okosabbnak tűnt. Ez az eb viszont gyengébb képességűnek
bizonyult, mert mindenáron puszilkodni akart velem. Hiába mondtam
neki, nincs itthon a feleségem, és én nem leszek hűtlen hozzá.
Dehát beszélhettem én annak a hülye fejének. Annyit megengedtem
neki, hogy hozzám dörgölődzön, miközben simogattam, de semmi
több. Nem vagyok én olyan. Játszogattam vele, és elmúlt jóval
dél, mikor egy cérnahang bekiabált az utcáról:
- Csókolom, bácsi.
Abban a minutumban kutyám kilőtte magát, és rohangászva a kerítés
mellett komoly csaholásban tört ki. Kénytelen voltam odamenni a
kapuhoz, hogy megtudjam, mit óhajt a cérnahang.
- Csöpi, az én kutyám, és a szomszéd utcában lakunk. Engem
Jucinak hívnak. Mondta az anyukám, mutatkozzak be a vak bácsinak.
- Várjál csillagom, mindjárt kinyitom a kaput, csak hozok
kulcsot!
- Csöpi azért ugrált át a kerítéseken, mert tüzel. Fél a
kankutyáktól. Neked milyen kutyád van?
- Egy hosszú fülű, fehér plüss, és a zongorán ül a nappaliban.
- Mi nem engedjük be Csöpit a házba.
- Én meg nem szoktam az enyémet kihozni, mert nem szeretném, hogy
koszos legyen. Add nekem a kutyádat!
- Hogyisne! Különben is, anyu mondta, neked doktor kutyád van,
csak régen látta.
- Az a kutya elköltözött az örök vadászmezőkre.
- Igen? Messze van az innen? Szeretném megnézni. Megkérem az
anyut, engedjen el oda biciklivel.
- Oda azok a kutyák kerülnek, akik meghaltak. Ki a te anyukád?
- Hosszú, szőke haja van, és őt is úgy hívják, mint engem. Sokat
kiabál, de csak azóta, hogy apu elköltözött tőlünk.
- Hány éves vagy?
- Ééén? Hét múltam. És te?
- Én pedig 67 leszek, majd valamikor.
- Akkor lehet, hogy nemsokára meghalsz, mert a nagypapám tavaly
halt meg, és azt hiszem, ő is annyi volt, mint te, ha jól
emlékszem.
- Beteg volt?
- Nem volt beteg, csak sokat ivott. Te is szoktál piálni?
- Nem szoktam.
- Mikor engedsz be?
- Ja tényleg, várjál, hozom a kulcsot! Mit szólsz, Csöpi milyen
illedelmesen hallgat?
- Elaludt a kapu mellett.
Bejöttem a kulcsért a házba. Csöpi felpattant, és jött velem.
Jézusom, mit akar ez a tüzelő szuka tőlem? Még jó, hogy nem
engedtem, hogy megpusziljon. Képes lett volna elszemtelenedni.
Beengedtem a kislányt az udvarba, miközben abban reménykedtem, a
kutyája megy ki a nyitott kapun, nem ő jön be.
- Nálatok mi lesz az ebéd?
- Semmi, mert nem szoktam ebédelni.
- Kár, mert nagyon éhes vagyok. Különben hogy hívnak téged?
- Mikinek.
- Az nagyon hülye név, mert az unokatesóm is Miki, aztán mindig
csúfolják, hogy ciki-Miki, meg azt is mondják, hogy mikulás.
- A te neved szebb?
- Engem is csúfolnak, hogy duci-Juci, meg még bucinak is hívnak a
hülye fiúk. Neked van feleséged? Ja tényleg, most jut eszembe,
anyu mondta, a Gyöngyi néni a lányod, aki abban az iskolában
tanít, ahol én elsős vagyok.
- Gyöngyi néni anyukája pedig az én feleségem.
- Miért döglött meg a doktor kutyád?
- Nem doktor kutya volt, hanem vakvezető. Doktor kutya, olyan
nincsen. Egyébként pedig a kutyánkra, akit szerettünk, nem
mondjuk, hogy megdöglött. Az csúnya szó. Meghalt.
- De az apu mindig azt mondta az anyunak, mielőtt a papa meghalt,
"dögölne meg már az a részeges boroshordó!"
- Mert az apukád nem szerette a nagypapádat.
- Az anyut sem szerette, azért költözött el tőlünk a kurvájához.
- Anyukád szokta így mondani?
- Igen, és én szeretem az anyukámat meg a Csöpit is. Ugye milyen
jól elbeszélgetünk? Jé?! Nektek van hintátok? Hintázhatok?
Miközben engedélyt kért, lerohant a teraszról egyenesen a
hintapadhoz.
- Gyere, te is hintázzál, úgy beszélgessünk tovább!
- Mindjárt jövök, csak hallom, muzsikál a telefonom a házban.
Megyek megnézni, ki hív.
- Tessék!
- Szia, Mikulikám! Aludtál, hogy ilyen nehezen vetted fel?
- Jaj, szia Mókuci! Dehogy aludtam. Kinn az udvaron hintázunk a
Jucival.
- Milyen Jucival?
- A szomszéd utcában egy szőke nőnek a lánya.
- Hány éves?
- Azt még nem kérdeztem a Jucitól.
- A Juci hány éves?
- Mókuci, teljesen meg vagyok zavarodva. A szőke nő is Juci. Én
meg rámolni szerettem volna az üvegezett verandán, de mikor ki
akartam menni a házból, a Csöpi itt volt a teraszon.
- Mi van, kitettem a lábamat, aztán cincognak az egerek?
- Ez jó. Én, mint egér. Várjál! Juci, ne gyere be, mindjárt
befejezem a beszélgetést, és én is kimegyek!
- Csak azt akarom mondani, hogy Csöpi idepisilt a teraszra.
- Mókuci, ne haragudj, mennem kell, mert Csöpi a teraszra pisilt.
- Hallottam, hogy egy kislány kiabált be neked. Gondolom, Csöpi
is óvodás lehet. Jó szórakozást a dedóhoz!
- Itt vagy még?
- Igen, itt vagyok, várom, hogy kigyere.
- Jaj, csillagom, nem téged kérdeztelek, hanem a Rózsika nénit.
Hallottam, hogy csend van a bunkofonomban, ezért kimentem, és
Jucival töröltettem fel Csöpi művét. Addig helyet foglaltam a
hintapadon.
- Ki az a Rózsika néni?
- A feleségem.
- A kutyáknak hol van iskolájuk?
- Sok helyen van kutyaiskola. Szeretnéd, ha Csöpi is okos lenne?
- Aha.
- Ahogy látom, még fiatal kutya.
- Te nem is látsz.
- Tudod, mielőtt jöttél, sokat játszottam vele, simogattam, meg
minden, és onnan tudom, hogy fiatal. Szeretsz iskolába járni?
- Hááát... Jobban szeretném, ha Csöpi járna helyettem iskolába.
- Tudod mit? Ha nekem megígéred, hogy rendesen tanulsz, én Csöpit
megtanítom sok mindenre, hogy okos kutya legyen. Rendben?
- Nekem sok évig kell iskolába járnom.
- Mire megtanulsz írni-olvasni, addigra én Csöpinek megtanítom,
parancsszóra üljön, feküdjön, jöjjön oda hozzád, ne menjen le a
járdáról akkor sem, ha egyedül van. Sőt, még arra is megtanítom,
hogy illedelmesen köszönjön, ha kéred tőle.
- De klassz. Nekem lenne a legokosabb kutyám.
- Akkor kezet rá! Te szorgalmasan tanulsz, délutánonként pedig,
mikor megbeszéljük, vagy én átmegyek hozzátok, vagy te áthozod
Csöpit, és tanulunk vele.
- Az nem jó, mert te vak vagy, és nem találsz oda hozzánk.
- Megmondod a címeteket, és majd meglátod, hogy odatalálok.
Biztos voltam benne, hogy nem lesz belőle semmi. Tévedtem.
Kétségtelen, miután megegyeztünk, Juci hazaszaladt a kutyájával
együtt. Szombaton délután immár anyukájával jöttek át tisztázni,
hogy ajánlatom mennyire komoly. Szívesen tanítom a kutyáját,
viszont számításon kívül hagytam, hogy Juci minden szabadidejét
nálunk akarja tölteni.
2010. október 21.
* * *
Családunk amatőr irodalmi honlapja:
http://migyoro.5mp.eu
