Egyetlen Királyném!
Képzeld el, mához pontosan három hete reggel felébredtem, és egy számomra idegen, ismeretlen világban találtam magam. Először azt hittem talán elhaláloztam. Bevallom szívemet megtöltötte a félelem. De aztán ráeszméltem, hogy csak nem haltam meg, hiszen a szobámon kívül zajokat hallottam. Kezdtem örülni, hogy talán ismerős arcokat látok odakinn. Hívattam is a szolgálóleányt. De az csak nem jött. Aztán úgy fertály óra múlva gondoltam egyet, és kimentem a hálóteremből. Egyetlen ember sem akadt, aki hasonlított volna a jól megszokott arcokra. Legnagyobb bánatomra senki sem tudta megmondani, hogy Te, Édes Királyném hol vagy. Azt viszont megtudtam, hogy 2008-at írunk, és hogy Magyarországon vagyunk. A település nevét sajnos nem tudtam megjegyezni, mert a magyarok, mintha nem is a mi nyelvünkön szólnának hozzám. Így elég nehézkes megértenem népemet.
Ez alatt a három hét alatt rengeteg hihetetlen dolog történt velem. Kiderült ugyanis, hogy nem királyság van már az országomban, hanem köztársaság, hogy országunk jelentős területét elvesztette, hogy a népem, az én szeretett népem még mindig nagy szegénységben él. Ezért úgy döntöttem, hogy megtanulom ezt a furcsa nyelvet, ami mint kiderült a magyar, csak hát eléggé megváltozott az idők során (rengeteg az új szó), és álruhában járom ezt a települést, hogy segítsek a szegény sanyargatott parasztokon. Jaj, ez a szó már sértőnek számít. Szóval nem parasztok ők, hanem falusiak. Tehát rajtuk szerettem volna segíteni. De képzeld elindultam, és az utcán felismertek az emberek. Még most, ennyi év után is ismert vagyok, sőt híres. Úgy hívnak Mátyás az igazságos. Kedvesem, ha tudnád milyen örömmel telt meg szívem, mikor ezt hallottam. Szerencsére tervem nem hiúsult meg, mert csak hárman sétáltak az utcán, amikor lelepleződtem. Megkértem őket, hogy ne árulják el kilétem, és így sikerült inkognitómat megtartanom. De a biztonság kedvéért nem maradtam a városban, hanem egy közeli faluban kerestem szálláshelyet, valamint szemüveget és kalapot kezdtem hordani.
Ez alatt az idő alatt sikerült elhelyezkednem, mint mezőgazdasági szakmenedzser. Kedvesem, ne kérdezd, hogy mit jelent ez a mesterség, mert még nem igazán sikerült beleásnom magam e jeles dolog rejtelmeibe. De nagyon jó pénzkeresési lehetőség, és hát valljuk be, nem kell halálra talpalnom magam. Délelőtt 10-re bemegyek az irodába, és egész nap ülök egy furcsa gépezet előtt, amit számítógépnek hívnak. Ezen kívül van még egy másik szerkentyű is, ami néha hangos zajt hallat, ilyenkor fel kell emelni, és bele kell beszélni. Először nem nagyon értettem, hogy minek kell egy géphez beszélni… de aztán képzeld válaszolt. Meglepő, hogy ahányszor csak felveszem mindig más hangon szól vissza, és mindig más néven mutatkozik be.
Szereztem egy hű alattvalót is, aki minden lépésemet követi. Nem tudom miért ilyen talpnyaló, hisz nem feddtem fel kilétem. De hát nagy segítségemre van, mert mindent elmagyaráz nekem, amit nem értek. És hát itt 2008-ban rengeteg minden van, amit nem ismerek. Például: elmagyarázza a számomra idegen szavakat, megismerteti velem az új látványosságokat… Nagyon segítőkész ember, szomorúságomra a múlt héten el kellett hogy utazzon.
Azt hiszem szerdán… de nem is, kedd volt, igen kedd. Szóval kedden éppen gyalogszerrel megyek az irodába vezető úton, és egy szántóföld mellett haladok éppen, (Mivelhogy, mint azt feljebb már említésre méltattam, nem mertem veszélyeztetni az inkognitóm.) amikor látom, hogy a gazda veszekszik az egyik parasztjával. (Ejnye, ezt sosem fogom megszokni. Nem paraszt, hanem alkalmazott.) Mondom odamegyek és kihallgatom, hogy mi lészen itt a baj. Hát, ahogy közelebb érek, hallom ám, hogy a munkás kevesli a bérét, mert hát neki felesége, és sarjai vannak, és ebből a bérből, ha a járulékokat, és adókat befizeti, nem marad ennivalóra. De a gazda meg csak mondta a magáét, hogy ő nem tud többet adni egy garassal sem. Erre azt mondja az ember, hogy akkor biz’ ő felmond. Ezt viszont a gazdaember nem engedte, mert valami szerződésről kezdett beszélni nagy hangon. Tovább már nem tudom miről folyt a szó, mert olyan felháborodás lett úrrá rajtam, hogy muszáj volt közbeavatkoznom. Odaszólottam hát a birtokosnak, hogy vegyen fel engem egy esztendőre, mert szeretném kipróbálni magam ebben a mesterségben is. Hát így is lett. Megegyeztünk, hogy keddtől egy esztendeig nála fogok szántani, vetni, aratni. Az az ember lett a tanítóm, aki az előbb még nagy vitatkozásban állott a béradónkkal. No, mint megtudtam ezt az embert Istvánnak hívták, és három gyereke van otthon a városban. Csak hát pénze nincs, hogy etesse, taníttassa őket. Ezért akart béremelést kérni… nem kapott.
Azon naptól fogva ketten dolgoztunk a földön. Két nap alatt sikerült kitanulnom teljes mértékben ezt a munkát, valamint királyi fülemhez nem méltó szavakat is sikerült elsajátítanom. Nem is keveset… István elmesélte, hogy nem is olyan régen még ő is nagybirtokos volt, de a jég tönkretette a termést, és nem volt több hitelezője. Így a földjét elárverezték, neki magának meg munkába kellett állnia, hogy el tudja tartani a családját. Felesége is dolgozik, de nem keres annyit, hogy rendesen megéljenek. Egyre erősödött bennem a szándék, hogy én bizony perre viszem ezt az ügyet. Miért ilyen kegyetlenek a gazdagok a munkásaikkal? Miért nem tudnak rendes bért osztani, olyat, amiből meg lehet élni? Nekem egymagamnak nem kellett sok, hiszen mint tudod nem eszem sokat. Ezért amikor már sikerült megtakarítanom egy kis pénzt, úgy gondoltam elmegyek panaszt tenni a gazda ellen. Így is lett. Elmentem a városházára, de ott azt mondták nekem, hogy minimum két hónap mire sorra kerülhet az ügyem. Hát ekkor aztán nagyon nagy szomorúság fogott el. Hogyan tarthat itt az országom, hogy lehetnek ilyen lusták az emberek? Mert hivatali tartózkodásom alatt láthattam, hogy naphosszat csak üldögélnek és beszélnek abba a masinába. Nem tesznek semmit, mégis egy ügy kivizsgálására minimum két hónapot kell várni. Ha tehettem volna, azonnal közbeléptem volna, de hát nem fedhettem fel kilétem. Így másnap visszatértem dolgozni. Így ment ez napról napra, és egy hét elteltével újra beállított a gazda, csak hogy lássa haladunk-e a munkával. Akkor István megint előállt a kéréssel, hogy kaphat-e fizetésemelést. Ez aztán megint kezdett vitába torkollani. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül. Odaléptem hát a földbirtokos elé, és megmondtam neki, hogy: ”Én Mátyás király, a te királyod, parancsolom, hogy ne kínozd tovább ezt a szerencsétlen szegény embert, hisz majd meghal itt a munkában, ő maga nem is eszik, csak hogy a gyerekeit eltartsa. Azonnal emeld meg a bérét!” Először nagy értetlenkedve néztek rám mind a ketten. Aztán meg hirtelen kitört belőlük a nevetés. Majd a gazda kijelentette, hogy bolond embert nem alkalmaz, és ne merjek szórakozni vele.”De én nem szórakozok!” -mondtam neki. Erre elővette a szerződésem, és mérgében széjjeltépte apró darabokra, majd kijelentette, hogy azonnal kotródjak onnan. Mit volt mit tenni, eljöttem. De másnap visszamentem, és elmondtam Istvánnak, hogy nem vagyok bolond, hogy van egy kis megtakarított pénzem, és ha már nem tudtam szép szóval segíteni, akkor legalább azt had adjam oda neki, mert ilyen jó emberekre mindig szüksége lesz ennek az országnak.
Ennyi történt hát azóta, hogy három hete felébredtem egy idegen világban. Rá kellett jönnöm, hogy itt senki vagyok, hogy csak a nevem híres, és a jótetteim. De most hogy itt vagyok már senki, senki sem hisz nekem. Bár ha jól belegondolunk Kedvesem, ki is hinne egy embernek, aki azt állítja magáról, hogy ő Mátyás király. Mátyás király, aki több mint 500 éve uralkodott ebben az országban. Azért ne hidd Beatrix, hogy elkeseredtem. Nem, egyáltalán nem vagyok elkeseredve, mert ez az új világ még rengeteg sok mindent tartogat számomra. És remélem, egyszer Rád találok majd. Addig is ígérem, havonta beszámolok Neked levélben arról, hogy mi történik velem. Bár még nem tudom hova küldjem a futárt…
Ölel:
A Te Mátyás királyod
Gömör, 2008. május. 5.
