- Fenyőné nagyságos asszony, lenne kedves adni nekem egy kis
üdítőt?
- Úristen, milyen érdekes, Ernőkém! Most először vagyok így
szólítva, és egyáltalán nem idegen a számomra.
- Gondolom édes, azért nem idegen, mert ketten ülünk a kocsiban,
másnak aligha szólhatott a kérés.
- A Fenyő sem volt idegen, nem csak a kérés.
- Mert nekem egy erkölcsös szerelmem van. Akivel lefekszik, az
számára nem lehet idegen, még akkor sem, ha egy fenyő.
- Már az sem idegen, ha néha szúr is.
- Azért szúr, mert ezüstfenyő.
- Mindjárt meglátjuk a Balatont.
- Ha nem adsz egy pár korty üdítőt, lehet, hogy nem fogod
meglátni, mert kiszáradok, és meghalunk mindketten.
- A fenyő jól viseli a viszontagságos körülményeket, ez alól az
ezüstfenyő sem kivétel. Ha így van megírva a nagykönyvben, hát
legyen úgy! Fenyőnéként fogok meghalni veled boldogan.
- A boldog halált nem tudom garantálni, kedves nemes fenyő
asszonyság.
- Tegnaptól hiszem, hogy megtörtént velem a csoda, anya leszek.
Mától kezdve pedig feleség is vagyok. Beteljesült életem legfőbb
vágya. Tegnaptól kezdve megváltozott a hivatásom. Anya akarok
lenni.
- Bizony, jól sikerült az első randevúnk. Így kell ezt, édes,
csinálni, nem szőrözni rajta. Először megcselekedni, mit
megkövetel a haza - mármint az utódról való gondoskodás -, aztán
jöhet az örömködés.
- Világos, csak tudnám, melyik volt az alkalom, amikor teherbe
estem, de nem örömködés által. Tudod, nem emlékszem rá, hogy
egyszer is kiült volna közben az unalom az arcodra, vagy
valamiféle kötelességtudat.
- Nem baj, ha nem vetted észre, én azért tudtam a kötelességemet.
Megjelent a csaj a presszó ajtajában, rád néztem, eléd siettem,
hogy kezet csókoljak, de közben cikáztak a gondolataim. Mikor
számmal érintettem a kacsódat, döntöttem: ennek a szép asszonynak
én még ma gyereket csinálok!
- Bohóc. Előbb döntöttél, majd percek múlva engedélyt kértél,
hogy megfoghassad a kezemet.
- Jaj, édesem! A gondolataim első perctől kezdve máshol jártak,
nem a kezed körül.
- Tartok tőle, most is elkalandoztak.
- Ááá! Ne hidd! Az van rajtad, amit én vettem neked a múlt héten
a fehérnemű szaküzletben?
- Nem. Átcseréltem egy agyonmosottra. Gumiház kiszakadva,
egyébként is lyukas. Ez itt Aliga?
- Aranyos, hogy a földrajztanárnő tőlem kérdezi.
- Drágám, tedd hozzá, hogy biológia szakos is, miközben momentán
azt sem tudja, hogy fiú avagy lány. Nem is lényeges. A férje
naponta többször fogja emlékeztetni a nemére.
- Juhuhúúújj! Szegény Fenyő!
- Mi van? Látod a sötét jövődet? Ez van. Most feldíszítve
pompázik, aztán elkezdődik a kopasztás. Elhullatod a tüskéidet.
- Leeszel rólam mindent, aztán kidobsz a második emeleti ablakon?
- Ernőkém, egymásra találtunk. Kétségtelen, engem kellett még
sorjáznod, de jelentem, azt hiszem, ma már én is olyan ...
vagyok, mint te.
- Lillám, az utód az anya vagy az apa tulajdonságait örökli
nagyobb mértékben?
- Nem tudom, hülye lesz az így is, meg úgy is, de közben a világ
legszebb, legokosabb gyereke. Tegnap, mikor megkaptam az
ultrahang eredményét, és gratulált a doktornő, elhagyott a
maradék eszem is. Én, mint anya? Nekem gyerekem, akinek minden
vágya ez volt? Ilyen boldog nem lehetek.
- Csillagom, mit fog szólni az üdülő vezetője, hogy egy könnyes
szemű terhes anyával jelenek meg?
- Honnan tudja, hogy terhes vagyok?
- Kinézi belőlem. Különben pedig azt tudja, hogy ma csomóztuk
egybe az életünket.
- Te azt mondtad, hogy nászutasok vagyunk?
- Világos. Ez naponta 15 százalékot hoz a konyhára. Minél tovább
maradunk, annál több a kedvezmény.
- Jézusom! Mindenki azt hiszi az üdülőben, hogy egy fiatal pár
érkezik?
- Ne izguljál, majd megpróbálunk nem csoszogni!
- Megőrülök! Mondd, van az életben olyan, amiből nem vagy képes
viccet csinálni?
- Például belőled, édesem.
- De, belőlem is viccet csinálsz.
- Nem baj. Nyolc hónap múlva megszülöd a kis poént. Megérkeztünk.
Beállok az udvarra, és elkezdődik közös életünk.
- Szép ez az üdülő.
- Én választottam, életem. Szépek a szobák is, és főleg nagyok.
Nyolcszemélyes a legkisebb.
- Azon gondolkodom, mi lenne, ha itt a parkolóban megcsócsálnám a
füledet?
- Rossz fényt vetne rád. Azt hiszem, nincsenek hozzászokva ezen a
vidéken a szerelem ilyenfajta megnyilvánulásához. Tudod, itt még
a hagyomány dívik.
- Azt mondtad, mivel telepakoltuk a kocsit, ha leérünk, és
kirámolunk a szobában, elmegyünk vásárolni.
- Szörnyű sejtésem van. Valami itt benn azt súgja nekem, hogy te
éhes vagy.
- Csodálkozol rajta? Neked elég volt az ebéd, amit az étteremben
kaptunk?
- Mert ha elég volt ...?
- Akkor nem szóltam semmit, és azt is halkan mondtam.
*
- Milyen formában kívánja az én szerelmem elfogyasztani a holt
halat?
- Előbb igyunk valamit!
- Rendben, de itt Hubertust nem árulnak, és ha mégis árulnának,
azt nem tudnám kifizetni.
- Jól érvelsz. De vajon mit mondanál akkor, ha ingyen kapnánk?
- Bajban lennék.
- Én pedig örülök, hogy ilyen előrelátó vagy. Természetesen nem
akarok alkoholt fogyasztani. Viszont egy hideg narancslét igen.
- Ez esetben, kedvesem, te menjél ahhoz az ablakhoz, ahol az
italt lehet kérni, én pedig megrendelem a dögöket.
- Neked Unicumot hozzak?
- Hallani nem akarok róla az elkövetkezendő évben. Na, de majd
azután mindent bepótolunk.
Ültünk a vízparton, ettük a halat és ittuk az üdítőt.
- Ernőkém, te nem is szereted a halat.
- Jé! Tényleg. Most mit tegyek, ha megkívántam?
- Hányingered szokott lenni?
- Azt hiszem, három.
- Akkor ezt is megbeszéltük, te nagy bohóc. Finom ez a pisztráng.
- Könnyen bohóckodok egy ilyen ragyogó nő társaságában.
- Szabad még egy üdítőt kérnem?
- Tőlem kérdezed, mikor mindent te fogsz fizetni?
- Ééén?! Az érdekes lesz.
- Ne mondjad olyan hangosan, mert meghallják, hogy nincs nálunk
pénz! Hozzál még üdítőket, én pedig megrendelem az összes
palacsintát!
- Tényleg, nálad sincs pénz?
- Nincs, de én veled fogok fizetni.
- Ahogy ismerlek, ahhoz még megehetjük a teljes készletüket, hogy
velem fizessél.
- Az egész világon nincs annyi hal, amiért odaadnálak. Na jó, nem
butáskodok tovább, megyek rendelni. Négyféle palacsinta van,
mindegyiket megkóstoljuk, aztán valahogy hazagurulunk.
- Ernőkém, nyolc óra van. Lesz ebből még ma fürdés?
- Gondolod, hogy sötétedés után lezárják a tavat?
- Akkor semmi baj, mert leússzuk a kalóriát.
- Csak olyan snassz, hogy mi úszunk a pisztráng helyett.
*
- Lillám édes! Jó reggelt, itt a tej, öltözködni kell! Akkorát
ásítottál, azt hittem egyből lenyelsz. Jelzem, nem tiltakoznék
ellene.
- Mondtam már, hogy bolond vagy?
- Nem, de nagyon imponáló. Tudtam, hogy egyszer eljön ennek is az
ideje. Hány éve vagyunk házasok?
- Egy napja múlt.
- Ezek szerint elég jól belecsaptál a lecsóba, szívem. Különben
pedig vedd tudomásul, az életünk közös mederben folyik. A babát
megcsináltuk, ezután sor kerülhet az adósság gyártására is.
Számomra lelankasztó lesz.
- Akkor mit szóljak én?
- Mindegy. A lényeg, hogy mondjál valamit.
- Mikor fogunk felmenni oda, a kilátóba?
- A füttyentésedre várok.
- Ezek szerint soha, mert rossz a fütyülőm.
- Ha panaszkodsz, nem viszlek fel. Különben pedig olyan ez a
kilátó, mint otthon az egyik szomszédom, a Mariska néni.
- Ki ne mondd, Ernőkém! Tudom, mert láttam tegnap, hogy rozoga,
viszont szép lehet a kilátás.
- Akkor szíveskedjél búcsút inteni közös fekhelyünknek, és
mielőbb szerelést igazítani, aztán megmásszuk, de csak akkor, ha
tovább nem mutogatod magadat nekem ilyen hiányos öltözékben.
Erről jut eszembe: Lillám, nem olvastad gyerekkorodban a Hüvely
Matyit?
- Az nem Hüvely Matyi, hanem Hüvelyk Matyi. Nevét a testméretéről
kapta, nem a származási helyéről.
- Bocs! Régen olvastam, és úgy emlékeztem rá.
Elkészültünk, a büfében kávét ittunk, azután irány a hegy, meg
rajta a kilátó. Közben néhány bolt utunkba akadt, hát
belátogattunk némi élelembeszerzés céljából.
- Hazamegyünk, és megesszük a fél kiló sonkát, szalámit,
kiflivel, rá ezt a kis hat kilós dinnyét, aztán valahogy kibírjuk
ebédig.
- Olyan kövér leszek, mint a disznó.
- Nem minden disznó kövér. Szeretném is, ha jól meghíznál.
- Aztán majd azért fogsz elhagyni.
- Leteszem a dinnyét a járdára, és megfojtalak, ha nem hagyod
abba. Lilla megtörli a csokis száját, aztán szaporábbra vesszük
lépteinket, mert megfő a sonka a szatyorban.
- Vegyünk valahol uborkát hozzá!
- A savanyú uborka nem lesz jó kivételesen, ami van a
hűtőszekrényben?
- Van savanyú uborka?
- Igen, életem, a kis kacsóid által kerültek a hűtőbe, de úgy
emlékszem, a kocsiból is te vitted fel.
- Meg vagyok zavarodva.
- Én inkább úgy mondanám, hogy kezdünk összecsiszolódni.
Zavarodottnak a társa is csak zavarodott lehet.
- Miért lihegsz?
- Mert meredek.
- Nem szoktál te olyankor lihegni, mikor meredsz, csak mikor már
lankadsz.
- Igen, édes, de most azért lankadok, mert meredek, és nehéz a
dinnye is.
- Ja, kérlek! Nem a fotelban kell kirándulni.
- Megállj, bestia, otthon hetenként háromszor fogunk sétálni a
hegyen. Nem ám beülünk az autóba, az meg felvisz a tetőre.
Vásárolni is gyalog fogunk járni.
- Tetszik a többes szám. Jó itt az erdőben.
- Most nem fogunk gyógynövényeket gyűjteni, édesem.
- Kár. Húha! Dörög az ég.
- Az bizony dörög.
- Most mi lesz, Ernőkém?
- Megőrjítesz ezzel a kérdéssel! Olyan ártatlanul tudod mondani,
hogy az borzasztó.
- Ha megázunk? Jézusom, már fúj is a szél, és milyen messze
vagyunk az üdülőtől!
- Kapcsoljuk be a rakétákat! Szeretsz futni?
- Nem tudom, már régen futottam, de akkor szerettem. Az viszont
jó, hogy kényelmes cipő van rajtam, mert magassarkúban, csak
botladoznék.
A hangulatunk nem volt drámai, mert végignevettük az utat.
Egyszer majdnem nekirohantunk loholó sorstársainknak, akik a fene
tudja miért, velünk szembe rohantak. Mondtam is:
- Hölgyeim, arra hiába futnak, ott nincs semmi, mi onnan jövünk.
Hogy kikerüljük egymást, mi letértünk a járda szilárd
burkolatáról rövid időre. Sikerült a 46-os tappancsommal egy
terebélyes pocsolya szemét kinyomnom. Kis csillagom ezáltal
részesült egy komolyabb alvázmosásban.
- Angyalkám, jól érzékelem, alighanem most vagy legtávolabb
gondolatban egy szeretkezéstől?
- Szó mi szó, nekem sem lenne kedvem hozzá, de elképzelem a
partnert, aki meglátná a sáros bugyimat.
- Mi az, hogy partnert?
- Ernőkém, azért fogalmazok általánosan, mert te a pocsolyát sem
vetted észre.
- Benned gyönyörködtem, harmatos virágszálam.
- Édes vagy. Hogy stílszerű legyek, a hajamból csavarni lehetne a
harmatot.
- Mindjárt célba érünk, és látod, szakadoznak fel a felhők, a
Balaton felett már nem is esik.
- Jobban is érezném magamat, ha a vízben rohannánk.
*
- Ernőkém, átmászok rajtad, ha már te is felébredtél, mert
szomjas vagyok, és kívánom a hideg dinnyét.
- Lillám, mi jut eszedbe arról, hogy hosszú és kemény?
- Az általános iskola. Na, megyek.
- Világos, de te jól érzed magad, és nem nyomorogsz. Életem,
kávét kéne főzni.
- Az életed dinnyét eszik, neked pedig megengedem, hogy főzzél
kávét! Csak most esik le a tantusz, hogy mire gondoltál a hosszú,
kemény alatt. Szegény Ernőkém! Hogy bírtad az agglegény életet?
- Brr! Borzasztó volt. A szél simogatta, a nap szívta, az eső
verte és a hideg rázta. Hát te, hogy bírtad?
- Szeretnék dinnyét enni, mert csikorog a torkom. Egyébként még
soha nem voltam agglegény.
Azt hittem, viccel, de nem. Ette a hideg dinnyét, majd itta a
forró kávét tejszínhabbal. Közben képeslapokat írt. De még nem
fejezte be az írást, viszont eszébe jutott, hogy itt a reggeli
ideje, hát annak szervírozásába is belefogott. Addig én
folytattam a képeslapírást. Leültünk az asztal két oldalára, hogy
táplálkozzunk, amikor is kopogtak. Felkapta a pongyoláját,
szájában egy darab uborkával kiment ajtót nyitni. Nem érdekes,
csak a takarítónő érdeklődött, nincs-e véletlenül nálunk egy
fölösleges lavór.
- Hála Istennek, megérkezett a kajához a Boris?
- Honnan tudod, hogy úgy hívják?
- A kinézete olyan. Neked ez ízlik?
- Meg lehet egyszer enni.
- A stégen nyávogó macskát is meg lehet enni, de mi válogatósak
vagyunk.
- Azért annyira nem rossz.
- Azért? Miért? Ettél már macskát?
- Honnan tudjam? Elvégre is üzemi konyhán étkeztem eddig.
- Csinálok egy csúzlit, aztán innen a szoba közepéről kilövöm a
kolbászt az udvarra. Képzeld el, valaki éppen kiabálni akar,
aztán berepül a szájába a kóbi! Ő szereti?
- Nem tudom. Mindenesetre: eszi, nem eszi, nem kap mást.
- Szegény gyerek. Nem félsz, hogy nyolc hónap múlva kidugja a
fejét, körül néz, aztán úgy dönt, hogy inkább visszabújik?
- Nem gondolnám, hogy megriad a látványodtól.
- Azért én megpróbálok becsempészni a szülőszobába egy jól
megfokhagymázott sült fogast. Beleszimatol a levegőbe, és
igyekszik majd kifelé.
- Ebben van valami, hacsak nem un rá addig. Az elkövetkezendő
hónapokban én annyi halat fogok enni, hogy azon sem csodálkozom,
ha a fiunk uszonnyal és kopoltyúval fog születni.
- Lányunk.
- Fiunk.
- Nem baj, akkor is Lilla lesz. Összekapjuk magunkat, aztán
irány Fonyód.
- Mi az, hogy Fonyód? Tegnap még azt beszéltük, elmegyünk
hajókázni. Ez az utolsó nap.
- Rendben. Add ide a hátad mögül azt az újságot, abban benne van
a hajóállomás száma, felhívom! Illetve felhívnám, ha nem merült
volna le a telefonom.
- Bekapcsoljam az enyémet?
- Megtennéd, Bogárkám? Jé! Csak most veszem észre, neked is négy
csillag a pin kódod?
Felhívtam. Pontban mindig órakor indul Boglárról Révfülöpre.
- Forduljál el, mert öltözni szeretnék!
- Mást nem üzentek, életem?
- Komolyan mondtam.
- Értem már. Fél a nagyságos asszony a programváltozástól.
- A nagyságos asszony ismeri magát, na meg a férjét is.
- De ugye jó véleménnyel van a férjéről? Becsületes, jó humorú...
és főleg udvariasnak tartja. Olyannak, aki szeretkezés után
mindig bocsánatot kér a lökdösődésért. Édes! Te tudsz biciklizni?
- Nem, mert utálok pedálozni.
- Szóljál, ha elvehetem a tenyeremet a szemeim elől!
- Akár el is veheted, úgysem zártad szorosra az ujjaidat.
- Annak is megvan az oka. Ha szorosra zárom, nem látok semmit.
Mit keresel?
- A lakáskulcsomat.
- Na és? Megvan?
- Ha meglenne, nem keresném.
- Logikusnak tűnik. Nézzük a tényeket, csak hogy az utókornak is
maradjon valami: három napja, hogy eljöttünk a te otthonodból
ide, kikapcsolódási szándékkal, mivelhogy fontos esemény történt
akkor az életünkben. Előrelátó voltam, és gondoltam, azt ki kell
pihenni. Elmondtam neked a tervemet, majd te is úgy gondoltad,
hogy megérdemlünk jó cselekedetünkért pár nap kikapcsolódást a
Balaton mellett. Következő epizód: szenvedünk reggelizés ürügyén
egy asztal két oldalán ülve. A vetkőzékünkre nem érdemes szót
vesztegetni. Az asztal annál érdekesebb. Megcsócsált
kolbászdarabkák két tányéron, mellette uborkamaradék, egy fél és
egy negyed zsömle, egy felnyitott üdítős üveg, temérdek morzsa,
morzsatenger mellett, az asztal sarkán képeslapok, volt toll is,
de az beszélgetés közben leesett a szőnyegre, ezen felül a
morzsában egy női karóra, számlapjával az asztalra borulva,
valamint ... Ez mi, édesem?
- Dinnyehéj, te nagy bohóc.
- Jééé! Tényleg. Dinnyehéj, de miért van beledöfve ez a méretes
kés?
- Mert nagyon szomjas voltam, mert kisebb kést nem találtam és
mert közben elteltem a hideg dinnyétől, azért maradt félben a
fogyasztása.
- Szóval hitvesem eltelt a dinnyétől, tehát keresett más
ennivalót, de csak nehezen fogyasztható kolbászt talált.
Reggelizés felfüggesztődik, majd az ara megkéri a férjét, hogy
forduljon el, mert ő öltözködni akar. Tudniillik ugyanis, hogy
miután bekopogott a takarítónő, felkapott magára egy pongyolát.
Előtte nem sok ruha volt rajta. Ezért aztán tényleg indokolt a
kérése, hiszen hogy öltözzön, ahhoz előbb le kell vetnie a
pongyolát. Ernő barátunk csalafinta trükköt talál ki, nem fordul
el, viszont szemei elé teszi a két lapát mancsát, de az ujjai
között kukucskál, mert három nap házasság után még minden látvány
új. Lilla drága, úgyis, mint újdonsült feleség, a fejéhez kap,
és bugyiban, melltartóban veszettül keresni kezdi a lakáskulcsát.
Jelenleg itt tartunk.
- Ne idegesítsél, Ernőkém! Tényleg nincs meg. Tudom, hogy
bedobtam a retikülömbe.
- Tudod vagy csak hiszed? Nem lehetséges, hogy a bejárati ajtóban
hagytad, és azóta már idegenek vették birtokba a lakásodat?
Még csak ez kellett. Egy mozdulattal kiborította táskája
tartalmát a morzsába.
- Hova a fenébe tettem?
- Hallottam, hogy valami leesett.
- Ez két ceruzaelem a volt zsebrádiómhoz. Van egy aranyos kisfiú
az intézetben, tavaly nekiadtam a rádiómat, akkor vettem hozzá
két elemet.
- Amit viszont elfelejtettél odaadni. Majd én egyenként adogatom
a sok cetlit, igazolványokat, de természetesen előbb lefújom
róluk a morzsát. De aranyos vagy, itt ezen a bilin ülve. Kis
szöszke. Ők a szüleid?
- Igen, a szüleim, a kis szöszke pedig a nővérem.
- Te hol vagy?
- A szüleim ábrándjai között.
- Mit markolászod azt a kolbászt? Megbeszéltük, hogy kidobjuk.
- Elment az eszem. Be akartam tenni a retikülbe. Biztos, hogy
eltettem a kulcsot.
- Ha eltetted, jól eltetted, mert nem találod. Kerüld meg szépen
az asztalt, és gyere ide hozzám! Súgni szeretnék valamit a
fülecskédbe.
Kis csillagom, az elmúlt napok kikezdték az idegeit. Átöleltem és
megpusziltam.
- Nehogy sírva fakadjál, életem! Kérem vissza a puszit! A lakást
én zártam be, és a kulcsot az autóstáskámba tettem.
- Ez biztos?
- Gyere, mindjárt megmutatom!
A feladat egyszerűnek tűnt, aztán kiderült, hogy mégsem az. Három
nap alatt akkora rendetlenséget csináltunk, hogy művészet volt
bármit megtalálni. Szorgalmasan kerestük a táskámat. Meg is
találtam. Párnák alatt az egyik fotelban pihent, beburkolózva egy
fürdőnadrágba. Azonnal kikapta a kezemből, és vadul ráncigálta a
zipzárakat. Kulcs azonban sehol. Előre kalkulálható volt a
következő lépése. Annak a tartalma is részben az asztalra került.
A fémpénzek makacskodtak, és szétgurultak.
- Azt mondtad, te tetted el.
- Ne idegeskedjél, angyalom! Már úgyis mindegy. Inkább
telefonáljunk haza a lakásodba, hátha felveszik, és megmondjuk,
hogy locsolják meg a virágokat, amiket pedig az esküvőn kaptál,
azokat dobják ki, mert biztos elhervadtak.
- Kié ez a kutya?
- Gyorsan add oda neki a kolbászt! Egyébként nem látok kutyát
sehol.
- Itt van a képen egy vizsla.
- Ja! Ő volt az elődöd.
- Akarod mondani, hogy a gazdája, ugye?
- Nincs gazdája, egy kóbor kutya. Tudod, sorstársak voltunk. Ő is
magányos, én is. Mert akinek nincs senkije, nincsen igaz párja,
az olyan, mint a kóbor kutya, az életét oly egyedül járja.
- Kóbor kutya, nyakán a nyakörv, és szépen kikefélt bundával?
- Persze, mert én keféltem.
- Utoljára kérdem: kié ez a szép vizsla?
- Imádlak. Imádom a szenvedélyt a szemeidben. Akkor most komolyan
válaszolok, nem tudom, kié a kutya. Ezt a képet valahol találtam,
de tényleg aranyos. Te pedig arra válaszoljál, kié ez a kettétört
szemüvegszár?
- Az enyém.
- Ideutazásunk előtt vettem neked napszemüveget, addig nem is
volt szemüveged.
- Valamikor volt. Emlékszem, vittük a gyerekeket táboroztatni,
négy ... nem is ... öt évvel ezelőtt. Ott tört össze a
napszemüvegem.
- De ez egy teljesen új retikül, akkor mit keres benne egy régi
szemüvegszár?
- Otthon átrámoltam dolgokat egy másik táskámból, és valahogy
közéjük keveredett.
- Tulajdonképpen mit is keresünk, édes?
- A lakáskulcsomat, de lehet, hogy nem zártuk be az ajtót.
- Azért vagyok nyugodt, mert tudom, hogy én zártam be.
- Nekem is meggyőződésem, hogy én.
- Öltözzünk fel, és induljunk, mert elmegy nélkülünk az utolsó
hajó. Délután majd keressük tovább, biztos itt van valahol.
- De mi lesz, ha nem zártuk be?
- Akkor is becsaptuk, és nem tudják kinyitni. Várjál! Támadt egy
újabb ötletem.
Ő tényleg megkövült. Ellenben én, mint egy rakéta, indultam az
előszobaszekrény felé. Az asztalról a felnyitott üdítős üveg
akart velem jönni, de lemaradt. Elhasalt, majd legurult az
asztalról, és a tartalmának jelentős része a szőnyegre került.
Viszont megérte, mert egy perc múlva ujjamon forgatva a
kulcscsomóját, megjelentem előtte.
- Na, milyen gyerek a te Ernőkéd, most mondd meg?
- Tudtam, hogy bezártuk a lakást, és elhoztuk a kulcsot.
*
Külön szálltunk fel a hajóra, mert én le akartam fényképezni a
partról, ahogy áll a fedélzeten a korlát mellett.
- Ideges voltam, hogy nem tudsz felszállni.
- Nem fázol?
- Azt megéreznéd, ha fáználak.
- Igaz. Különben sem tudnál fa nélkül fázni. Szegény kis Lillám,
milyen élet vár rád ebben a csúnya árnyékvilágban? Anyukád
elvesztette a fejét, most éppen az eszét veszti.
- Ne higgy neki! Fordítva történt: az anyukád előbb elvesztette
az eszét, azóta fejvesztve követi az alkotódat.
- Azt is mondd, hogy milyen alkotót! Szerencsédre rátaláltál a
világ legnagyobb mesterére.
- Elismerem, nem hibázott. Tökéletes gyerekünk lesz.
- Azt mondod, életem, hogy egyikünkre sem fog hasonlítani? Bár
igaz, az alkotás pillanatában te még tökéletes voltál, hej, de
azóta sok víz folyt le a Dunán. Kibújik, és csodájára fognak
járni. Tuti, hogy simán ad a kórház rá öt év garanciát. Arra
gondoltam, ha fázol, megfűzlek, hogy menjünk be a hajó belsejébe,
mert azért erős a szél.
- Úgy érzem, mintha fázna a derekam, nincs kedved átölelni?
- Óh, te gondolatolvasó. Semmihez nincs nagyobb kedvem, mint ezt
az istennőt ölelgetni.
- Hazudsz, de jól áll neked.
- Halkabban! Momentán egyébként is tévedsz.
- Képzeld el, hogy most egy gyönyörű szép virágos tisztáson
fekszünk, és öleljük egymást!
- Nem akarom elképzelni. Én ölelem a derekadat, te pedig közben a
hanc úrra gondolsz?
- Mindig így kezdődik, vagy legalábbis hasonlóan, aztán jön a
hanc úr. Haragszol rá?
- Mondjuk úgy, hogy most nem akarok rá gondolni, mert az nekem
nem jó.
- Mindjárt megérkezünk Révfülöpre.
- Szemeid lehunyod, s csókol a szád,
arcod ragyog csókod prizmáin át.
Ha simogat kezed, de elmarad a válasz,
szerelmed tüze engem eláraszt.
Pezsdül a vérem, a szívverés kihagy,
Lilla, édes életem, te vagy.
Reszket a testem éjszakákon át,
téged kívánlak, arcod mosolyát.
- Köszönöm. Tudod, hogy ez kölcsönös. Minden álmomban, minden
percemben benne vagy, és hidd el, nincs benne túlzás. Emlékszel,
mikor feküdtünk nálad a heverőn, mit mondtam?
- A meghatározásod pontatlan, mivel gyakran fekszünk ott, de
pontosan tudom, mire célzol. Arra, hogy anyukád méhében tőle
kaptad az éltető energiát. Hogy akkor belőlem lélegeztél, illetve
egymásból lélegeztünk.
- Igen. Megfulladnék nélküled. A borzasztó, hogy azokat a
tulajdonságaidat is megszerettem, amikről szívesen lemondtam
volna hetekkel ezelőtt. Például, hogy drámai dolgokból is viccet
csinálsz. Furcsa lenne, ha változtatnál rajta. Én ezt a bolondos,
néha izgága embert szerettem meg.
- Most én is azon gondolkodom, mi az, amit nem szeretek rajtad.
- Inkább arra válaszoljál, mit szeretsz a legjobban rajtam?
- Magamat, életem.
* * *
Családunk amatőr irodalmi honlapja:
http://migyoro.5mp.eu
