Először bemutatkoznék: Harmat Gizellának hívnak. Gizella… Ugye milyen szép név? Dallamos. Felnőttes, komoly. István király feleségét is így hívták. Engem mégis mindenki Babának nevez. Ezt nem szeretem. Mindig a Lencsi-babát juttatja eszembe…
Miért lettem Baba? Jaj, a szülők olyan meggondolatlanok! Megszületik a gyerekük, aztán csupa szeretetből mindenfélét gügyögnek neki: Cucika-mucika, Babuska, Cicuska meg hasonlók. Szegény gyerekre meg ráragad a becenév, aztán 50, 70 éves korában megnézheti magát! Jól fogok én is kinézni, ha végül Baba-néni lesz belőlem!
Talán lekopott volna rólam a babaság, ha nem jött volna hozzánk látogatóba a nagynéném Kecskemétről. Anyám sütött-főzött, mintha karácsonyra készülődne! Na, megjött a vendég, nekünk, gyerekeknek cukrot, csokit osztott. Hét közben hol egyik, hol másik testvéremet vitte magával sétálni... akkor mindig vett nekik valami ajándékot, de nem tudom miért, engem nem vitt el, és el lehet képzelni, hogyan éreztem magam, hogy mindenki kap valamit, még Lacika is, aki hároméves létére még még mindig bepisil és köszönni se tud rendesen... csak nekem nem jut semmi...
Valahogy eltelt a hét, bennem meg nőtt, csak nőtt a keserűség. Utolsó délután elővett a nénikém és azt mondta:
- Ismerek egy aranyos, szófogadó kislányt, szeretnék neki egy kis meglepetést szerezni. Mivel veled egyidős, segíthetnél nekem választani! Mégiscsak jobban tudod, mint én, hogy minek örülne egy korodbeli leányka.
- Megállj csak - gondoltam - majd választok én neked meglepetést!
Igaz, ami igaz, mindent elém tettek a játékboltban. Úgy látszott, nagynéném a csillagos eget se sajnálná megvenni. Noszogatott, hogy válasszam az aranyhajú, nagy alvóbabát, én azonban megkötöttem magam. Rámutattam a legócskább, filc Lencsi-babára és váltig bizonygattam, hogy annál tündéribbet el se tudok képzelni.
Úgy gondoltam, minek annak a kecskeméti békának drága ajándék, mikor én nem kapok semmit!
A következő napból csak a búcsúzásra emlékszem. Csókok, ölelések... végül nénikém elővett egy szépen felszalagozott csomagot és nekem adta:
- Rólad se feledkeztem meg! - mondta mosolyogva.
Csináltam egy pukedlit, ahogy anyám tanította. Még kezet is csókoltam! Diadalmasan néztem a testvérkéimre, hogy lám nekem is jutott ajándék, sőt külön, mindenki szeme láttára lettem megjutalmazva!
Megjött a taxi. A felnőttek kiszaladtak. Mi gyerekek magunk maradtunk és én a testvéreim kíváncsi tekintetétől övezve elkezdtem bontani a csomagot…
Mit mondhatnék még? A történet végét biztosan mindenki sejti már... persze, hogy az a vacak Lencsi-baba volt a szép papírban!
