Szilveszterkor, a tűzijátéknál,
ölelve egymást, egyre éreztük,
amint fénycsíkoknak világánál
mindegyre forróbbá vált a testünk.
A lövedékeknek sokasága,
ahogy az égboltot világítja,
előre vetíti a szépséget,
ami úgy hevíti a szívünket.
A fénysugarak mintha üzennék,
kössük csokorba a vágyainkat,
maradjon számunkra örök emlék,
átadván vágyainknak magunkat.
Otthon, a kandalló melegétől,
már a hősugaraktól övezve,
a megbolydult szívünk érzelmétől
forró csókokkal olvadtunk egybe.
Későn ébredtünk, a Nap sugara,
a félrehúzott függönynek résén,
a testünket lágyan simogatta,
a történtekre emlékeztetvén.
A huncut mosolyunk, mindkettőnknél,
a sugárzó szemeink tükrében
adta tudtunkra, hogy már mindennél
erősebbé lettünk szerelmünkben
A fénysugár, amely csak közvetve
mutatkozik, de a hatásával
biztosit, hogy nincs út menekvésre,
így kiegyezhetünk a sorsunkkal.
A szerelem olyan csodás dolog,
emberi többségtől elfogadott,
érzelmeinknek a legnagyobbja,
további éltünk irányítója.
A szerelem, akár a fénysugár,
mindig láthatatlanul van jelen,
a megejtett szíveken átall jár,
koszorút fonva e köteléken.
