2.
1995. június
Ildikó álmosan ült az autó hátsó ülésén, és az út szélén elsuhanó fákat figyelte. A szülei két héttel ezelőtt közölték, hogy az egész nyarat vidéken, a Nagypapáéknál tölti. Nem mintha nem szerette volna a nagyszüleit, és igazából szívesen utazott hozzájuk a Győr melletti kicsi faluba vakációzni. De azért jobban örült volna, ha a barátnőivel strandra és bulizni mehet- már persze, ha a szülők engedték volna. Édesapja azonban konzervatív nézeteket vallott; szerinte Ildikó még fiatal a bulizáshoz, a fiúkról nem is beszélve. Így aztán várt rá egy kellemes, de unalmas nyár a nagyszülőknél. Örült, hogy legalább két unokatestvére osztozik sorsában- a lányok ikrek voltak, és egy évvel fiatalabbak Ildikónál.
Ildi ásítva elszakadt a tájtól, és kinyitotta az ölében fekvő Bravo magazint. Édesapja ránézett a visszapillantó tükörben.
- Remélem, azért kötelező olvasmányokat is hoztál magaddal.
- Apu, még csak most lett vége a sulinak! De nyugodt lehetsz, csillagos ötös dolgozatokat fogok írni!
- Ha a nagyapádra bízod magad, akkor el is hiszem.- felelte Apa mosolyogva. Nagypapa híres könyvmoly volt, és soha nem állta meg, hogy töviről- hegyire el ne mesélje unokáinak a kötelező olvasmányok cselekményét. Nem csoda hát, hogy Ildi hetedikben és nyolcadikban már ki sem nyitotta a könyvet, mégis ötöst kapott az olvasónaplójára.
Három órányi utazás után- ami Ildikónak legalábbis egy örökkévalóságnak tűnt- végre megérkeztek a kedves kis falusi ház elé. A házat majdnem teljes egészében eltakarták a kerítés elé ültetett hatalmasra nőtt fenyőfák. Még ki sem szálltak az autóból, amikor a verandán megjelent Nagypapa mosolygós arca. Szigorúan rászólt a kapuban csaholó kuvaszra, és a vendégek elé sietett.
- Apa, én ebéd után indulnék is vissza, dolgoznom kell.
- Sebaj, Ildike meglesz itt velem meg a mamával, ugye? Holnap meg már érkeznek Katikáék, akkor majd lesz társaságod is. Aztán ebéd után lesz egy kis meglepetés is.- mondta titokzatosan.
- Milyen meglepetés papa?- kérdezte Ildi kíváncsian.
- Nem mondhatok semmit, mert öreganyátok kitekeri a nyakamat! Hanem most már gyertek be, mert a mama addig nem nyugszik, amíg degeszre nem tömött benneteket, minden tiltakozás hiábavaló.
Apa hozta Ildi táskáját- a lány próbált minél gyorsabban belsisszolni a házba, mert kicsit félt a vadul ugráló kuvasztól. Nagypapa ezt szóvá is tette.
- Nem kell tőle tartani, nem bánt ez senkit, csak kajla még. Itt maradsz te! Helyedre! Majd megbarátkoztok. Gyorsan megszokja, hogy itt vagy, akkor már nem fog ugrálni.
Bodri azonban még egyáltalán nem akart megnyugodni. Mindenkit megugatott, aki a kerítésen túl volt, viszont alighogy gazdája beengedte a látogatót a kertkapun, boldogan ugrált az illetőre egy kis simogatás reményében. Nevét illetően Nagypapa nem tett túl nagy kreativitásról tanulságot. Egész életében kuvaszt tartott, és mindegyiket Bodrinak hívta. Jelenlegi Bodri körülbelül a tizedik lehetett a sorban, de ezt senki nem tartotta számon. Különben is, egy kutya nem francia király, hogy beszámozzák.
Ildi és édesapja beléptek a házba, ahol rántotthús illata, valamint Nagymama sopánkodása és csókjai fogadta őket.
- Jaj, életeim, csak hogy itt vagytok, üljetek le, rögtön tálalom a levest. Ildikém, de sovány vagy, eszel te rendesen? Na majd én itt felhizlallak, ne félj. - mondta, miközben meleg ölelésébe zárta rég nem látott fiát és unokáját.
Az ebéd bőséges volt és finom. Mikor az utolsó rántott csirkecomb is elfogyott, nagymama leszedte az asztalt, és desszertes tányérokat hozott.
- Ildikém, készültünk egy kis meglepetéssel. Isten éltessen sokáig, drága gyermekem. - mondta könnyes szemmel, miközben nagypapa behozta a hatalmas csokoládétortát. A tetején tizenöt szál gyertya égett.
- Nahát, köszönöm szépen. Igazán nem kellett volna. –mondta Ildi csillogó szemmel, de kicsit zavarban.
- Csak nem gondoltad, hogy elfelejtjük, milyen jeles nap volt tegnap? De ez még nem minden. Tessék, a mama választotta, remélem, hogy tetszeni fog. –adta át Nagypapa az ajándékcsomagot.
- Köszönöm szépen, de tényleg nem kellett volna. Kibonthatom?
- Azért kaptad. –felelte Apa nevetve. Mosolygós arcáról Ildi rögtön leolvasta, hogy apja be volt avatva a meglepetésbe.
Ildikó kibontotta a csomagot. Egy gyönyörű nyári ruha lapult benne. Halvány barack színű, apró virágmintás, hosszú ruha, bő szoknyarésszel.
- Nahát! Mama, ez csodaszép! Nagyon, nagyon köszönöm!
- Azért remélem, gyermekem, valami szép cipővel fogod hordani, nem ezzel a mostanában divatos ronda bakanccsal. – válaszolt Nagymama aggodalmasan Ildi lábbelijére pillantva.
- Ugyanmár mama, azzal hordja, amivel szeretné. Felőlem gumicsizmával is felveheti, de most már vágjuk fel azt a tortát!
3.
Ildikó unokatestvérei, Kati és Nóri másnap délelőtt érkeztek. A két lány az utolsó szeplőig egyforma volt. Ildi örömmel üdvözölte a lányokat. Az ikrek győriek voltak, ezért Ildi, budapesti lévén, velük is csak ritkán találkozott. Legutóbb húsvétkor töltöttek együtt két napot. Most viszont az egész nyár előttük volt, volt hát idő bőven megbeszélni, hogy kivel mi történt.
A falu határában volt egy tó. Leginkább horgászok látogatták, de volt olyan rész, ahol strandolni is lehetett. Kati ebéd után rögtön felvetette, hogy úszni szeretne. Ildi feltett szándéka volt, hogy nyár végére csokoládébarna lesz, ezért rögtön beleegyezett a strandolásba. Az út a tóig gyalog fél óra volt, de persze a lányoknak nem fűlt a foguk a tikkasztó melegben való sétához, ezért elkezdték nyaggatni nagyapjukat, hogy fuvarozza őket autóval. Nagypapa viszont mosolyogva nyitotta ki a garázs kapuját- és lám! Három régi, de jó állapotban lévő kerékpár állt a falhoz támasztva.
- Ezek itt hányódtak szerteszét, hát gondoltam, rendbe hozom őket mire jöttök. Na ne hálálkodjatok, ezt főleg magamért tettem, mert különben taxiszolgálatnak néztetek volna. Most már mehettek amerre láttok, de csak óvatosan, az autókra vigyázva! Sipirc!
A három lány gyors puszik és ölelések után boldogan szaladt vissza a házba. Fürdőruhát húztak, törülközőt vettek magukhoz, aztán szaladtak vissza a garázsba a bicajokhoz.
Nem sokkal később már felszabadultan tekertek a tó felé. Nagyjából tíz perc múlva oda is értek. Ez afféle szabadstrand volt, fürödni bárki bemehetett, csak a horgászatért kellett fizetni. A három lány nemsokára meg is találta a kedvenc helyét: egy kellemes kis stég nyúlt egy szomorúfűz árnyékában a víz felé. Lepakoltak a bicajokról, leterítették a plédet, és már csobbantak is a hűs vízben. Nevetve fröcskölték egymást, amikor fütyülésre és harsány nevetésre lettek figyelmesek: egy csapat fiú vonult el előttük, és hangosan jelezték, hogy tetszik nekik a látvány. Nóri szégyenlősen beúszott a fűzfa takarásába, ikertestvére viszont kacagva integetett a fiúknak. Ildi pedig megbabonázva bámult egy mosolygós barna szempárba. Még hosszan nézett a fiú után, amikor azok már rég eltűntek.
Estefelé a három lány elkísérte Nagymamát a temetőbe. Nagymama hetente legalább egyszer kilátogatott; az ő és Nagypapa szülei is itt nyugodtak, Nagymama pedig büszke volt rá, hogy szépen karbantartja a sírokat és mindig friss virág pompázik rajtuk. Az ikrek a virágokat rendezgették, Ildi pedig vízért ment a kúthoz. Nagyon erősen volt elzárva a csap, hiába csavargatta, nem bírta kinyitni. Ekkor egy kedves hang szólat meg a háta mögött.
- Segíthetek?
A lány hátrafordult, és kishíján felkiáltott a meglepetéstől. A délutáni fiú, a mosolygós barna szemű állt vele szemben. Ildi mérges volt magára, amiért elvörösödött, és alig bírt megszólalni.
- Igen, köszi.
A fiú kinyitotta a csapot, majd szó nélkül kivette a lány kezéből a kannát, és teletöltötte vízzel.
A lány elvette a kannáját, ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjen a fiú kezéhez.
- Elbírod? - kérdezte a fiú mosolyogva. Ildi nem bírt a szemébe nézni. Hirtelen nagyon melege lett.
- Igen, köszi. - felelte lesütött szemekkel.
Szinte elmenekült a fiú elől, átkozva magát, hogy remeg a hangja, és csak ezt a két szót bírja kinyögni. Igyekezett kihúzni magát, és közben úgy tartani a kannát, mint akinek nem szakad le a karja. A hátán érezte a fiú pillantását, és csak azért fohászkodott, hogy ne botoljon meg, ne öntse ki a vizet, és úgy általában, épségben érjen vissza a sírhoz. Persze az sem segített túl sokat, hogy az ikrek kiszúrták, hogy mi folyik, és hatalmas vigyorral figyelték a jelenetet. Természetesen Nagymama is látta, mi történt. Nem is állta meg szó nélkül.
- Ez a Gáborka volt, a Bánfi unokája a szomszéd utcából. Nagyon rendes gyerek- mondta olyan pillantás kíséretében, hogy Ildikó tudta, hiába szegezi a pillantását a földre és tettet közönyt, Nagymamát nem lehet becsapni.
4.
Esős, borús nap volt, és a három lány nem igazán tudott magával mit kezdeni. Egy kicsit kártyáztak, egy kicsit olvastak, de nem igazán kötötte le őket semmi. Lassan egy hét telt el a temetőbeli találkozás óta, de a mindennapossá vált strandolás ellenére nem találkoztak többet a fiúkkal. Ez a tény azonban cseppet sem zavarta az ikreket, akiknek a fantáziája annyira nem ismert határokat, hogy Ildikót már menyasszonynak látták Gábor oldalán. Ildinek természetesen borzasztó kínos volt ezt hallgatni. Nagyon szeretett volna újra találkozni a fiúval, de rettegett is tőle, hogy bolondot csinál előtte magából.
Kati és Nóri belemerültek valamilyen tévéműsorba, Ildikó pedig kiment a teraszra, és az eső friss illatát magába szívva némán nézte a tájat. Nagypapa tűnt fel a láthatáron esőkabátban, gumicsizmában, furcsa papírokat szorongatva.
- Mit hozol, papa?
- Tervrajzokat, most ment el a mérnök úr. Új istállót szeretnék építtetni a régi helyett, mert azt már csak a szentlélek tartja. Minden nagyobb viharnál imádkozok, hogy ne szakadjon a tehenek nyakába a tető.
- Miért kell egy új tetőhöz mérnök?
- Nem csak a tető lesz új. Ezt a régi istállót teljesen leromboljuk, az új pedig amott fog állni, nézd csak! Nagyobb lesz, mint a mostani, a takarmánynak is bőven lesz benne hely.
Nagypapa lerakta a kisasztalra a tervrajzokat, és egy mély sóhajjal megindult a padlásfeljáró felé.
- Öreganyád valami zsírosbödönt keres égre földre, megnézem a padláson.
- Felmehetek én is?
- Feljöhetsz, de semmi érdekes nincs itt, csak por meg lomok.
- Szívesen körülnéznék azért.
Felmásztak a létrán. Fent áporodott levegő, félhomály, és valóban rengeteg lim-lom fogadta őket. Ildi ámulva nézett körül. Mennyi minden van itt! Egy régi kredenc, két faragott láda, egy fiókos íróasztal, néhány szék egymásra rakva....fonott kosarak, amott egy törött tükör. Nagypapa gyorsan megtalálta a kérdéses bödönt.
- Ez lesz az. Tudnám, minek hozta fel a padlásra, ha most meg keresi. - szólt mintegy magában morogva, és zsákmányával a hóna alatt megindult a létrán lefelé.
- Nem jössz, Ildikém?
- Ha nem baj, kutakodnék egy kicsit, hátha találok valami érdekeset.
- Itt ugyan nem, de csak nézelődj nyugodtan.
Ildikó egyedül maradt a padláson. Csak egy csupasz villanykörte világított. Óvatosan sétált a régi bútorok között. Futólag belenézett a kredenc fiókjaiba, de nem talált semmi érdekeset. Ezután az egyik ládát vette célba, amelynek a tetejére mindenféle lomot pakoltak. Nem kevés munkájába került, mire mindent lepakolt róla. Ha ezek után kiderül, hogy zárva van, felrobbanok- gondolta, de szerencsére aggodalmai feleslegesnek bizonyultak. A láda gond nélkül kinyílt, és Ildi kíváncsian kezdett matatni benne.
A tetején régi női ruhák voltak szépen összehajtogatva. Ildi sorra kivette és megnézte mindet. Egyszer csak előkerült egy menyasszonyi ruha is. Hosszú, hálóingszerű, csipkével díszített ruha volt, és hozzá nagyon hosszú csipkefátyol. Talán a mamáé lehetett- gondolta Ildi, és óvatosan félrerakta a ruhát, hogy mélyebbre áshasson a ládában. Alul már csak egy írómappa, és néhány könyv lapult. Ildi sorban megnézte a könyveket. Főleg iskolai holmi volt...tankönyvek...egy szótár....egy szépírásfüzet. A vignettán megfakult írás látszott: Széki Ilona, 1. elemi. Legalul egy fekete borítású könyv feküdt. Cím, felirat nem volt rajta. Ildi kíváncsian belelapozott. Egy napló! Ez már izgalmasnak tűnik! Futtában átpörgette a lapokat. Dőlt betűs, alig olvasható írással írták. Ildikó elhatározta, hogy leviszi és majd rendes fénynél elolvassa. Tovább matatott a ládában. Már csak az írómappa volt az alján. Kinyitotta, és átlapozta tartalmát. Levelek voltak, és egy fénykép. A megfakult, fekete-fehér kép egy húsz év körüli férfit ábrázolt. A hátulján ez a felirat állt: „Ilonkámnak szeretettel 1940”.
Ildikó magához vette a naplót és a leveleket, és lement a padlásról. Szerette volna megkérdezni Nagypapát, hogy ki volt Széki Ilona- egyúttal majd áldását is kéri, hogy elolvashassa a naplóját, mert kicsit úgy érezte, hogy tilosban jár.
A lány alaposan átfázott a padláson, ezért megkönnyebbülten lépett a jó meleg házba. Nagymama rétest nyújtott a konyhában, Nóri segített neki, Kati pedig még mindig a tévét nézte. Ildi leült mellé, és beszámolt a padláson tett kirándulásról. Kati is megnézte a naplót, de ahogy meglátta az írást, már csukta is be.
- Nincs ember, aki ezt ki tudná bogarászni. Te tényleg el akarod olvasni?
- Igen, nagyon érdekel. De azért megkérdem a papát, hogy szabad-e. És nézd, levelek is vannak.
- Azok is olvashatatlanok. Mire átrágod magad rajtuk, kész kódfejtő leszel. Viszont azt a menyasszonyi ruhát szívesen megnézném!
- Majd holnap felmegyünk. Most már teljesen sötét van, és hideg is.
Ekkor Nóri lépett a szobába, egy tányéron frissen sült lángost hozva.
- Egyetek, a rétestészta maradékából sütöttük mamával. Nagyon finom!
- Nóri, nézd miket találtam a padláson. Egy Ilona nevű lány naplója és levelei. És találtam egy menyasszonyi ruhát is! Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ki lehetett ez az Ilona.
- Nagypapa nővére. - válaszolt Nóri gondolkodás nélkül, miközben jóízűen beleharapott az egyik lángosba. A két lány megrökönyödött tekintetét látva még hozzátette- Ti soha nem figyeltek, ha a papa a fiatalkoráról mesél? Egyébként elég rejtélyes ügy volt, megszökött egy férfival, és szépen eltűnt. Senki nem látta azután, és levelet sem írt.
