E világban gyorsan nő az emberiség létszáma, túlnépesedett a Föld.
Egyre több a szemét, a környezetkárosítás, s egyre kevesebb a "zöld".
Nincs már olyan, ami nem fertőzött, ám az emberi faj konok.
Tapodtat sem igyekszik ezen változtatni, még ha el is lepi a "mocsok".
Az őserdők nagy részét kivágták, erősen pusztul a talaj.
Nukleáris "temetőkből" is nagyobb a szám, mint tavaly.
A folyók arzénnal, vegyi hulladékkal vannak tele,
A vízi világ jó része ebbe pusztul bele.
A földalatti élőlényeknek sincs jobb dolguk,
A gyakori atomrobbantások megpecsételték a sorsuk.
A felszíni állat és növényfajoknak csökken a területe.
Bolygónknak zsugorodik a hasznosítható felülete.
Az "ember" saját fajtáját sem kíméli, lépten-nyomon írtja.
Addig árt másoknak, ameddig erővel bírja.
Nemsokára nem az olaj, a pénz, vagy a hatalom lesz a tét,
Hanem a tiszta víz, a maradék élelem, s maga a lét.
Hiszen soha semmi nem elég! Minden gazdag egyre többet akar,
Viszont a többi "rendes" fajtársához valamennyi fukar.
Ha így megy tovább, elpusztul az élet, kihal az összes virág,
S örökre eltűnik a galaxisunkból ez az egykor csodás világ.
