10.
Nagymama a szobában, lábát egy zsámolyon nyugtatva kötögetett, közben a tévét nézte. A lányok leültek mellé. Nóri egy szakácskönyvet nézegetett, Kati a tévére figyelt. Ildi megértette, hogy a lányok azt várják, hogy ő hozza szóba Ilonkát. Nem volt nehéz dolga, mert Nagymama rákérdezett, hogy mi az a fekete könyvecske Ildikó kezében.
- A padláson találtam. Nagypapának volt egy nővére, Ilonka, és az ő naplója. Papa megengedte, hogy elolvassuk. Te ismerted őt?
- Ilonkát? Nem, kislány voltam még amikor eltűnt. Úgy tíz évvel lehetett nálam idősebb. Nagyapátok családja nem nagyon beszélt róla. Szégyellték, hogy ilyen lányuk volt- megszökött egy férfival. Nagy szégyen volt ám az akkoriban!
- Mama, a naplóban szó esik arról, hogy...szóval hogy is mondjam. Ilonka kisbabát várt.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehetett a dologban. Mint mondtam, akkoriban nagy szégyen volt csak így elmenni egy férfival, nyomós oka kellett, hogy legyen rá. Ha tisztességes lány lett volna, akkor szépen megvárta volna, amíg annak rendje és módja szerint megkérik a kezét. - mondta Nagymama fejcsóválva, ahogy a rég eltűnt lány viselt dolgai felett sajnálkozott.
- Csak azt furcsálljuk, hogy nem írt leveleket. Ha megszöktek, akkor ez a fiú bizonyára feleségül vette. Igazán írhatott volna a szüleinek.
- Gondolom az apja kitagadta szegényt. Az öccsének biztos nem írt, de ha nem hiszitek, kérdezzétek meg nagyapátokat.
- Volt egy barátnője, egy Teri nevű lány. Nem ismerted? Hátha neki írt.
- Teri, Teri, lássuk csak....lakott itt egy Teri néni, de már vagy húsz éve meghalt. Talán őróla van szó abban a naplóban. Más Terit nem ismerek, aki korban megfelelő lenne.
A lányok kedveszegetten mentek ki a verandára.
- Most mi lesz? Zsákutcába jutottunk.
- Hátravannak még Péter levelei...
- Sokra azokkal sem fogunk menni. Ilonka nagyjából mindent leírt a naplójában. Péter csupa olyasmit írhatott neki, hogy szereti, de nem veheti el, várjon rá, satöbbi. Fogadjuk el, hogy megszöktek, összeházasodtak, Ilonka pedig otthon felejtette a naplóját. A család kitagadta, ezért nekik nem írt. Terinek lehet, hogy írt, de ezt már soha nem fogjuk megtudni.
- Arra gondoltatok már, hogy ha megszületett a babája, és neki is lettek gyerekei, akkor lehetnek valahol unokatestvéreink?
- Másodunokatestvéreink.
- Az mindegy. Milyen izgalmas lenne találkozni velük!
Ebben a pillanatban egy rémült férfi kiáltása zavarta fel az udvar csendes nyugalmát.
- Mihály bátyám! Mihály bátyám, jöjjön gyorsan!
Nagypapa izgatottan sietett a kiabáló felé.
- Mi történt?
- Nézze meg Mihály bátyám! Itt, ahol lebontottuk a régi istállót. Csontok! Először azt hittük, hogy tán egy állat lett elhantolva. De ide nézzen! Egy emberi koponya!
11.
Mint egy megbolydult méhkas, olyan lett az udvar. A lányok messziről, Nagymama szárnyai alól figyelhették csak a felfordulást. Pedig Kati borzasztóan szerette volna közelről megnézni a csontokat. Ikertestvére ellenben a világért rájuk nem nézett volna, Ildikó pedig a gondolatai között próbált rendet tenni. Nagypapa hetven évét meghazudtolva szaladgált fel és alá, tárgyalt, intézkedett. Ebédelni feljött a házba, és fáradtan ült le az asztalhoz. A három lány természetesen Nagymama sopánkodására fittyet hányva ostromolta kérdésekkel.
- Gyilkosság történt?
- Kiderült már, hogy halt meg?
- Egyáltalán mikor halt meg?
- És kiderült, hogy ki volt az?
Nagypapa fáradtsága ellenére halványan elmosolyodott, ahogy az izgatottan csivitelő unokáira nézett.
- Nem tudunk még semmit. A szakértő csak azt állapította meg, hogy nagyjából ötven éve fekhet ott a szerencsétlen, és koponyasérülése volt. Már beszállították a laboratóriumba a csontokat, úgyhogy hamarosan lehet folytatni az istálló körüli munkálatokat.
- De papa, hogy kerültek a csontok az istálló alá?
- A rendőröket is ez a kérdés foglalkoztatja Ildikém. Ezt az istállót még édesapám építtette, ha jól emlékszem 1940-ben, vagy '41-ben.
Ildikó némán, könnyes szemmel bámult a tányérjába. A csontok nagyjából ötven évesek.....Ilonka nagyjából ötven éve tűnt el. Annyira bízott benne, hogy Péterrel összeházasodtak, és végre boldog lehetett. Erre kiderül, hogy el se hagyta ezt az udvart. Kimondhatatlanul sajnálta azt a szegény lányt. Nagypapa megsejtette a gondolatait.
- Tudom, azt gondolod, hogy szegény nővérem maradványait találták meg. Nekem is ez jutott elsőnek eszembe, mondtam a rendőröknek is, hogy csak ő lehet. De amíg nem tudunk biztosat, addig ne gondoljunk rá. Ha bebizonyosodik, hogy ő az, majd illően eltemetjük, hogy végre békében nyugodjon.
Délután a három lány kerékpárra ült és kikerekezett a tóhoz. A megszokott stégre telepedtek, és folytatták az otthon megkezdett találgatást. Kati, aki teljesen beleélte magát a nyomozó szerepbe, felvázolta a lányoknak az elképzelését.
- Gondolkodjunk reálisan. Ilonkának üzent Péter, hogy megszökteti. Senki más nem tudta, hogy mire készülnek. Szerintem elég egyértelmű, hogy mi történhetett.
- Ha arra gondolsz, hogy Péter megölte Ilonkát....-vágott közben Ildi, de a mondatot már nem tudta befejezni.
- Miért, ki más?
- Szerették egymást, miért ölte volna meg?
- Nem azért, de ebben nem lehetünk biztosak- szólt most közbe Nóri. Ildikó kérdően nézett rá.
- Azt tudjuk, hogy Ilonka fülig beleesett Péterbe. De mi van, ha ő nem szerette a lányt, csak szórakozott vele? Szerintem elég gyanús, hogy halogatta a házasságot.
Ildi nem hagyta magát ilyen könnyen meggyőzni. Persze tudta, hogy az ikrek logikusan érvelnek, de nem bírt arra gondolni, hogy az a fiú, akit Ilonka ennyire szeretett, és akiben vakon bízott, kegyetlenül meggyilkolta és elásta szegényt.
- Jó, ez lehet. De ugyanúgy lehetett más is. Mondjuk Pista.
- Pista? Miért?
- Mert belátta, hogy Ilonka nem fog hozzámenni, ezért féltékeny lett és dühös. Róla inkább el tudom képzelni, hogy ilyen szörnyűséget tett.
- Nem ismerjük sem Pistát, sem Pétert. Csak annyit tudunk, amennyit Ilonka leírt, márpedig ő elég elfogult volt...
A találgatásnak a fiúk megjelenése vetett véget. Gábor érkezett az öccsével. Örömmel köszöntötték a lányokat, és letelepedtek melléjük a stégre. Természetesen már ők is hallottak a titokzatos módon elásott majd előkerült csontokról, hiszen a hír futótűzként terjedt a faluban.
- Tudjátok már, hogy ki volt az áldozat?- kérdezte kíváncsian Roland.
- Még nem biztos, de nagyon valószínű, hogy a nagypapánk nővére. Eddig azt hitték, hogy megszökött egy férfival.
- Ez nagyon izgalmas! Mit nem adnék érte, ha nálunk találna valaki egy hullát.
Gábor kissé félrevonult Ildivel, hagyta az ikreket és az öccsét mély eszmecserébe folyni. Látta, hogy bántja valami a lányt, és nem volt nehéz kitalálni, hogy miről van szó. Ildikó csak ugyanazt tudta mondani, amit az unokatestvéreinek ismételgetett.
- Ilonka annyira szerette azt a fiút, és olyan nagyon bízott benne! Egyszerűen nem bírok arra gondolni, hogy kihasználta és megölte azt a lányt.
- Azt mondtad, még csak a naplót rágtad át. Talán a levelekből kiderül valami. Bár nem hiszem, hogy ötven év távlatából ki lehetne nyomozni egy gyilkosságot. - tette hozzá a fiú tűnődve- hogy mást ne mondjak, a legtöbb szereplő már nem él, tehát azt sem lehet kideríteni, hogy kinek nem volt alibije. Ezzel a sráccal, Ilonka szerelmével mi lett?
- Nem tudom, majd megkérdezem papát. Eddig erre még nem is gondoltam.
Az úszás és napozás, de nem utolsósorban Gábor jelenléte lassan megnyugtatta Ildit. Arra gondolt, hogy ugyan nagyon szomorú, ami történt, de mindez nagyon régen volt már, és úgyse tehetnek semmit. Később, a délután folyamán a stégen napoztak, amikor Gábor felé fordult:
- Nincs kedved átjönni hozzánk?
Ildi kicsit ijedten, kérdően nézett a fiúra.
- Nyugi, nem eszlek meg. – nevetett rá a fiú- Különben sem leszünk egyedül, otthon van a nagypapám. Szívesen bemutatnálak neki. Most jut eszembe, talán ő is hallott erről az esetről, megkérdezhetjük!
Ildikó kicsit idegesen nyújtott kezet az előtte álló magas, ősz hajú férfinak.
- Nagypapa, engedd meg, hogy bemutassam a...hmm...izé...a barátnőmet. -Gábor zavartan, kicsit elvörösödve ejtette ki az utolsó szót.
Gábor nagypapája kedvesen mosolygott a fiatalok zavarán, miközben kezet fogott Ildivel.
- Nagyon örvendek. Bánfi Péter vagyok.
12.
- Ilyen hülyék is csak mi lehetünk. Csak kérdeznünk kellett volna, és bárki készséggel elmondja, hogy Bánfi Péter él és virul. Valahogy természetesnek vettük, hogy meghalt.
- Mert mindenkinek csak Ilonka szerelmeként emlegettük, senkinek sem említettük a nevét. De Ildi, még nem mondtad el, hogy mi történt ezután.
- Semmi. Bemutatkozott, én meg azt hittem, hogy elájulok. Az a fura, hogy Gábor tökre hasonlít ahhoz a képhez, amit Péterről találtunk. Hogy nem vettem eddig észre?
- És elmondtad Gábornak?
- Mármint azt, hogy ötvenöt éve a nagyapja a szerelmével hitegetett egy lányt, aztán teherbe ejtette, aztán nem akarta elvenni, végül minden bizonnyal megölte és elásta a kert végében, és mindezt simán megúszta? Nem, valahogy nem volt alkalmas az időpont, hogy mindezt elmeséljem neki.
Ildikó hangja kissé hisztérikusan csengett. A három lány a padláson tartott kupaktanácsot. Bizonyítékok után kutattak, de úgy tűnt, minden hiábavaló; amit lehetett, Ildi már megtalálta az első padláson tett látogatás alkalmával. Kati a menyasszonyi ruhát nézegette. Nóri tehetetlenségében a naplóban lapozgatott, Ildi pedig összeroskadva ült a ládán. Katit nézte, aki közben belebújt a ruhába, és éppen azzal volt elfoglalva, hogy a fejére illessze a fátylat.
- Fúj, vedd le inkább, nagyon poros lehet- szólt rá Nóri.
- Egész tiszta, alaposan be volt csomagolva. Na, hogy áll? - kérdezte Kati nevetve Ilditől. De Ildikó nem mosolygott vissza rá. Úgy bámult a lányra, mintha kísértetet látott volna.
- Figyeljetek, eszembe jutott valami. Ha Ilonka arra készült, hogy megszökik Péterrel, miért hagyta itthon az esküvői ruháját?
Az ikreknek tátva maradt a szájuk a csodálkozástól. Erre eddig valahogy egyikük sem gondolt. Pedig Ildi már a legelső alkalommal megtalálta a szép csipkeruhát. Tényleg...ha valaki azért szökik meg, mert titokban férjhez szeretne menni, az miért hagyná otthon az erre az alkalomra varrt ruháját?
- Talán....nem is tudom. Péter azt írta neki, hogy ne hozzon magával sok cuccot. -mondta Kati bizonytalanul.
-A napló utolsó bejegyzése az, hogy szöknek. Ilonka nyilván összecsomagolt. Ha Péter ölte meg, valahogy biztos eltüntette Ilonka csomagját, hogy úgy tűnjön, mintha megszökött volna. De Ilonka miért nem csomagolta be a menyasszonyi ruháját? Erre csak egy magyarázat lehet- mondta Ildi izgatottan.
- Mégis mi?
- Az, hogy még a csomagolás előtt találkozott valakivel. Nem Péterrel, mert vele este úgyis találkozott volna. Valaki mással.
A három lány ijedten, némán nézett egymásra. Mindhárman ugyanarra gondoltak: valaki más volt az. De ki?
13.
Kati arcát a tenyerébe temetve erősen gondolkodott. Imádta a detektívregényeket, és amikor megtalálták a csontokat, majd kibújt a bőréből izgalmában, hogy most végre ő is nyomozhat. Hamar be kellett azonban látnia, hogy a valóságban egyáltalán nem olyan egyszerű megtalálni egy gyilkost, mint a könyv lapjain. Természetesen az sem segített, hogy a bűntény ötvenöt éve történt. Kézzelfogható nyomok nem álltak rendelkezésre. A szereplők közül többen rég meghaltak. Az egyetlen nyom, amin el lehetett indulni, az Ilonka naplója volt, de azt Ildi már alaposan átolvasta- Katinak nem volt kedve az olvashatatlan írást bogarászni. Megpróbált tehát a puszta tények alapján okoskodni.
Az első kérdés, hogy kinek állt érdekében megölni Ilonkát? Papírlapot vett maga elé, és felírta a lehetséges gyanúsítottakat: Bánfi Péter és Almási Pista. Biztos volt benne, hogy kettejük közül az egyik volt a gyilkos. De hogy lehetne kideríteni, hogy melyikük?
Az ebédnél Nagypapa elmesélte, hogy a csontok vizsgálata befejeződött. Fiatal nő volt az áldozat, nagyjából ötven-hatvan éve halott, és a halálát az okozta, hogy hátulról egy éles tárggyal fejbe ütötték. A ruhája már szétfoszlott, de a csontok között találtak egy nyakláncot. Nagypapa igazolta, hogy a láncot a nővére kapta a bérmálkozásakor. Bizonyossá vált hát, hogy szerencsétlen sorsú Ilonka az áldozat.
Nagymama buzgón intézni kezdte a temetést és a gyászmisét. Szerette volna, ha végre pont kerül az ügy végére, és az élet visszatér a megszokott kerékvágásba.
Nem úgy a három lány, akik számára a régi gyilkosság kimeríthetetlen témának tűnt. Kati még mindig a papírlap fölött görnyedt, mikor testvére csatlakozott hozzá. Nóri megnézte a lehetséges gyanúsítottak rövid listáját.
- Lehetett Teri is. - szólalt meg hirtelen.
- Teri? Miért? – kérdezte ámulva Kati.
- Nem hiszem, hogy ő volt, de azért érdemes elgondolkodni rajta.
- De miért tette volna?
- Féltékenységből. Ha úgy vesszük, Ilonka elszerette tőle Pistát, ráadásul megtartotta a kisbabáját, amire Teri is úgy vágyott.
- Csak az a bökkenő, hogy Teri kiábrándult Pistából.
- Persze, hogy azt mondta, hogy kiábrándult belőle. De lehet, hogy ez nem igaz, és irigyelte Ilonkát.
- Hát, elég nyakatekert, de nem lehetetlen magyarázat. Azért szerintem Pista a leggyanúsabb. Ildinek igaza van azzal a ruhával kapcsolatban, ami pedig felmenti Pétert.
- Dehogyis menti. Azt a menyasszonyi ruhát vissza is lehetett csempészni a házba. Vagy elcsalhatta Ilonkát bármilyen indokkal. Szerintem igenis Péter volt.
- Én meg Pistára tippelek. Tiszta sor: megzsarolta Ilonkát, hogy ha nem megy hozzá, akkor kitálal a szülőknek. Aztán amikor rájött, hogy ez a terv nem vált be, mert Ilonka önként bevallott mindent, dühében megölte szegényt.
Az ikrek tanácstalanul néztek egymásra. Tudták, hogy találgatással nem jutnak előrébb.
- Mindenesetre nem ártana megtudni, hogy mi történt Pistával. – szólalt meg végre Kati.
14.
Az ikrek a kert végén, az épülő istállónál találták Nagypapát, aki mosolyogva fordult feléjük.
- Na mi az, ilyen korán hazajöttetek a strandról?
- Most nem volt kedvünk tovább maradni. Papa, kérdezhetünk valamit? Tudod, Ilonkával kapcsolatban.
- Nem hiszem, hogy sokra emlékeznék, tudjátok, hogy kollégista voltam, és anyám nem nagyon írt a nővéremről. De mit akartok tudni?
- Ilonkának volt egy másik udvarlója is, Almási Pistának hívták. Ismerted? Él még?
- Emlékszem rá. Harsány, durva, kötekedő ember volt, és ahány lány volt a környéken, mindnek csapta a szelet. Az italt sem vetette meg. A rossz természete miatt nem nagyon kedvelték a faluban.
- Mi történt vele?
- Meghalt egy balesetben. Mindenki megdöbbent.
A két lány kérdően nézett Nagypapára. Az folytatta is az elkezdett történetet.
-A szomszéd faluban történt, egy kisgyerek egy lovaskocsi alá szaladt. A lovak megbokrosodtak, nem tudni, miért. Pista az utolsó pillanatban félrerántotta a gyereket, és ő került a lovak alá. Nem élte túl a szerencsétlen. Bármilyen volt is a természete, az biztos, hogy nem volt gyáva ember, és mint bebizonyította, helyén volt a szíve- fejezte be egy nagy sóhajjal Nagypapa a történetet.
Kati és Nóri tűnődve, lassan sétált vissza a házba.
- Akkor ezzel sem vagyunk előrébb. A gyanúsítottak közül egyedül Péter él. – mondta végül Kati.
- Azon tűnődöm....nagyon remélem, hogy Ildi nem találkozik többet Gábor nagypapájával.
- Miért?
- Mert ha mégis Péter volt a gyilkos, akkor simán megúszta, erre egy fél évszázaddal később megtalálják az áldozatát. És ha rájön, hogy nyomon vagyunk....nem akarom az ördögöt a falra festeni, de remélem, nem lesz Ildinek baja.
- Gábor mindig vele van....- Kati elcsukló hangja saját maga számára sem volt meggyőző.
- Reménykedjünk benne, hogy nem hagyja őt kettesben a nagyapjával.
Nyomasztó csönd nehezedett az ikrekre. Némán, gondolataikba mélyedve ültek a lassan besötétedő szobában arra várva, hogy végre megnyikorduljon a kertkapu, és meghallják Ildikó lépteit a verandán.
15.
Ildikó Gábor mellett ült a hintaágyban. Bármennyire is jól érezte magát a fiú társaságában, tudta, hogy ideje lenne hazaindulni. A nagyszülei nem voltak túl szigorúak- megbíztak Ildiben, és remélték, hogy a lány magától is tudja, mikor illik hazaérkezni. Ildi pedig nem is akart visszaélni ezzel a bizalommal. Éppen búcsúzni készült tehát, amikor Gábor nagypapája jelent meg a verandán.
- Gabikám, gyere, telefonon keres édesanyád.
Gábor odafordult Ildikóhoz.
- Megvársz? Nem tart soká, aztán hazakísérlek, jó?
Ildi mosolyogva visszaült a hintaágyba, és lassan ringatni kezdte magát. Ilonkára és Péterre gondolt. Az első találkozás óta nem beszélt sokat az öregemberrel, és remélte, hogy Gábor sem említette neki a naplót. Gondolataiba mélyedve először észre sem vette, hogy megáll a hinta, és valaki leül mellé. Péter volt az. Egy darabig szótlanul ringatóztak tovább. Ildi nem mert megszólalni- hirtelen megmagyarázhatatlan félelem fogta el. Most először jutott eszébe, hogy Péter talán egyszer már megúszott egy gyilkosságot. Ostobaság, nyugtatta magát, nincs egyedül, Gábor bent van a házban.
- Ha jól tudom, jövő pénteken lesz a temetés. - szólalt meg végre az öregember.
- Igen.
- Majd tiszteletemet teszem. Gondolom, hallottál már róla, hogy ismertem Ilonkát.
- Honnan tetszik tudni, hogy kit találtak meg?- kérdezte Ildi hirtelen. Persze, hogy tudja, hiszen ő ásta el- hasított belé a felismerés.
- Csak annyit tudok, amit mindenki itt a faluban. Egy fiatal nő maradványait találták meg, aki nagyjából ötven éve fekszik ott. A nagyapád nővére fiatalon tűnt el nagyjából ötven éve. Vagy más eltűnt ifjú hölgy is van a családotokban? - kérdezte nyugodtan. - De még azt is rebesgetik, hogy a nagyapád azonosított egy nyakláncot.
Ildi nem látta a sötétben, de a hangjából érezte, hogy mosolyog. Ezen felbátorodva merészen kijelentette:
- Úgy tudom, hogy Ilonkával szerették egymást.
- Ez így is volt. Nagyon szép és kedves, eleven lány volt. Őt nem lehetett nem szeretni. Kicsit hasonlítasz rá, bár ezt biztos te is észrevetted.
- Igazából még soha nem láttam róla fényképet. Nem tudom, hogy nézett ki.
- Sajnos nem tudok róla képet mutatni. Már csak az emlékeimben él....Mit hallottál még?
- Hogy mindenki azt hitte, hogy megszökött egy férfival.
- És persze arra gondoltál, hogy én voltam az? Nem, ez akkoriban fel sem merült. Azt mondtam, hogy őt nem lehetett nem szeretni, de ez nem volt teljesen igaz. A szüleim képtelenek voltak Ilonkát elfogadni. Hallani sem akartak arról, hogy feleségül vegyem. Idővel aztán én is beláttam, hogy nem lett volna hozzám való.
Kis ideig csendben hallgattak. Ildikó emésztette az elhangzottakat. Péter olyan őszintén beszélt, hogy lassan hinni kezdett neki.
- Nem tetszik tudni, hogy ki lehetett az?- kérdezte végül sután. Nem említette, hogy a napló szerint Péter igenis megszöktette, de legalábbis meg akarta szöktetni a lányt.
- Bár tudnám! Tudod, én nagyon szerettem azt a lányt, és tényleg meg akartam szöktetni. - Bökte ki hirtelen az öregember. Ildi elhűlve bámult rá.
- Levelet küldtem neki, amiben megírtam, hogy hol és mikor várom. Két órát vártam rá, de nem jött el. Úgy véltem, hogy meggondolta magát. Később hallottam, hogy megszökött valakivel. Te mire gondoltál volna a helyemben? Mérges voltam rá, hogy átejtett. Beletörődtem hát a szüleim akaratába, és feleségül vettem azt a lányt, akit kiszemeltek nekem. Nem panaszkodom, nagyon jó házasság volt a miénk. Két éve halt meg szegénykém. Senkinek nem meséltem még erről, de most már igazán nem számít. - mondta a férfi mosolyogva.
Ildi még akkor is az elhangzottakon gondolkodott, amikor Gáborral a ház elé értek. Hajlamos volt hinni Péternek. Elég logikusnak hangzott, amit elmesélt; de persze még mindig lehet, hogy megölte és elásta a lányt, aztán azzal állt elő, hogy hiába várt rá. Ugyan, ki tudja ezt ennyi év után?
16.
Ildikó félálomban, nyugtalanul hánykolódott az ágyában. Maga előtt látta Pistát, amint részegen, durván, a féltékenységtől őrjöngve Ilonkára veti magát- aztán ismét Pistát, ahogy életét feláldozva elrántja a kisgyereket a lovak elől. Pista? Ő lett volna az? Képes gyilkosságra egy olyan ember, aki gondolkodás nélkül a lovaskocsi elé ugrik, hogy megmentsen egy gyereket?
Vagy Péter? Péter, aki tette Ilonkának a szépet, de nem akarta elvenni. Aki titokban megtartotta mással az eljegyzést. Ha igazán szerette Ilonkát, miért nem szállt szembe a szülei akaratával? Péter, aki azt állítja, hogy két órát várt hiába a lányra.
És Teri? Teri, a legjobb barátnő. Teri, aki beleszeretett egy fiúba, akinek nem kellett igazán; Pista csak azért volt Terivel, mert Ilonka foglalt volt. Mi történhetett?
Ildi lassan álomba szenderült. Álmában maga előtt látta Ilonkát, amint izgatottan, reményekkel telve vár Péterre a kert végén, az épülő istállónál. A távolban egy sötét alak tűnt fel, a lány felé közeledett. Ki lehet az? A sötétben nem lehetett kivenni az arcát. Odaért a lányhoz, megszólította. Ildi nem hallotta, miről beszélnek, de látta, hogy veszekszenek Ilonkával. De vajon miért? Miről lehet szó? Ilonka dühösen megfordult, és elindul vissza a ház felé, de alighogy pár lépést tett, az árnyalak leütötte hátulról. Ildi hallotta a tompa puffanást, és a lány halk sikolyát, ahogy összeesett. A hold Ilonka arcára sütött, látni lehetett a kidülledt, élettelen szemét, vértől csatakos haját. Ildi felnézett a támadóra, hogy lássa, ki az, de nem látott senkit. Akárki volt is, eltűnt a sötétben. Ahogy azonban visszanézett a lányra, már nem Ilonkát látta, hanem a saját arcát; ő, Ildikó feküdt ott holtan.
Ildi sikoltva, izzadtan ébredt. Percekbe telt, míg helyreállt a szívverése, és lassan megnyugodott. Kinézett az ablakon; még sötét volt, a hold besütött a szobába. Megpróbálta felidézni az álom minden részletét. Így történhetett? Bárki volt is az, veszekedtek, és a pillanat hevében az illető felkapott valamit, és leütötte a lányt. Vagy előre eltervelt gyilkosság volt? Ha előre eltervezték; ki tudhatott arról, hogy Ilonka pont aznap este készül megszökni? Péter, hiszen ő küldte a levelet. Vagy csak véletlen egybeesés lenne, hogy aznap ölték meg, és Péter ártatlan? Ildi megrázta a fejét. Megpróbált nyugodtan, logikusan gondolkodni, érezte, hogy közel jár a megoldáshoz. Valaki kicsalta Ilonkát a házból, valószínűleg egy levéllel. Ilonka kiment, hogy találkozzon az illetővel,- ez megmagyarázza, hogy miért nem volt nála a menyasszonyi ruha- az a valaki pedig megölte, és elásta az éppen akkor épülő istálló alá. Ildi azon gondolkodott, hogy Ilonka vajon kiment volna, ha Pista hívja? Valószínűleg nem. Akkor marad Teri és Péter. A lány nem gondolta igazán, hogy Teri képes lett volna megölni a legjobb barátnőjét. Tehát Péter. Mindig Péterhez jut vissza! Várjunk csak….még egy valakinek lehetett oka megölni a lányt: Péter menyasszonyának, hiszen Ilonka eltűnésével Péter feleségül vette. De róla semmit nem tud, nem szerepelt sem a levelekben, sem a naplóban.
Ildi ásítva az oldalára fordult, és a fejére húzta a takarót. Szorosan behunyta a szemét, és pár perc múlva már mélyen, álomtalanul aludt.
17.
„Drága Ilonkám!
Tudom, hogy aggódsz, de kérve kérlek, hogy bízz a szerelmemben. Feleségül foglak venni, de azt sem hagyhatom, hogy az apám kitagadjon. Te csak varrd a menyasszonyi ruhádat és bízz bennem. Hidd el, gyönyörű menyasszony leszel- és senki nem fog sejteni semmit.
Pétered”
- Ez még Ilonkánál is rondábban ír, pedig az nagy szó- morgott magában Ildi, ahogy a régi levelet bogarászta.
- Szerintem nagyon szép ez a régi, dőlt betűs írás- vette a kezébe a levelet Nóri.
- Akkor parancsolj, olvasd te. - adta a kezébe a többi levelet Ildi. - Nekem elegem van belőle. Különben jól gondoltuk, Péter csupa romantikus hülyeséget irkált össze. Hogy lehetett Ilonka olyan buta, hogy bedőlt neki?
- Ha meg akarjuk találni azt az utolsó levelet, kénytelenek leszünk átbogarászni az összeset - mondta beletörődve Nóri.
A három lány egyetértett abban, hogy meg kell találni azt az utolsó levelet, amelyben Péter a szökésről ír Ilonkának. Hátha abból kiderül valami. Azonban Péter kalligrafikus, olvashatatlan írását elnézve ez nem is volt olyan egyszerű feladat.
- Semmi nem garantálja, hogy az a levél még megvan. - mondta durcásan Kati. - Ha Ilonka valóban szökni készült, és egy csöpp esze volt, összetépte a levelet.
- De a többi levelét és a naplóját nem tépte össze, így bízzunk benne, hogy azt az utolsó levelet is megkímélte.
- Várjatok, megtaláltam!- kiáltott fel Nóri. Remegő kézzel emelte fel a megsárgult lapot, és olvasni kezdte.
„Drága Ilonkám!
Kérlek bocsásd meg nekem, hogy csak futtában tudok írni neked. Bízol bennem, szerelmem? Éjfél után várlak a portátok végén, az istállóknál. Nem akarok feltűnést kelteni, ne hozz magaddal sok holmit. Az első hajnali vonattal utazunk Győrbe, és első dolgunk lesz megesküdni!
Ezerszer csókol:
Pétered”
A három lány hosszan hallgatott. Abban bíztak, hogy ez a levél talán megoldhatja a rejtélyt, de be kellett látniuk, hogy nem jutottak előrébb. Ekkor Nagypapa lépett a szobába.
- Nézzétek, mit találtam!- mondta, és egy fényképet vett elő. – Tudtam, hogy van róla valahol egy képem. Ugye milyen szép lány volt?
Ildi elvette a képet. Vékony, szőke lány állt rajta, egyik kezében virág, másik kezét egy szék támláján nyugtatta. Valóban nagyon szép volt, de ami igazán megdöbbentő volt, az a mosolya. Nem a fényképeken megszokott kényszeredett mosoly volt; a lányból sugárzott az életerő, a magabiztosság. Ildinek összeszorult a torka, ahogy nézte. Megfordította a képet, de nem volt rajta évszám. Végül rekedt hangon, szinte suttogva szólalt meg.
- Tudjátok mit? Feladom. Nem vagyok hajlandó többet ezzel foglalkozni.
- Nem érdekel, mi történt? – kérdezte döbbenten Kati.
- Dehogynem, de mi ezt soha nem fogjuk megtudni. Különben is nem mindegy? Ilonka meghalt és kész. Ha akarjátok, olvasgassátok a leveleket, de én többet ezzel nem akarok foglalkozni.
Ildi lecsapta a képet az asztalra, és füstölögve kicsörtetett a szobából. Haragudott az egész világra, de leginkább Ilonkára és a gyilkosra. Miért nem tudtak valami kézzelfogható nyomot hagyni? Ilonka is minden hülyeséget leírt a naplójában, csak éppen azt nem, ami nyomra vezethetné őket....még mindig úgy vélte, hogy a lány másvalakivel találkozott a halála estéjén. De hogy kivel, azt már nem lehet kideríteni soha.
