Nem tetszett. Egyáltalán nem tetszett. Ám viselkedésében váratlan fordulat állt be. Az étterem mindennapos vendége lett. Nem értettem, de nem is akartam. Levegőnek néztem és még köszönni sem voltam hajlandó, természetesen ő sem köszönt. Sokszor találkozott a tekintetünk, az enyém dacos volt és annyi flegmaságot, haragot és felsőbbrendűséget sűrítettem bele, amennyit csak tudtam. A Sam-é sértett, megbántott, vádló. Hogy mertem mindezt megtenni, én a szerelmes nő, aki hosszadalmasan zokogtam a hideg folyosón. Jaj Sam, édesem, te nem hallottad azt a kattanást odabent, ami sajnálatos, mert talán megértenél.
Az események túl gyorsan pörögtek ahhoz, hogy legyen időm egy percnyit is szusszanni két meghasonlás között. Az étterem kis csapata újabb taggal bővült, megjelent Ulvi, egy 22 éves török fiú, aki Franciaországból érkezett látogatóba. Pár hétig maradt csak, a mennyasszonya epekedve várta vissza. Sam-el különösen kedvelték egymást, mindennap a török étteremben találkoztak. Én magam is kedveltem, ugyan nem most láttam először, Sam már bemutatott neki december elején, amikor szintén látogatóban volt.
- Hogy vagy Eve? Hallottam mi történt, nagyon sajnálom. Sam nem volt teljesen magánál, amikor dobott téged.
- Jól vagyok Ulvi, hidd el. Már a nehezén túl vagyok. Ilyen az élet – rándítottam meg a vállamat. Csevegésünknek Sam betoppanása vetett véget. A másik irányba fordultam, egyre könnyebben tudtam semmibe nézni. Valóban igaz a mondás, egy idő után mindent meg lehet szokni, még a fájdalmat is.
Leültek, beszélgettek, kimentek, majd visszajöttek. Majd kezdték újra elölről, nem bántam, legalább nem kellett ügyelnem mindig az arcvonásomra, néha megpihenhettem. A hús mellett ültem és igyekeztem levágni a megsült részeket, mikor Sam felpattant és az ajtóhoz sétált, mielőtt kilépett, visszafordult és a szemembe nézett.
- Viszlát, később – mondta, majd rám kacsintott. Sunyi, ravaszkás mosoly ült az arcán. Azoknak van ilyen arckifejezésük, akik a biztos győzelem előtt állnak és a megsemmisítő csapást megelőzően még vetnek egy utolsó pillantást az ellenségre.
Éreztem, hogy mire készül, most ő következik, bosszút fog állni azért, mert semmibe vettem, egy ütőkártyája maradt, egyetlen egy, amivel fájdalmat tud okozni, de ez a kártya az egyik legaljasabb, legmocskosabb húzás, ami csak létezik. Jól van Sam, legyen, ahogy akarod, gyere csak vissza a barátnőddel, tévedsz, ha azt hiszed, ezzel fogsz megtörni. Nem kapod meg azt az örömet, hogy szenvedni láss, ha kell, belehalok, de akkor sem fogok összeroppanni. Nem itt és nem most.
Gyerünk Eve, szedd össze magad, készülj, nézz szembe a sorsoddal, ki fogod bírni, nincs más választásod. És ne feledd a mosolyt, ne feledd azt a rohadt mosolyt, ha belépnek azon az ajtón. Egy óra múlva Sam visszatért és mögötte egy barnahajú, vékony, helyes arcú lányka lépkedett, ő volt Gigi. Éppen hátul törölgettem az edényeket, a világ fordult velem egyet, a kezemben lévő üveglapokat majdnem elejtettem. Megkapaszkodtam a szekrényben, majd vettem pár mély lélegzetet. Nyugi Eve, meg tudod csinálni, fordulj szépen meg és mosolyogj. Megalázásom tökéletesre sikeredett, teltház volt. Ott volt Adnan, Ulvi, Hikmet, Kumsal. Tekintetüket rám szegezték és vártak. Nem Drágáim, abból ti sem esztek, halvány mosolyt küldtem feléjük.
- Kincsem én sem vagyok egy szent, de ez egy nagyon tisztességtelen húzás volt – fordult felém Adnan, miután Ulvi, Sam és Gigi kimentek rágyújtani – Nem értem miért kellett ezt csinálni, azok után, hogy együtt voltatok.
- Ne aggódj Adnan, mindenki megkapja az élettől, ami jár neki. Nem az én dolgom ítélkezni, majd egyszer Sam is visszakapja valakitől – nyugtattam szelíden.
Rövid tépelődés után csatlakoztam a kint lévőkhöz, enyhe döbbenet látszott Sam arcán, amikor mosolyogva én is cigire gyújtottam. Fájnia kellett volna nagyon, azt hiszem, vagy ha nem is nagyon, legalább egy kicsit. Mégsem éreztem sem fájdalmat, sem megalázottságot, inkább diadalt, ezt a csatát én nyertem meg. Szánalmas vagy Sam, korábban kellett volna felkelned, nálam erősebb túlélőt még nem láttál. Ha bele is rokkanok a fájdalomba, akkor sem előtted fogom megtenni. Másodjára már semmiképpen sem.
Ulvi sokat volt velem kettesben délutánonként, így beszélgetéssel ütöttük el az időt.
- Nem tudom Eve, de egyáltalán nem vagyok kibékülve Sam döntésével. Szerinted szép az új barátnője? – szegezte nekem a kérdést.
- Szerintem igen, szép arcú lány. Miért?
- Mert szerintem csúnya, nekem nem tetszik. Mondtam is Sam-nek, hogy: Hé, ember, normális vagy? Ez a lány nem szép, aki meg ott bent süti a húst, gyönyörű. Miért hagytad el? – fakadt ki – És erre azt válaszolta, hogy nem tudja. Nem érdekes?
- De elég érdekes – válaszoltam röviden, miközben kacarásztam, tetszett Ulvi kifakadása és megrökönyödése. Olyan őszinte volt és még viccesen is adta elő.
- Tudod, mit mondok én neked Eve?
- Na mit?
- Azt, hogy Sam bizonytalan, egyáltalán nem biztos abban, hogy jó döntést hozott, szerintem már megbánta, hogy elhagyott. Mondd csak, szereted még?
- Nem már nem szeretem őt, túl vagyok rajta – hazudtam.
- Pedig még lehetne ebből az egészből valami, mondjuk, ha megbocsátanál neki. Elképzelhetőnek tartod, hogy kibékültök? Szeretnél újra vele lenni?
- Nem Ulvi, nem akarok vele kibékülni, már nem szeretem őt – mondtam fagyosan.
- Biztos vagy benne?
- Egészen biztos.
Ulvi csak egy bérenc volt, Sam bérence, nem véletlenül pusmogtak együtt olyan sokat. Tudtam és még véletlenül sem óhajtottam neki kitárulkozni. Sam egy gyáva alak, még arra sem veszi a fáradságot, hogy beszéljen velem, inkább mást kér meg erre a nemes feladatra. Hányingerem volt az egésztől. Szerettem és vele akartam lenni, de nem így, ne küldjön maga helyett mást. Jöjjön ő és beszéljen velem, vagy felejtsen el. Ettől jobban már úgy sem fájhat. Nagyot tévedtem.
Sam is belátta, hogy rossz taktikához folyamodik, mert egyik este megtörte a hallgatás burkát.
- Fiúk kér még valaki kólát, mert ha nem, akkor kiborítom, nem fogom tartogatni – szememet végigjárattam a népes társaságon, Sam-et szándékosan kihagytam.
- Én kérek – ugrott mellém Sam és ivott egy nagy kortyot a kezemben tartott pohárból. Megetetni ne etesselek meg? Futott át rajtam a gondolat, de inkább csendben maradtam. Majd megfogta a kezemet és a nyakához húzta. Szép kis pukli, mondhatom. Sam-nek talán meg kellene szabadulnia a manduláitól, egész télen be volt neki gyulladva.
- Hogy vagy Eve? – kérdezte élénken. Mintha mi sem történt volna.
- Sosem voltam még ilyen jól. És te? – már megint én nyertem, ha belegebedek sem szólok hozzá, ha ő nem kezdeményez.
- Betegesen, de megvagyok.
A fiúk megvárták, amíg mindennel végzem, majd beültünk a Blues-ba. Sam velem szemben ült, én Hikmet és Mustee között foglaltam helyet. Nem feszélyezett Mustee jelenléte, de az után, hogy megütött, békén hagyott. Nem akart többet ágyba bújni velem. Mivel nem akartam, hogy kiderüljenek a történtek, kedves voltam vele. Senki még csak nem is gyanította a közöttünk lezajló eseményeket. Hikmet továbbra sem kímélt.
- Ugye tudod Édesem, hogy ma este veled alszom? – búgta a fülembe.
- Ugye tudod, hogy ma este otthon alszol a feleségeddel Hikmet?
- Nem, nem alszom. Ez lesz az a bizonyos éjszaka, amit végre együtt töltünk.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – vágtam rá. Ez biztos, hogy nem az lesz apukám, de a többi se nagyon.
Mire magamhoz tértem a döbbenetből, hogy Sam megvárt és velünk tartott a Blues-ba, már elázva álltam a főtéren és azon tanakodtunk, hogyan folytassuk tovább az estét.
- Menjünk bulizni, táncoljunk egyet – nyögtem ki nagy nehezen, a néhány pohár fekete absinth megtette a hatását, forgott velem a világ. – Ugye Sam te is jössz velünk bulizni?
- Talán a jövő héten elmehetünk bulizni. Majd meglátjuk.
- A jövő héten? Miért csak akkor? Most csak viccelsz? – én most akarok táncolni.
- Mert akkor utazik vissza a barátnőm Angliába.
- Mit csinál ott? – értetlenkedtem.
- Ott dolgozik és csak az ünnepek miatt jött haza látogatóba.
- Remek, akkor jövő héten megyünk el bulizni, ugye Sam? – minden más megszűnt számomra, Hikmet gyilkos pillantást lövellt felém, de nem szólt egy szót sem.
- Eve, meg kell kérdeznem, minden rendben van a menstruációddal?
- Ja, hogy azzal? Tulajdonképpen nem volt menstruációm – feleltem könnyedén, nehezemre esett megformálni a szavakat és közben még egyenesen is állni. Már két hete nem volt menzeszem és jelét sem tapasztaltam, hogy valami készülődik odabent. Furcsa érzés volt, nagyon bíztam benne, hogy terhes vagyok.
- Gyere Eve, menjünk, haza kísérlek – szólt, majd felhúzta az esernyőt, belekaroltam és nekiindultunk az éjszakának.
- El kell menned orvoshoz – parancsolt rám.
- Nem kell úgy megijedni, veszek majd tesztet, de megpróbálok eljutni az orvoshoz is.
- Tudni szeretném, hogy mi van veled, tájékoztass, amint megtudsz valamit.
- Így lesz –ígértem.
- Mondd Eve, miért szerettél engem? – szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom Sam, hogyan lehetne ezt megmagyarázni. Nincs rá magyarázat, logikus semmiképp.
- Úgy szeretnélek megérteni, de nem tudlak. És mi van, ha terhes vagy?
- Őszintén? Ha lenne pénzem, minden szó nélkül megtartanám és felnevelném. De nincs pénzem, ezért nincs más választásom, el fogom vetetni.
- Miért nevelnéd fel, ha megtehetnéd?
- Mert ez a mi babánk lenne Sam, ezért.
- Gyere közelebb – szólt, majd szorosan magához ölelt. Úgy bújtam hozzá, mint egy megfáradt gyermek. Annyira hiányzol Sam. Arcomat a nyakához fúrtam és mélyen magamba szívtam az illatát. Szerettem volna örökre megállítani az időt, hogy soha ne érjen véget az a pillanat, hogy az idők végezetéig úgy maradjam, a karjaiban, boldogan.
- Megcsókolhatlak Sam?
- Nem túl jó ötlet, tudod, hogy barátnőm van – mondta, de ekkor lágyan az ajkához érintettem az ajkamat és csókot leheltem rá. Szenvedélyesen csókolt vissza. Összeölelkezve álltunk a téli éjszakában. Egy kis boldogság a hatalmas harc közepette, illúzió, ámítás, menekülés a rideg valóságtól.
- Most mennem kell, a többiek már várnak. Jó éjszakát Eve.
- Jó éjszakát Sam.
Minden fájdalom eltűnt belőlem, boldog voltam, olyan boldog, mint az első napokban. De hiába volt a csók és hiába történt meg az egész bohóckodás másnap is. Valami végérvényesen elromlott, boldogságomra árnyékként telepedett Gigi, egy elcsattant pofon az éjszaka közepén, a szűnni nem akaró üresség. Erőm fogytán volt, mindent felemésztett a küzdelem, amely arra irányult, hogy fájdalmamat, szerelmemet, kétségbeesésemet eltemessem és elrejtsem mások elől. Számoltam a napokat, mennyi idő van még Sam elutazásáig. Annyira fáradt voltam már, aludni akartam, fel sem kelni soha többé.
- Eve, gyere ki hozzám légy szíves, beszélnem kell veled – szólt be Mustee az ajtón és parancsolt rám minden előzetes bevezető nélkül.
- Mi a baj Mustee? – érdeklődve néztem rá miközben beleszívtam a cigimbe.
- Láttalak tegnap Sam-el csókolózni. Undorító, amit csináltok – érzéseit egy flegma arckifejezéssel tette nyomatékosabbá.
- Most mi bajod?
- Ne legyél már ennyire naiv, Gigi pár napon belül elutazik, Sam-nek kell egy játékszer az utolsó napokra.
- Tudom, hogy Gigi elmegy, de ennyi erővel találhatna magának mást is.
- De téged könnyebb megszereznie, mint egy új nőt. Nem vagy olyan, hogy is mondjam, időigényes. Én a helyedben átgondolnám.
- Majd gondolkozom rajta, de most vissza kell mennem.
- Ahogy gondolod, a te életed – eldobta a cigijét és eltűnt az éjszakában.
Remegő kézzel láttam neki a munkámnak. Nem tudtam uralkodni magamon, bármennyire szerettem volna. Hittem is neki, meg nem is, hiszen az elmúlt napokban Sam mindig velem volt, de még csak kísérletet sem tett arra, hogy lefeküdjön velem, de magyarázatát logikusnak találtam, velem még sem kell annyit bajlódni, mint egy ismeretlen nővel.
Nem a szavai viseltek meg, már minden rezdüléstől, szótól rettegtem, különösen nyugtalanított, hogy ha megláttam Mustee-t. Attól tartottam, hogy majd egy éjszaka az albérletem bejáratánál fog várni részegen és megpróbál megerőszakolni vagy bántalmazni. Reszketve nyitottam ki a bejárati ajtót és szinte hisztérikusan kerestem a kapcsolót a lépcsőházban. Ameddig a villany fel nem gyulladt, biztos voltam abban, hogy van még valaki rajtam kívül a lépcsőházban, figyel és arra vár, hogy lecsapjon rám. Szinte hallottam a szuszogását. Beköszöntött a rettegés időszaka.
