Álmok, érzelmek és vágyak
szíveinkbe vannak zárva,
vergődve nyugtalankodnak,
igaz egyensúlyra várva.
Már csak a lélek irányit,
mert az agyunk itt nem számit,
mérlegel, hasonlít egyben,
érzelmeink özönében.
Feszültség idézésével,
megoldás keresésével
adjuk fel énünket ekkor,
elural minket a téboly.
Boldogságunk eljöttével,
érzelmünk kötelékével,
pillanatnyi vágyainkkal
adózunk elvárásunknak.
A szív, kalicka béklyóval,
korlátokat szab számunkra,
mint a madár szegett szárnnyal,
vágyakozunk szabadságra.
Csalódásunk nem jön számba,
nem gondolunk a holnapra,
pillanatnyi örömünkben,
minden szép környezetünkben.
Így lesz a holnapunk felhős,
az emlékünk egyben ködös,
és a szívbe zárt érzelmek
véget vetnek türelmünknek.
Telve vagyunk háborgással,
nem találunk megnyugvásra
érvek latolgatásával,
megfelelő bűntudattal.
De az emlék maradandó,
álmainkat tovább szövi,
reményünket így tápláló
forrásával örökíti.
Életünk, egy igazi lánc
szemeiből van kirakva,
homlokunkon jelen a ránc,
emlékeink pillanata.
Már nem bánjuk, amit tettünk,
mert ez is a mi életünk,
emelt fővel büszkén valljuk,
hogy nincs semmi megbánásunk.
