Szikra hullott, ég is zengett,
vad viharban fák recsegtek.
Komorodott az ég alja,
és a földet eltakarta...
Villámokat szórt az Isten,
látni, hogy jobb dolga nincsen...
Lábhoz hajlott tűnő árnyad,
nap se süt már, ne hibáztasd.
Törött szárnyú vándor felhők
zuhantak, mint gyászos erdők,
eltakarták, meggyalázták,
sötét börtönükbe zárták,
könnyeikkel elsiratták,
arany fényét kioltották...
Tüzek vizet ostoroztak,
Utat nyitva a pokolnak.
Összeszakadt a mennyország,
rémálom lett a valóság...
Hullámai a tengernek
heggyé váltak, ölre mentek,
hadakozni a partokkal
gyulladozó zsarátnokkal,
égi, földi állatokkal...
Gyászba borult még az ég is,
halál szele járt ma végig,
körülölelte a földet,
ember, magadnak köszönd meg...
