- A meteorológiai intézet jelentése szerint a mai napon sem várható az időjárás megváltozása. Tehát továbbra is marad a kínzó forróság, a hőmérséklet az előrejelzések szerint árnyékban is meghaladhatja a 34 C° fokot. Kérjük a betegeket és az idősebbeket napközben lehetőleg ne mozduljanak ki otthonról. És most további híreink...
- A büdös Larson gyerek koszos macskája már megint az én virágaim tövébe szarik, de egyszer még elintézem az biztos - morgott magában az öreg Korte Ranlo, akiről a szomszédok mind azt hitték, hogy ő a világ legönzetlenebb, legszeretnivalóbb embere.
De miért is gondoltak volna mást, hiszen mindenkit hangosan köszöntött reggelente, amikor a boltba ment, a gyerekeket gyakran kínálta málnás cukorkával és állandóan mosolygós tekintete még a rossz hangulatot is elüldözte.
Ranlo bácsi, így nevezte az utca összes lakója, már a hatvanas éveit taposta, de ez egyáltalán nem látszott, a dúsnakható itt-ott őszülő hajat viselő, magasnak mondható, izmos testű emberen. Csak a bot rontott valamit az összképen, állítólag egy kisgyermek megmentése során szerzett maradandó sérüléseket.
- Persze, az a kövér dög még el is kaparja, hogy gyomlálás közben biztosan belenyúljak. Hogy rohadna ki a végbele! - morgott tovább az asztalnál ülve . - Na de most majd jól megkapod! - kiáltotta fel kárörvendően, mikor észrevette a kis Kiling bolhazsákját közeledni. - Rohanj csak te hájpacni, nem fog megártani! Legalább fogysz egy kicsit!
Felállt az asztaltól és fütyörészve indult a hátsó kertbe. Elsétált a diófához és árnyat adó lombja alatt leült a régi hintaszékébe, amit még apja készített, ki tudja, hány éve, édesanyjának. Hátradőlt, hogy beindítsa a lassú ringatózást.
Szemével a kis házikót kereste fenn az oszlop tetején. Rumpi éppen kidugta fejét az ajtón, megállt megigazgatta tollait, majd szárnyra kapott és elfoglalta helyét a fa legmagasabb ágán. Közben Szimpi is előkerült és követte párját az ágra. Ők ketten alkották az öreg Ranlo családját, ők voltak a gyermekei, a két galamb. Rumpi, akinek kékes árnyalatú tollai szinte ragyogtak a fényben, a példás férj, és Szimpi, akinek tollai világos szürkék voltak, de tökéletes alakja így is felkeltette az ember figyelmét. Ranlo figyelte a madarakat, ringatta magát a székben és szemei lassan elnehezedtek...
Vadul csapkodó szárnyak hangja riasztotta fel álmából, és ahogy szeme újból hozzászokott a fényhez, a szék mellett fekvő botját felkapva, lesújtott a galamb nyakát szájába szorongató macskára. Majd újra és újra. Csak akkor hagyta abba, amikor az állat feje már a felismerhetetlenségig eltorzult. A homlokán kidagadtak az erek, szeme szikrázott a gyűlölettől és zihált a fizikai megterheléstől. Szimpi nyakából még csordogált a vér, szárnyai még meg-megmozdultak, de már bevégeztetett. Mérhetetlen szomorúság fogta el, mint amikor feleségét meghalt, igaz azóta már 12 év telt el, de tisztán emlékezett a reggelre amikor az asszonyt nem tudta ébredésre bírni. Lehajolt a galambhoz és végigsimította szárnyát, könnyek jelentek meg az orra mellett, melyek lassan végigcsorogtak arcán. Teltek a percek, de nem tudott magához térni a kábulatból, úgy érezte elmúlt a világ. Majd, ahogy a homály kezdett kitisztulni eszébe jutott Rumpi. Körbenézett és a házikót tartó oszlop tövében meglátta a félrebillent nyakú madarat, aki kiterjesztett szárnyal hevert a fűben. Újból ellepte agyát a gőz és talpra állva a macska tetemét kezdte taposni jobb lábával, mintha csak tűzet akarna elfojtani. Élvezettel lépett újra és újra a halott állat testére, szinte lépésről lépésre könnyebbülve meg. Végül annyira elfáradt, hogy meg kellett pihennie, és így ideje jutott a tetem megszemlélésére. Fekete szőrrel fedett, kövér test feküdt előtte.
- A Larson gyerek... - szólt kissé meglepetten. - Mondtam ugye, hogy elkaplak egyszer, te büdös dög! Hát most megkaptad, amit megérdemeltél! Többet nem szarsz a virágaim tövébe! - mondta bólogatva, megelégedéssel a hangjában.
Letörölte a gyöngyöző verejtéket a homlokáról és az ásóra támaszkodott. Nézte a virágokkal feldíszített sírhalmot, melyet hamarjában kellett elkészítenie, de meg volt elégedve a teljesítménnyel. Néhány percig még mozdulatlanul nézett maga elé, majd elindult a szétroncsolt fejű macska teteme felé. Alányúlt a lapáttal, felemelte majd a szeméthalomból gyújtott máglyára dobta. Élvezettel nézte, ahogy a tűz először csak bele-belekap a testbe, majd mintha ízlenék neki, hirtelen ráveti magát.
Csengettek. Felgyújtotta a lámpát a feje fölött, és lassan kikecmergett az ágyból.
- Vajon ki lehet az ilyen későn? - kérdezte magától, miközben az órára pillantott, amely szerint már csak öt perc volt hátra a napból. Ismét a csengő hangja. - Jól van, na! Jövök már! - kiabált az ajtó irányába, és ahogy haladt, lassan világosságba borult a ház. - Ki az? - tette fel az ilyenkor szokásos kérdést, mikor elért végre a hang forrásához .
- Ranlo bácsi, nem tetszett látni véletlen Döngört? - hallatszott az ajtó mögül a kis Larson sírásba végződő érdeklődése.
- Igazán sajnálom, de nem. Biztosan elcsavargott valahova. Majd holnapra előkerül! Most menj szépen aludni, hiszen már nagyon későre jár!
- De máskor pontosan nyolc órakor le szokott ülni az ajtóba, és az esti tejecskéjét követeli. Biztosan történt vele valami! Pedig a bácsi, aki eladta nekünk, azt mondta nekem, hogy ez a cica soha nem fog elpusztulni, mert egy szent macska, a bruméi templomból származik, és az ott született macskák örök életet kaptak Rtilsk istennőtől. - mondta reménnyel telve, majd egyre halkult a távolodó léptek zaja.
Emberek csoportosultak Ranlo bácsi háza előtt. Szemükben, hangjukban meglepettség, rémület, borzalom keveredett.
-... És az ágyában találták meg, az ádámcsutkáját valami szabályosan kitépte a helyéből. Egyszerűen hihetetlen. A rendőrök azt mondták, hogy még soha nem láttak ilyen brutalitást. - mesélte a leginformáltabb, a később érkezőknek.
- Anya, Ranlo bácsi, akkor már soha többé nem fog visszajönni? - kérdezte a kis Larson gyerek. - Sajnos nem - válaszolt és megsimogatta a macskát magához szorító fiú kócos fejét.
1999. november 16.
