Hűvös, de gyönyörű napfényes a reggel. Szokás szerint kávézás közben készítem magamban a mai forgatókönyvet. Gyümölcsleves maradt tegnapról, sütök hozzá palacsintát, egy kis vasalás, egy kis ez-az és mehetek is dolgozni éjszakára.
Igenem felébred, kávézik és tíz perc múlva már borul is a forgatókönyv.
- El kellene menni virágot venni, mert nem kapunk később szépeket – kezdi.
- Dehogynem, özön virág van, ráérünk még hétfőn is megvenni.
- De most vegyük meg! – kötözködik tovább.
- Jó, rendben, de akkor nem lesz palacsinta.
- Ügyes vagy te, kisütöd utána is – mondja hízelegve, de némi éllel. Nem tudom, ez most dicséret, vagy megint hülyének néz.
Virágkertészetben vagyunk, rengeteg szebbnél-szebb virág sorakozik a hatalmas fóliasátor alatt.
Kiválasztok három gyönyörű, gömbölyű,fehér, cserepes krizantémot a temetőbe. Igenem másik hármat választ, neki azok tetszenek jobban. Az eladó tanácstalan! Pár perc vita, én győzök! Kifizetem és már viszem is az elsőt az autóhoz. Elhelyezem, várom, majd csak jön a másodikkal. Nem jön. Visszamegyek, áll a másik kettő mellett. Kiviszem a másodikat is, meg a harmadikat is. Az eladó mosolyog, én már ideges vagyok.
Hazafelé előadja:
- Menjünk ki a temetőbe, tegyük rendbe a sírokat.
- Jó, már úgyis borult a napom.
Hazaérve kipakolom a virágokat, bepakolom a szükséges dolgokat (vödör, seprő, rongy, lapát), és irány a temető.
Nekilátok a munkának, igenem a szomszéd sírnál álldogáló régen látott ismerősével beszélget az ötvenes évekről.
Éppen csak hazaérünk, csörög a telefon. Egy régi ismerősöm szívesen elajándékozná a teknőceit és a papagáját. Közös barátunktól hallotta, hogy szeretnék az unokámnak szert tenni ilyen állatkákra, ezért hívott. Szívesen elfogadom.
Mivel a kislány szülei hallani sem akarnak arról, hogy náluk legyenek az állatok, így nálam maradnak majd. Tudom, ezzel is csak a teendőimet szaporítom, de mindent az unokáért.
- Mikor menjek értük? - kérdezem.
- Máris - hangzik a válasz.
Nem így gondoltam, de hát ajándék tekinek ne nézd a páncélját!
Bepakolom az állatokat, a hozzájuk tartozó kütyüket, és irány haza.
Útközben átgondolom hová tegyem az új szerzeményeket.
Bevallom, kisebbekre gondoltam, mármint teknőcileg. Bár nekik megvan a helyük, de a papagájt
a falra kell felrakni, ugyanis macsek is van a háznál, és félő, hogy előbb-utóbb kipiszkálja a madarat.
Hazaérve igenem csúnyán néz.
- Mikor lesz palacsinta, már fél kettő? – kérdezi morcosan.
- Ma már nem lesz, majd holnap sütök. - Most ő ideges.
Légyszi, hozzál be szerszámokat, fel kell varázsolni a falra a kalitkát, és hogy izgalmasabb legyen, most te csinálod – adom ki az ukázt.
Nagy komótosan nekifog, addig én rendbe rakom a békákat.
- Legalább rajzold be, hová fúrjak! – mondja kedvetlenül. Kimérem, berajzolom. Fúr, káromkodik.
- Nem fog a fúró!
- Köszörüld meg!
Kivonul, állítólag megköszörülte.
- Most meg félre megy!
- Csináld egyenesen!
Végzek a tekikkel, figyelem. Két lukat kértem, már négy van, azok sem szintben.
Indulok gipszet, spaklit keresni.
- Már meg beleesik a tipli! Nagy lukat fúrtál!
- Kicsi a tipli.
Kimegy nagy tipliért, az meg nem akar belemenni.
Veri a kalapáccsal, egyet a tiplire, egyet mellé, hullik a vakolat. Az ujjára üt, káromkodik. Beragasztom a sérülést, csinálja tovább. Szegény madár már az első nap sokkot kap.
Már ideges vagyok, négy óra és még a kalitka nincs a falon. Negyed öt. Tipli megoldva, jöhet a kampós csavar. Az egyik ötös, a másik nyolcas.
- Ember, a kalitkát akarom felakasztani, nem magamat!
Őt már nem érdekli, megy tévét nézni. Gipszelek, gyors takarítás.
A megszeppent madárban oldódik a görcs, el-elszólja magát. Takarítás közben beszélek hozzá, hadd szokja a hangom. Valami hangosan csattog, lenézek a földre. Berci kandúr fejéből csak két hatalmas villogó szemet, rángatózó bajuszt és csattogó fogakat látok.
- Hűha, mekkora hatással van rád ez a kis sárgaság! - szólok rá.
Próbálom megmagyarázni, nem szabad bántani, most már ő is a családhoz tartozik.
A cicus nem érti, csak csattogtat tovább. Ha nem fejezi be, kihullanak a fogai, csináltathatok neki protkót.
- Berci, mars kifelé, fürdenem kell, megyek melózni, nem vigyázhatok rátok tovább.
Kitessékelem a cirmost, fürdök, lassan indulni kell dolgozni. Remélem, reggel mire hazaérek a kalitka még a falon lesz és a madár sem szenved életveszélyes sérüléseket.
Éjjel készül a másnapi forgatókönyv. Vasalás, palacsinta sütés, a mai gipszelés lefestése, alaposabb takarítás, és ha még nyitva tudom tartani a szemem, tekiről informálódás a neten.
Hát igen, az unokáért mindent!
