- De igen anyukám, biztos, hogy válni fogunk! - fakadtam ki
elkeseredetten.
- Rémeket látsz, kislányom. A ti házasságotoknál jobbat nehezen
tudnék elképzelni.
- Annak indult, de egy éve valami történt, amitől mára romokban
hever a nagy szerelem.
- Minden kapcsolatban vannak holtpontok, majd átlendültök rajta
ti is.
- Átlendültünk. Nem panaszkodtam neked, mert örültem, hogy elvagy
ragadtatva Ricsitől, de a hétvégéket leszámítva, reggel fél
hétkor elhúz itthonról és este fél tízig színét sem látom.
- A múltkor még az volt abajod, hogy napközben óránként hívogat.
- Igen, mert úgy éreztem, ellenőríz. De ha este, meg reggel nem
lenne köztünk egy kis entyem-pentyem, esküszöm, facérnak
érezhetném magam.
- Amíg tőled vár intimitást, addig nincs baj.
- Jaj, anyukám, hagyjuk a frázisokat. Rettenetesen unom, hogy
minden gond a nyakamba szakad. Nem szeretkezésből áll az élet.
- Ó, kislányom, dehogynem! Hidd el, minden kapcsolat sorsa az
ágyban dőlel.
- A miénk nem. Szeretem Ricsit, imádom a két kicsit, de akkor sem
fogom elnézni, hogy soha nincs itthon. Biztos vagyok benne, nő
van a dologban.
- Ugyan már... Vagy úgy gondolod, reggel veled hettyeg, délután
valaki mással, és tőle rohan hozzád újból egy kis municióért?
Liankám, ne túlozz elmindent.
- Nagyon a védelmedbe vetted. Akkor azt magyarázd meg nekem, miért
van az, hogy egyik nap egyik minisztériumi osztályvezetőnél
jönnek össze, másik nap a másiknál, nálunk meg soha?
- Ez valóban elgondolkodtató, de tőle kéne rá magyarázatot kérned,
nem tőlem.
- Kértem. Az rá a válasza, nálunk kicsik még a gyerekek.
- Na jó, hogy megnyugodj, beszélek apuval, majd a körmére néz ő,
hol járkál délutánonként. Csak ne idegeskedj, mert annak a kis
drágáim isszák meg a levét. Le kell tennem csillagom,
csengettek, szia, majd hívlak!
- Oké, szia, anya!
Helyére tettem a kézibeszélőt, magamba roskadtam. Mázsás súlyként
telepedett lelkemre kételyem. Hiába próbáltam munkámba mélyedni,
képtelen voltam koncentrálni. Félre toltam az aktákat, könnyeimmel
küszködtem.
Hetek óta töröm a fejem, hol, melyikünk hibázott? Miért ábrándult
ki belőlem Ricsi? Évekig úgy oda volt értem, alig tudtam fékezni
kirobbanó rajongását. Bár az efajta szerelem elkerült, de
feltétlen hűséggel viszonoztam ragaszkodását. Gondolatban nem
tudnám megcsalni őt és nem tudnék lemondani arról a biztonságról,
amit a mai napig nyújt számomra. Filmkockaszerűen peregtek
agyamban a múlt emlékképei.
***
Jópár szombat délutánba tellett, amíg a diploma dolgozatomhoz
feljegyeztem minden fontos adatot és eseményt Mátyás király koráról
a Hadtörténeti Múzeumban. Séta közben arra lettem figyelmes, hogy
teremből terembe követ egy magas, feltűnően elegáns srác, aki nem
először bukkan fel a közelemben. Óvatosan szemmel tartottam.
Majdnem elnevettem magam, amikor észrevettem, bele-belekukucskál
a füzetembe. Eldöntöttem, végére járok a dolognak. Úgy indultam
tovább, hogy véletlenszerűen a karjához érjek.
- Elnézést, nem vettem észre, hogy... - haraptam el a mondat végét
és meglepetést színleltem.
- Nem történt semmi. Látom, nagyon leköt a múzeális anyag.
- Igen, anyagot gyűjtök a szakdolimhoz - csuktam össze a füzetem.
- Ugye, ez nem azt jelenti, hogy máris magamra hagysz?
- Belefáradtam a jegyzetelésbe, jojóznak a szemeim - lepleztem
zavarom.
- Sejtettem, hogy nem céltalanul rovod a sorokat ilyen
szorgalmasan. Nem ez az első délután, amit a társaságodban
töltök úgy, hogy eddig észre sem vettél.
- Valóban? Na és miért, ha szabad kérdeznem?
- Szabad, de szívesebben válaszolnék a kérdésedre mondjuk egy
kellemes hangulatú presszóban vagy cukrászdában. Benne lennél?
- Jót tenne a kikapcsolódás, úgy hogy indulhatunk.
Mélyen szívtam magamba a friss levegőt, amikor az utcára értünk.
- Különös hatással vannak rám a kanyargós, ódon utcák - szólalt
meg, miközben folyamatosan engem nézett.
- Rám megnyugtatóan hatnak. Ha zaklatott, fáradt vagyok, szívesen
adom át magam a múlt hangulatának.
- Kedvenc időtöltésem a múzeumjárás. Három hete láttalak először.
Érthetetlen, de mágnesként vonzottál magadhoz. Amikor kijöttünk
az épületből, szándékosan mentem ellenkező irányba. Meglepően
tapasztaltam magamon, távolodásod hiányérzetet váltott ki
belőlem. Egész héten nem tudtalak kiverni a fejemből. Nagyon
vártam a szombatot, hátha ott talállak ismét. Szerencsém volt
csak úgy, mint a múlt héten. De ami ma történik velem, ennél
jobb nem történhet: itt sétálsz mellettem.
Egy kanyargós utcában ballagtunk, amikor megállt és maga elé
engedett a meghitt hangulatú cukrászdába.
- Értesz hozzá, hogy fokozd bennem a zavarom - hebegtem és
kerültem a tekintetét.
- Nincs szándékomban, ez az igazság - ültünk le - Mit fogyasztunk?
- mosolygott rám bátorítóan.
***
Így ismerkedtünk meg. Ettől kezdve minden nap találkoztunk. Ricsi
árnyékként követett mindenhova. Egy éven belül összeházasodtunk.
Kilenc hónap mulva megszületett Szilike, majd rá másfél évre
Liácska. Első komoly nézeteltérésünk fél éve történt, amikor
besokalltam és dolgozni akartam. Ricsi eleinte kedvesen
győzködött, várjam meg, amíg Liácska oviba megy, ne rángassuk ki
őket hajnalok hajnalán az ágyból. Megmakacsoltam magam. Egyik
reggel csúnyán összekaptunk emiatt:
- Ne a szád járjon, tessék, előtted a lehetőség, menj el te
GYES-re! - keltem ki magamból.
- Boldogan tenném, ha nem a karrierem vágnám vele ketté.
- Hmm... karrier... Nem gondolod, hogy rendkívül önző szempont!
Nekem is diplomám van, szeretnék én is többre jutni, mint ahol
tartok.
- Nem önzőség, kicsi Liankám, praktikusság. Részben sokat buknánk
rajta, ha én maradnék itthon, másrészt, neked még nincs állásod.
Egyelőre egy imádnivaló, diplomás anyuka vagy, de meglátod,
mindenben segíteni foglak, hogy a hivatásodban is mielőbb
csúcsra juthass.
Magához ölelt és addig csókolt, amíg rá nem mosolyogtam. Akkor
kibékültünk, de bennem továbbdolgozott az elégedetlenség, kezdett
eluralkodni rajtam a kismamafóbia. Egyik este nagyon felpaprikáztam
magam, mire hazajött. Amikor meghallottam a halk motoszkálást az
előszobában, megpillantottam órámon a bűvös fél tizet, ugrásra
kész voltam.
- Alszol, kincsem? - nyitott be óvatosan a szobába.
- Hogy aludnék! - csattantam fel.
- Kijönnél, kicsi szívem?
- Ricsi hagyd ezt a negédes hangot, hányingerem lesz tőle! Azt
mondd meg inkább, hol a hétfenében kujtorogsz mindennap?
- Kihúzott fel megint - akart magához ölelni, de nem voltam rá
vevő.
- Senki. Hallgatlak!
- Nem mondhatokmást, mint az igazat, azt pedig hallottad elégszer.
- Pedig lehetnél kreatívabb, mert elkopott a lemez.
- Lehetnék, de nem leszek. Tessék, hívd fel Csajka Pétert, ma
náluk voltunk - ment dühösen a fürdőszobába.
- Nem fogom magamat lejáratni még a kedvedért sem. Hova mész?
Ezért főzök, hogy máshol lakj jól? - szóltam utána mérgesen.
- Farkas éhes voltam, de kösz, torkig vagyok a már-már napirenden
tartott botrányaidtól.
Mérgemben földhöz vágtam a jénait, amiben a hasábburgonya volt.
Kijött, szónélkül összesöpört. Megfogta a kezemet:
- Mi a célod az állandó cirkuszokkal?
- Semmi. Értsd meg, nem bírom, hogy egész héten minden rám marad
- sírtam el magam.
- Attól meg tudnál nyugodni, ha bölcsibe adnánk Liácskát és
taníthatnál?
- Oktatás üggyel szeretnék foglalkozni, de tanítani nem akarok.
- Oké, holnap beszélek Dénessel, mit tudna neked ajánlani, de
ennek ára van.
- Mondd, neked máson sem jár az eszed, mint a szexen?
- Szeretkezésen. Jó a meglátásod, ha veled vagyok, máson sem. Csak
rád nézek és kész vagyok. Na kérem azt a békepuszit, te édesen
haragos anyuka!
- Tudod, hogy szeretlek, de akkor sem fogom elviselni, hogy
mással töltsd a délutánjaidat.
- Oké, ezen is el fogok gondolkodni, de kis türelmedet kérem.
***
Múltba révedésemből a török induló pergő ritmusa rángatott vissza.
- Szia, anyukám!
- Szia, kislányom! Lefektetted a drága kincseimet?
- Igen. Kihancúrozták magukat a játszótéren, hamar elaludtak.
- Apukád kiderítette a Ricsi körüli rejtélyt. Tudja a pontos
címet, ahol a délutánjait tölti. Telefonban túl hosszú lenne,
e-mail-t küldött neked, abból megtudsz mindent.
- Látom, ebben a pillanatban érkezett meg. Jesszusom,hisz ez egy
kisregény! Na jó, megyek, elolvasom.
- Rendben. Arra kérlek, ha szereted még őt, ne ronts el mindent
végleg.
- Jól rám ijesztettél. Elolvasom és hívlak.
Izgatottan nyitottam meg az e-mail-t. Alig tudtam végigolvasni,
úgy potyogtak a könnyeim. Felmentem a netre. Hosszan kellett
kutakodnom. Feljegyeztem minden fontos adatot, közben hallottam
az előszobában a jól ismert motoszkálást. Meglepetten néztem az
órára, nyolc múlott pár perccel. Mi történhetett? Talán észrevette
aput? Kis vártatva benyitott hozzám:
- Szia feleségek ragyogó csillaga! Mi történt, egyetlenem, miért
van kisírva a szemed?
- Hogy mi történik velünk és hol vagy délutánonként, azt én
szeretném tudni tőled, de most végre egyszer az igazat mondd!
Szótlanul állt, hosszan nézett. Végül én szólaltam meg:
- Cziha Emma, mondd neked valamit ez a név?
- Kitől tudtad meg? - kérdezte megsemmisülten.
- Az ebben a pillanatban közömbös. Ricsi, választanod kell!
- Akartam, de nem tudok. Nekem ti vagytok a mindeneim, nélkületek
képtelen lennék élni, létezni, de... - sóhajtott keserűen.
- Nekem sem a válás a célom, de ezen feltételek mellett nem
kívánok melletted maradni. Még vagy olyan fontos számomra,
hogyha pozitív döntést hozol, hajlandó vagyok egyenesbe hozni
az életünket, de cselekedned neked kell, méghozzá mielőbb,
mert fogytán a türelmem.
- A döntésem egyértelmű, hiszen az életem árán sem tudnék
lemondani rólatok. Hiszel még nekem?
- Megpróbálok - nyújtottam át ultimátumként a feljegyzett adatokat.
Miközben átfutotta, először elsápadt, majd a remény sugarát láttam
felcsillani szemében.
- Mondd, ricsi, mit rontottam el ennyire, hogy idejutottál?
- Valójában semmit. Csajka Peti csalt el magával párszor. Annyi
elég volt, hogy rabjává váljak az ottani atmoszférának. Hiszel
nekem abban is, hogy Cziha Emmához, a játékterem tulajdonosához
semmi közöm?
-Hiszek neked, de megbocsátani egy feltétellel bocsátok meg.
- Bejelenthetsz a professzorhoz, csak arra kérlek, kísérj el.
Válaszként átöleltem, hozzásimultam és késztettem rá, hogy
békülésünk jeléül elhalmozzon csókjaival.
***
2011, május
