A harmadik évezred első harmadának elején rémisztő morajjal,
rettenetes pusztító erővel rázta meg magát a Föld. Hátán kő kövön
nem maradt, pedig ezen a napon a természet gyönyörű napsütéssel
ébresztette az emberiséget. Mire azonban délelőttbe hajlott az
idő, feje tetejére állította a világot mérhetetlen haragjában.
Mire ez a rettenetes harag? Ekkorra sokallt be, hogy az emberek
felelőtlen rablógazdálkodással pazarolták erőforrásait, merítették
ki energiakészleteit évezredeken át. Hogy ennek véget vessen,
hegyeket, városokat, egész földrészeket süllyesztett óriási
krátereibe. Vízözönnel árasztott el hatalmas élő területeket,
összefüggő vízfelületté növelte az óceánokat, tengereket. A
szárazon maradt, élhető területek hihetetlen mértékben zsugorodtak
össze a korábbi századokhoz képest.
Bár már jóval a tragédia előtti időkben a tudósok megkongatták
a vészharangot, de hiába tettek erőfeszítéseket, a negatív
folyamatokat nem tudták megállítani, befolyásolni. Nagyszabású
kutatómunkába fogtak, hogy kiderítsék az üvegházhatás, a zöld
területek rohamos csökkenésének valamint a globális felmelegedés
okait. Mivel a légköri viszonyok vizsgálata nem vezetett
eredményre, a felszín alatt próbálkoztak, a földtörténeti korokat
vizsgálták. A kőzetminták váltakozásából állapították meg, a
jégkorszakok és a jégmentes időszakok periodikusan váltakoznak.
Bebizonyították: a változások geológiai természetűek,
jelenünk a korszak végét éli.
Hogy a hétköznapi ember is érthessen ebből valamit, hasonlítsuk a
földtörténeti változásokat az évszakváltásokhoz. Azt tudjuk, hogy
ősszre a természet kimeríti készleteit, felkészül a téli
pihenésre, hogy tavasszal újult erővel táplálhassa az élővilágot.
Így lehet ez a nagy korszakváltásokkal is. A jégmentes időszak
végére kimerül a Föld energiakészlete, az ásványianyag-tartaléka,
ami a zöld területek csökkenésével jár. Ez nem csak a hatalmas
erdők kipusztulásán mérhető, de megfigyelhetők a fákban lezajló
biológiai folyamatok külső jegyeiben is. Ennek egyenes
következménye a vegetáció legyengülése: egyre több felbontatlan
széndioxid kerül a levegőbe. Ez vezet a globális felmelegedéshez.
Innen már könnyen levezethető a sarkvidékek hó- és jégmezőinek
olvadása.
Na de hagyjuk a tudományos magyarázatokat! A lényeg az, kifárad a
Föld. Hosszú időre jégbe borul, hogy belső energiáival
felújíthassa készleteit a következő jégmentes időszakra.
Mivel töredékére zsugorodtak az élhető területek, az emberiségnek
ezekre kellett összezsúfolódnia. Az újra felosztás csak harcok
árán sikerülhetett, ami tizedelte soraikat. Emellett nagy
pusztítást vitt végbe az éghajlati viszonyok változása is, mert
felborította a természet biológiai egyensúlyát. Ugyanis
nagymértékben szaporodtak el a mérgező szúnyogok, a súlyos
járványokat okozó baktériumok.
*
Otto Siller professzor egyike volt azoknak a kutató professzoroknak,
akik elég hamar felismerték a végveszélyt. Azzal tisztában volt,
hogy a jégkorszak nem következhet be egyik napról a másikra, ezért
hangyaszorgalommal igyekezett felkészülni jó előre a katasztrófa
túlélésére. Laboratóriumot alakított ki a még második
világháborúból megmaradt földrengés- és bombabiztos, város nagyságú
bunkerbe. Apránként felszerelte a legmodernebb berendezésekkel,
műszerekkel, eszközökkel. Évek alatt jó termőtalajt hozott létre,
amiben megtermett a legigényesebb haszonnövény is.
Kísérletei alapján döntötte el, eljött az idő, véglegesen be kell
rendezkednie a föld alatti életre. Titkos tervébe a legmegbízhatóbb
fiatal kutató tudós kollégáját, Artur Kellert avatta be. Tervét
a kollégái előtt azzal legalizálta: az afrikai őserdőkben kívánja
tovább folytatni kutatómunkáját, amihez szüksége van asszisztensre.
Bár Artur jóindulatú embernek ismerte meg a professzort, aki nagy
odafigyeléssel egyengette szakmai fejlődését, ezt az elképzelését
önzőnek tartotta. Részben örült a kedvezményezettségnek, másfelől
komoly lelkiismeretfurdalással küszködött, hogy tervüket titokban
kell tartania, esélyt sem adhat barátainak a menekülésre.
Félkész ételekkel, konzervekkel, ételporokkal felszerelkezve
zárkóztak be új lakóhelyükre. A külvilág eseményeiről a világhálón
vagy a különleges, a föld alatt is remekül működő adóvevőjükön
keresztül szereztek tudomást.
Hónapokat töltöttek itt, mikor egyik nap a munkájába belefáradt
professzor olvasással kapcsolódott ki a kemény munkából.
Nyugtalanították az egyre több katasztrófáról szóló hírek.
Kikapcsolta számítógépét, elnyúlt a hatalmas, fémkeretű ágyon.
Majdnem lement alfába, mikor megmozdult vele az ágy. Kinyitotta
szemét, ijedten látta, mint járnak rítus táncot berendezései.
Artur valahol távolabb tevékenykedett. Magához rendelte, behúzódtak
az ágy alá. Rettegtek az ijesztő morajlástól. Úgy érezték magukat,
mintha hajó belsejében hánykolódnának, hatalmas viharban az óceán
közepén. A falak szívósan állták az egyre erősödő rengéseket.
Elvesztették időérzéküket, fogalmuk nem volt, hogy órákat vagy
napokat töltöttek el szinte mozdulatlanul, mire viszonylagos csönd
és nyugalom lett. Előjöttek, körüljárták az objektumot. Felmérték,
milyen kár érte őket. Örömmel állapították meg, beomlás sehol
nincs. A felfordulást előidéző káoszon kívül mást nem fedeztek
fel. Most örültek igazán az évek alatt felfuttatott ültetvénynek,
ami hosszú távon biztosíthat számukra megélhetést, akkor is, ha
onnan nincs menekvés.
A professzornak nyugalomra, türelemre kellett intenie fiatal
barátját, aki nagyon aggódott szeretteiért, és azonnal meg akart
győződni róla, a külső járatokban milyen károk keletkeztek, mi
történhetett odakint. De gyorsan jobb belátásra bírta magát,
amint egy újabb rengés a földre teremtette őket.
*
A gyakori földrengés lakta területeken is érzékelték a tudósok a
katasztrófaveszély közeledését. Átvették az irányító szerepet.
Hatalmas hajókat építtettek, amin megmenekülhetnek majd és
magukkal vihetik értékeiket. Egy ilyen hajón menekült meg,
kalandos körülmények között, Mary Perkins, a fiatal nevelőnő, két
ikerpár növendékével.
Ki is volt Mary? Kinézete és öltözködése nem üt el az átlagtól.
Iskolái befejezése után élte a mindennapi emberek sablonos
életét. Egy budapesti nevelőotthonban dolgozott. Pótanyukaként
gondoskodott a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltéséről, az
iskolai feladatok ellenőrzéséről, kikérdezéséről. Esténként
villanyoltás előtt beszélték meg a napi gondokat, problémákat.
Délelőttjeit ugyancsak a gyerekek apró-cseprő kívánságainak
teljesítésével töltötte. Élete belesimult az átlagember
hétköznapjaiba.
Hogy mégis miben volt más? Mitől volt egyéniség? Lelkiismeretessége,
precizitása, megbízhatósága tette azzá. Olyan személyiség volt,
aki nem munkának, sokkal inkább hivatásának tartotta az állami
gondozott gyerekekkel való foglalkozást. Legékesebb bizonyítéka
ennek, hogy nyári szabadságait sem tudta volna elképzelni gyerekek
nélkül. A sok pozitívuma mellett voltak kevésbé jó tulajdonságai
is. Ha valamit elhatározott, tűzön-vízen át végrehajtotta, amivel
gyakran vonta magára felettesei haragját. Nem vették jó néven tőle
azt sem, hogy soha senki véleményét nem vette figyelembe, kizárólag
a maga elgondolása szerint cselekedett. Ezeknek a tulajdonságainak
volt köszönhető, hogy az általa legjobban kedvelt két ikerpárt
- a két tízéves fiút, Sikán Gábort, Sikán Viktort, és a két
hároméves kislányt, Tincs Adélt, Tincs Adriennt - nyaranként
magával vihette. Pólyáskoruk óta nevelte, dédelgette őket.
Kizárólag hozzá ragaszkodtak. Öten járták a környékbeli erdőket.
Rengeteg élményben volt részük. Kényelmes barlangokban aludtak,
patakban mosdottak, fürödtek, az erdő táplálta őket. Ha
szerencséjük volt, a patakok, folyók, tavak kínálta csemegékből is
került az asztalra.
Mary biztosított a gyerekeknek meleg családi életet. A két fiú
mindenben a segítségére tudott lenni. Az apróbb munkákból a
kicsiknek is ki kellett venniük a részüket. A gyerekek nem csak
Maryt szerették, de egymáshoz is testvérként ragaszkodtak. Sokat
játszottak, hancúroztak, bohóckodtak.
Ezen a tragikussá vált napon is az erdőt járták. Gabcsinak tűnt
fel, hogy különös csend lett, majd halk morajlás hallatszott.
Mary kiadta a vezényszót: futás a barlanghoz!
Szerencséjükre nem voltak messze, így gyorsan lakóhelyükhöz
értek. Épphogy behúzódtak a legbelső zugba, máris kezdetét
vette a világot megrengető földindulás. A gyerekek ijedten
kapaszkodtak Marybe, aki rémülten ismerte fel, földrengés rázza
a környéket. Azzal nyugtatta magát, a barlang mélyen húzódik
be egy kősziklába, talán nem omlik rájuk, de fogalma nem volt,
mitévő lesz, ha bent rekednek.
Úrrá kellett lennie rémületén, hiszen a gyerekek benne bíztak,
tőle várták a védelmet. Ölébe vette a két kicsit, a fiúkat magára
erőltetett bátorsággal próbálta nyugtatni.
*
Napok teltek el, mire a rengések annyira gyengültek, hogy a
professzor úgy gondolta, végre biztonságban vannak, a nagy veszély
elmúlt. A számítógéphez ült, de a világhálóra nem tudott felmenni,
lefagyott a gép. Bekapcsolta az adóvevőt, de hatalmas recsegésen,
sistergésen kívül azon sem hallottak mást. SMS-t próbált küldeni
rokonoknak, munkatársaknak, de sehonnan semmi válasz.
Ekkor elindultak felfedezni a külső barlang járatait. A főbejáratot
- ami a völgyre nézett -, hatalmas kőszikla torlaszolta el.
Annyira tudták elmozdítani, hogy körülnézhettek. Döbbenten
állapították meg, iszonyú vízáradat mossa alattuk a kőhegy oldalát.
A barlang túloldalán ugyan szabadon járkálhattak ki-be, csak
értelme nem volt, mert kőrengeteg fogadta mindenfele őket, amerre
a szem ellátott. Artur ismert egy oldaljáratot a barlangban. Ez
sem volt eltorlaszolva. Itt lejtő vitt az óceánszerű vízhez.
Óvatosan sétáltak le, értetlenkedve néztek egymásra. A professzor
szomorkásan jegyezte meg, a kőhegy fogságába kerültek, de legalább
biztonságban élhetnek. Visszamentek a bunkerbe, munkához láttak.
*
Mary hálás volt a sorsnak, hogy isteni csodának lehettek részesei,
a védelmet nyújtó barlangjuk nem omlott rájuk. Bár fogalma nem
volt, meg tudnak-e onnan menekülni, mert a bejáratot óriási kőtömb
zárta el, amit újabb szerencséjüknek tartott, mert amennyire
kiláttak a résen, felmérhette, iszonyú mélység tátong alattuk, de
legalább a gyerekeket nem kell attól féltenie, hogy lezuhannak
onnan.
Gondja azonban napról napra nőtt, mert a legnagyobb takarékosság
mellett is csak napokra volt élelmük, és ezzel lesz végük. Ott
halnak éhen, szomjan.
A két fiú elhatározta, utat fúrnak maguknak a hegy gyomrába,
hogy kijuthassanak onnan. Amíg Mary a két kicsi lánnyal volt
elfoglalva, ők serényen munkához láttak. Éles kövekkel, hegyesre
faragott botokkal ástak szorgalmasan. Marynak tetszett a kreatív
kezdeményezésük, maga is besegített a fáradságos munkába. Két
napig ástak szorgalmasan, mikor hirtelen meglazult a talaj, és
egy jódarab föld lehuppant, akkora lyukat nyitva ezzel, hogy Mary
átfért rajta. Lelkére kötötte a két fiúnak, vigyázzanak a
kicsikre, és egyikük álljon őrséget a lyuknál, amíg ő felfedezi a
járatot, hova lehet rajta kijutni.
Óvatosan ereszkedett le a földalatti folyosóba. Érezte, hogy a
hegy belseje felé erősen emelkedik, a másik irányban lejt. Erre
indult, itt sejtett közelebb kijáratot. Két kezével kapaszkodott
a falba, úgy haladt apró léptekkel előre, nehogy lezuhanjon a
mélybe. Közben huhogó hangot hallatott, hogy az őrt álló fiút
megnyugtassa, nincs semmi baja.
Egyszer csak érezte, a szűk nyílás erősen szélesedik. Pár lépés
után már csak egy oldalon tudott kapaszkodni. Dermedten állt meg,
hangokat hallott. Feszülten figyelt, majd megnyugodva állapította
meg, bár egyetlen szavukat nem érti, de emberek vannak a
közelben, nem állatoktól származnak a hangok. Kis gondolkodás
után úgy döntött, visszamegy a gyerekekért. Sietett hozzájuk,
hogy vigye a jó hírt, megmenekültek.
A fiúk nagyon várták már. Leült megbeszélni velük a további
teendőket. Elhatározták, elfogyasszák a maradék gyümölcsöt,
nyárson sült halat, és csatlakoznak az idegenekhez. Csakhamar
ismét a szűk folyosóban voltak, immár mind az öten. Mary ment elől
a holmijaikkal, utána a két fiú egy-egy kicsivel az ölében.
*
Az emberek meglepetten nézték a hegy gyomrából előbújó kis
csapatot. Kézzel-lábbal értették meg magukat. Mikor Gabcsi
rászólt az ölében tartott Adriennre, hogy ne ficánkoljon, odament
hozzájuk egy férfi. Örömmel fedezték fel, hogy magyarul beszél.
Elmondta, hogy hajóval érkeztek, de kormánytörést szenvedtek.
Addig kell maradniuk, amíg a hajóácsok meg nem javítják. Mindjárt
étellel, itallal kínálta őket.
Viktor kimerészkedett a barlangnyílásból. Körülnézett, örömmel
fedezte fel, hogy ösvény visz fel a hegyre, ahol ismét találhatnak
gyümölcsöket, bogyókat, nem kell tovább éhezniük. Izgatottan ment
vissza, és újságolta a hírt Marynek és testvérének. Mary ideges
lett, csúnyán leszidta, és megtiltotta, hogy külön utakon járjon.
A férfi, hogy megvigasztalja a síró gyereket, megmutatta a
hatalmas hajót, amivel jöttek.
Három napot töltöttek a parton. Voltak, akik maradni akartak, így
kényelmesen elfért mindenki. Marynek újabb gonddal kellett
megbirkóznia, a kis Adél ugyanis tengeribeteg lett, nagyon
rosszul érezte magát. Napokig hajóztak, mire szárazföldet fedeztek
fel. A kapitány nem sok jóban bízott, a bemérés alapján tudta,
itt csekély reményük van segítségre. Mégis arra vette az irányt.
*
Artur épp a parton volt, amikor a hajó közeledett. Meglepetten
látta, egyenesen felé tart. Amikor egészen közel ért, a kapitány
angolul kérdezte, van-e a közelben orvos. Artur bólintott. Miután a
kapitány elmondta, mi a gond, Artur megnyugtatta, szálljon ki
nyugodtan a család, el tudja látni a kislányt.
Mary kissé bizonytalanul követte Arturt a négy gyerekkel. Félt,
hogy rosszul döntött, amikor az idegenre bízta az életüket. Végül
azzal nyugtatta magát, Adélkával nem vállalhatta fel a
bizonytalanságot, máris nagyon lefogyott, nem bírta volna ki az
utat. Hiszen a kapitány sem tudott semmi konkrétumot mondani,
fogalma nem volt, meddig kell hajózniuk, amíg lakható területre
találnak.
A professzor meglepetten, de örömmel fogadta a kis csapatot.
Végre élet lesz a házban - gondolta, miközben a gyerekeket nézte,
és boldogan mosolygott rájuk. Hamar beilleszkedtek a furcsa
földalatti életbe. A két fiú komoly segítséget jelentett Arturnak
az ültetvényen, Mary pedig a háztartást vezette szakértelemmel.
Jó pár hete éltek így, amikor egyik reggel a professzor
felkiáltott:
- Üzenet érkezett otthonról!
***
(2011. március)
