Azon az esten

a szoba melegében
egymáshoz gömbölyödtünk
a takarók alatti csöndben.
Lihegve egymás tarkójára,
langymeleg pára szállt
a majdani álom-tájra
s vágyunk szépséges képe
az éj vadságát elleplezte
szemeink elől.
Szuszogásunk szerelmetes
sóhajokkal terhesen szállt
s vitte el árulkodón
boldogságunk hangjait
kíváncsi fülek prédája gyanánt.

Ne szégyelld Kedves
a hangod
a vágyad
a tested,
ha szégyellni kéne,
nem teremtetett volna ilyenné a korpusz.
Szerelemre születtél,
gyönyörre,
befogadásra,
s
képesen a csodára;
megsokszorozni az életet,
a teremtést ismételni meg
elbújtatva
Kettőnk lelkét az Egyben.

Azon az esten
irigyen lestek be
a pislákoló szentjánosbogár-csillagok
ablakunk tábláin keresztül szobánkba;
Tán most sajnálták először,
hogy oly hatalmasok
és a távolság oly sok
közöttük,
s cserélték volna el a kozmoszt
is velünk
picinyke
szobánkra.

Cím: Azon az esten...
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Karaffa Gyula
Beküldve: April 24th 2004
Elolvasva: 1182 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]