Az idős órásmester
egy fél percet se restell…
Fogaskerekek között
naphosszat elidőzött…
De az óra csak ketyeg…
Fel-felsóhajt: Mit tegyek?
Egyre bütyköl, ügyköd,
de nem lát, túl nagy a köd…
Eltörik egy pár csavar,
időhullámot kavar…
Kattog monoton hangon…
Fel-felkiált: Ne! Hagyjon!
A szoba, mint a bomba,
mi világot dönt romba,
oly hangosan ketyeg, zsong,
megremeg a gyertyacsonk…
Kígyó kúszik, a bűn nő,
az idő: foszlány… eltűnő…
Már úgy zakatol, pördül,
szegény öreg megőrül…
Az órán mutató sincs,
de feszül, mint a bilincs.
Füléhez teszi… Ketyeg!
Fel-felkiált: Mit tegyek?!
Szerszám? Nincs hatalma!
Az asztalon az alma,
a vekker, és sok kacatja
gonoszan kikacagja…
Földhöz vágja, nyekken az óra…
Bőszül, ordít: Karóra!
A szoba, mint a bomba,
mi világot dönt romba,
oly hangosan ketyeg, zsong,
megremeg a gyertyacsonk…
Kígyó kúszik, a bűn nő,
az idő: foszlány… eltűnő…
A ˝kakukkos˝ rőt nyelvén
előlép a halál, a vén.
