Jánoska, édesapjával, a falu végén levő házacskában lakott. Édesanyja már több éve elhalálozott. A ház előtt, nem túl nagy távolságban, egy hatalmas tiszta vizű tó helyezkedett el. Mögötte egy szép erdő virított, magasra nőtt fenyőivel. A ház folytatása, a domboldali temető képét tárta a szemlélő elé. A hatalmas tóban, a két kis szigetecskét, egy fából készített híd kötötte össze. Az egyik szigethez az átjutást, a tónak a falu felöli partjával, egy palló biztosította. Jánoska szép természeti környezetben élhette gyermekkorát. Fürdés, erdőbeli barangolás és a temetőben tett csatangolása töltötte ki minden szabad idejét.
Hét végeken, több falubeli látogatta lakásukat. Szellemidézéssel foglalkoztak. Körbeülték a szegnélküli asztalt, kezüket az asztalra helyezve úgy, hogy érintkezzenek az egymás mellett ülök, szélső ujjai. Különböző ismert, elhunyt személyeket idéztek meg. Az asztal kopogása jelezte a szellem megjelenését, aki ugyancsak a megjelölt számú kopogtatással válaszolt a feltett kérdésekre. Jánoska szemlélője volt e mutatványoknak, mivel ezek az események esténként mentek végbe. Péternek, Jánoska édesapjának, hiába mondogatta a szomszéd Erzsi néni, hogy nem helyes Jánoska jelenléte ezeken a megjelenítéseken, de mindhiába, mivel nem volt lehetőség az esti elkülönítésre.
Jánoska, a szellemekben való hitével nőtt fel. A környezetében történteket, amelyekre nem volt megfelelő ismerete, a szellemeknek tulajdonította. Árpi barátjának, az ostorral irányított búgó csigáját, amelyik nem esik le, úgy tekintette, mintha a szellemek tartanák fenn. Az Árpi által eldobott bumeráng visszatérését el sem tudta volna képzelni szellemi beavatkozás nélkül. A nyári vakációban, egy cirkuszi előadásnál, a kötéltáncos mutatványait, valamint a zsonglőr pálca végén forgatott tányérjait, hamis mosolyával könyvelte el, mint aki tudja a szellemek beavatkozását ezeknél a jelenségeknél.
Egy forró nyári estén, a tó felől száguldó forgószél, békaesőt előidézve, véglegesen meggyőzte, hogy szellemi bosszúról van szó.
Pista bácsi, a falú kovácsa, műhelyében, egy hatalmas légkalapácsot szereltetett fel. Működésbe tevésekor, a szomszéd háza összeomlott. Jánoska tudta, hogy a szellemek közbejárásával történt mindez.
Az égbolton, a hatalmas robbanást követő, több ház ablakát betörő robaj utáni ködcsík, csakis a szellemeknek tulajdonítható.
Az egyik este, a mezőről hazajött édesapjával, János elment a falú üzletébe, hogy elszakított nadrágja helyett egy másikat vásároljanak. Késő este volt, az üzlet meg volt világítva. Kiválasztott egy szép szürke nadrágot. Reggel mikor kibontotta a csomagot, észrevette, hogy nadrágja színe kékké változott.
Lakásuk földdöngölt padlózata állandóan átázott. Gumírozott vásznat fektettek le, hogy elkerüljék a nedvességet. Jánoska műanyag cipőjébe öltözve, édesapja felé tartott, a szoba sarkába, hogy puszival köszöntse, de hirtelen szikra ütött át kettőjük között.
Az egyik nap, mikor az erdőben sétált, hirtelen beborult, eleredt az eső. Egyszerre egy hatalmas tűzgolyó gördült végig az erdő szélén. Nekiütközve az egyik fának, megégette és kidöntötte azt. Magára vette nylon köpenyét. Ruhája szintén műanyagból készült. Rohanva menekült az eső elöl, de állandó szikrák keletkeztek köpenye alatt. A sok figyelmeztető jeltől, „a szellemek részéről” félelem fogta el.
Egyik nap, amint fürdött a tóban, búvár szemüvegén átnézve, amikor a híd alá került, az ismert vízszintes hidat, boltozatosan látta. Már nem is gondolkozott a „szellemek játékán”, megadta magát, hogy ennek így kell lennie. Hazafelé menve, hosszasan nézegette az egyik épület, emeletre vezető lépcsőjét. Csodálkozott, hogy hogyan változott harmonikussá.
Nyitott ablakkal, távoli nézéssel szemlélte az előtte levő domboldat. Egy kapálózó szörny alakját vélte felfedezni. Becsukva az ablakot, egy hálóján leereszkedő pókra lett figyelmes.
Az egyik szürkülő este a temető felé sétált. Egyszerre csak imbolygó lángocskákra lett figyelmes, amelyek hívogatóan viselkedtek irányában. Borzadály fogta el, úgy érezte itt a vég, elveszítve eszméletét, elterült a földön.
Korházban ébredt. Egyik ismerőse talált reá, hívta a mentőket. Idegösszeroppanást állapítottak meg Jánoskánál. Pszichiáterek és pszichológusok kezelték, hónapokon keresztül. Nehezen jött helyre. Nehezen lehetett vele megértetni, hogy amiket észlelt és tapasztalt, olyan természeti jelenségek, amelyek valósak, tudományosan megmagyarázhatók. Az iskolában tanulni fog róluk. Mivel ezeket nem értette, nem beszélte meg a felnőttekkel, a vélt szellemekre épített mindent. Ezért lett beteg.
Édesapját is sokáig vizsgálták, hogy megfelel-e szülői szerepének. Semmivel sem magyarázható, hogy ennyire ne vegye észre fia bezárkózottságát, ami ide vezette. Péter ekkor értette meg szomszédasszonya figyelmeztetését, hogy Jánoskát nem szabad hagyni, hogy részt vegyen a szellemidézéseken.
Elgondolkoztató minden, ami függővé tehet valakit, függetlenül korától. A legnagyobb mértékben az ifjúsággal történik meg, tudatlansága, tapasztalatlansága és kíváncsisága folytán. Kábítószer, játékszenvedély, cigaretta, birtoklási vágy mind előidézhetik ezeket a függőségeket. Szülő, gyerek és pedagógus kapcsolattal elejét vehetjük e jelenségek kialakulásának. Nyitottan, egyenrangú félként, erőszak mellőzése nélkül érhetünk csak el eredményeket. A kommunikálás az egyedüli eszköz, ami segíthet e kérdések megoldásában.
