Mindössze egy hét, míg távol volt. Nem sok, mégis mennyi minden belefért.
***
Nem voltam valami jó passzban.
Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a férfi, akivel megismerkedtem és már szövögettem a jövő történéseit, másként gondolta a dolgokat. Rájött ugyanis - amit nekem elmulasztott bevallani - ez alatt a hét alatt, ha továbbra is elkötelezi magát mellettem, visszaesik nem kívánatos „bűnébe”, és megint alkoholista lesz belőle. Amiből sikerült saját erőből kimásznia. Ezt nem akarhatta. Kerül, amibe kerül, egy e-mailban vallotta be a múltját, elismerve, hogy amit tesz az önzőnek, érzéketlennek tűnhet, méltatlanná, az együtt eltöltött kapcsolatra...bla.bla
Attól, hogy nem engem hibáztatott, még nem voltam jobb kedvű. Ma sem értem, mi történhetett az alatt a rövid idő alatt, a két levélváltás között, ami a férfit ilyen döntéshez vezette…
***
Ebben a hangulatomban már csak az hiányzott az életemből, hogy Piroska is hasonló gondokkal érkezzen haza. A Farkaskája, ahogyan az várható volt, nem tolerálta ugyanis a viselkedését, pláne, hogy éjszakába nyúlóan képes volt mindig tenni-venni, matatni a lakásában, ami merőben ellentétes volt az ő szokásaival. Kerek perec megmondta neki, jól megvolt az ő kis egyszerű világában. Ez a fajta törődés, neki nem hiányzik... Szóval egy elbocsátó szép üzenettel útjára engedte Piroskát. És ő jött. Megint vállára vetett batyujával jött.
Nem volt mit tenni, mint megvigasztalni, vagy éppen a fejére olvasni azt, hogy nem mindenki fogadja el őt olyannak, amilyen. Vegye már végre észre, hogy a férfiaknak mindig valami másra van szükségük, mint, amire éppen a nőnek. Fáj! Ezt mindketten tudták, érezték, de azt is, hogy valaminek itt vége van. Mindkettőjük életében a férfiakat illetően volt jelent a csalódás. Értetlenül álltak az előtt, ami velük történt rövid időn belül, de azért megpróbálták a maguk módján túllépni ezen.
Próbáltak kikapcsolódni. Zenéket hallgattak. Szomorút és vidámat. Egyik percben sírtak, a másikban nevettek, és lassan-lassan rájöttek arra, semmi sem állandó. Elment. Elmentek? Majd jön helyettük más!
***
Mindkettőnk számára már csak egy lehetett a fontos. Találjon végre Piroska valami munkát, mert napok múltával, még mindig semmi sem valósult meg az ígéretekből.
És akkor hirtelen szinte egyszerre kiáltottak fel:
- Esik a hó!!!
Boldogan nyugtázták, hogy közel a megoldás. Javaslatomra, hogy hívja már fel végre azt az embert, aki ígérte a munkát, - ki tudja, hátha! Mert nem lehet várni tovább, hogy majd őt felhívják, menni kell utána, különben nem lesz belőle semmi... végre belátta ezt és felhívta telefonon azt az embert, aki ígérte: "ha leesik a hó, lesz munkája!"... Lett is.
***
Fél órája volt, hogy melegebb ruhára váltson, bár őt egészen más fából faragták. Kicsit aggódtam, azért mégsem egy leányálom a hólapátolás! A lányomnak a százasban vett sárga mellényét vitte magával az állomásra, ahol mint kiderült a peront és a vagonokat kellett tisztára sikálnia. Ehhez ugyan a hónak gyakorlatilag köze nem volt...
- Mutasd meg nekik Piroska, mire vagy képes! – bíztattam, egy kis erőt diktálva belé.
.
- Tudják ők! Ne félts! – válaszolta, majd mint, akit a puskából kilőttek, elviharzott.
Folyt.köv.
