Ez a nap az asszonynak sem tartogatott túl „meleg” pillanatokat, bár kétségtelen nem egy a kettő. Havat ő is lapátolni fog, de azért nem vár és nem kap fizetséget, a maga kedvére teszi, hogy könnyebben bírja az akadályokat.
***
Ahogyan visszagondol erre a napra, minden olyan jó lehetett volna. Ő is, Piroska is teszi a dolgát mindkettőjük megelégedésére. De miért is ne lenne bonyolult az élet, ha egyszer az?
Amikor hazaérkezett a kertből, meglepetésére idegen hang ütötte meg a fülét. Azok ott hárman, a konyhában igencsak vígan voltak. Az a hajléktalan fiú már megint összetévesztette az otthonát a melegedővel? Piroskának nagy szíve van! – gondolta, ami nem baj, de ne az ő kárára.
Váratlanul érte, hogy munka helyett otthon találja és nem egyedül. Ráadásul éhes volt, mint a farkas, mert a cicáit ugyan jóllakatta, de magára nem gondolt. Nem jó üres gyomorral szembesülni egy nem várt helyzettel, főleg, ha még leülni sem tud. Ettől elkomorult kissé a tekintete.
Miközben hallgatta Piroska élménybeszámolóját az első napi melójáról, ami nem tartott sokáig, merített magának egy kis levest. Csak ez számított most, amúgy korgó gyomrának. Még kicsit meg is borsozta, úgy hevítette fel a mikróban. Ennél gyorsabb módja, hogy csillapítsa éhségét, nem jutott hirtelen eszébe. Főleg, amikor látta, Piroska előszeretettel navigál egy tányér tarhonyás krumplival, a mikró felé, de neki még sikerült megelőznie. Még jó – gondolta, akkor még talán itthon vagyok!
Már ketten ültek az asztalnál. A fiú, aki igencsak éhes lehetett, ha még egy szelet kenyeret is be tudott burkolni az időközben megmelegített paprikás krumpli mellé, amit Piroska tálalt fel, és az asszony.
Miközben élvezettel kortyolgatta a bögre forró levesét, ami átmelegítette testét, már érzékelni tudta a körülötte lévőket annyira, hogy fel is nézzen. Főleg a fiú fekete körmei tűntek először a látókörébe.
Az asszony tőle szokatlan módon csendes volt. Azt senki nem sejthette, hogy ez nála nem éppen jót jelent, előbb-utóbb kimondja, amit akar. Befejezik az ebédet és majd utána. – gondolta. Leharapni nem akarta a fiú fejét, de tapintatlan kérdése talált.
- Mióta hordod a körmöd alatt a koszt? – kérdezte az asszony nem éppen finoman célozva, hogy nem ehhez van szokva, főleg nem, asztal mellett.
A fiún látszott, hogy eddig ezt észre sem vette. Helyette viszont Piroska már tettre készen invitálta is be a fürdőszobába, hogy a körömkefével adjon nyomatékot a szándékának.
- A hátát nem akarod még lecsutakolni? – kérdezte az asszony, enyhén célozva, nincs éppen jó kedvében. – Te csináltad! – mondta csak magának, amit főztél, edd is meg, de annyira fáradt volt, ezért a „fejmosást” későbbre halasztotta. Visszavonult a szobájába és hagyta, hogy azok ott hárman élvezzék ki a helyzetet egyszer utoljára, mert, amikor felkel, értésére fogja adni ennek a nőnek, hogy hová tegye a nagy szívét. Ha egyszer nem engedheti meg magának, hogy rajta kívül másokon is segítsen.
*
Amikor felébredt és a fiút még mindig úgy találta, ahogy előtte és látszólag igen jól érezték megukat, nem sejtették, hogy benne egyre növekszik az indulat. Az alkalmat várva, hogy szóljon. Szerencsére Piroska és a fiú szedelőzködni kezdtek. Ami késik, nem múlik – gondolta, majd újra visszavonult. Azon kezdett el morfondírozni, miért is van az, miért nem értette meg, hiszen világosan és tisztán megmondta neki már korábban, hogy a lakásba nem hozhat be senki idegent. A barátait sem. Nem volt elég neki a Farkaskája?... ahogy beállított vele a múltkor, most meg ez a hajléktalan fiú!?... És akkor mi van, ha nincs otthona? - Tehet ő erről?... Gondolt volna akkor erre, amikor kocsmába fektette a pénzét, eladta a lakását azoknak az idegen, ismeretlen embereknek, akik galád módon kihasználták, becsapták. Ahelyett, hogy a hajléktalan barátaira gondolt volna akkor és egy szállóba fektette volna a pénzét – gondolta ...
A „nagy” beszélgetés még hátravan.
