Juszti néni emlékei
A májzsír
–Jó hogy jössz! – fogadott Jusztinéni – most fogom a csirkemájat sütni. Ha szereted, velem tarthatsz.
– Nem lesz az elég kettőnknek még a szafttal együtt sem!
– Már hogyne lenne! Csak nem gondoltad, hogy egyetlen csirke májára akarlak itt tartani? – nevetett a vénasszony – Fél kilót hoztam a boltból. A sziveket már leszedtem, az a macskáé lesz. Megmosom, darabolom, és már sütöm is.
– Azt hittem, Juszti néni nem eszi a boltit, csak az otthon nevelt, kukoricán hízottat.
– Nem tartok én baromfit kedvesem, tudhatod. A piacon vett élő meg? Az is csak tápos csirke, mint ez a feldolgozott. Régen volt az, amikor még tudtuk, mit eszünk!
– Úgy olvastam, nagy az ellenőrzés. Minden szállítmány csirkéből vinni kell előre bevizsgáltatni, egészsége-e az állomány , nem gyógyszerezték-e tele őket.
– Tc! Nekem mondod? Magyar ember ésszel él! Már az elején elkülönítik azt a pár darabot a többitől, amit be kell mutatni. Igy nem akadnak fenn a vizsgálaton. A többi meg... A mai újságban olvastam, hogy a mostani gyerekek, amíg felnőnek, annyi penicilint fogyasztanak el a csirke, disznó és egyéb húsokkal, hogy mire szükség lenne rá, már nem lesz hatásos...Ezért mondom, hogy jobb, ha nem tudjuk mit eszünk. Ne búsúlj, jó lesz ez, meglátod! – azzal nekilátott a sütésnek.
– Hú, de finom az illata!
Juszti néni nagyot sóhajtott.
– Ha májat sütök, mindig a májzsír jár a fejemben. Régebben gyakran jártunk bevásárolni a közeli városba, mert ott hosszabb volt a nyitvatartási idő, mint nálunk, munka után is ráért az ember odamenni, a kínálat is nagyobb volt. Ilyenkor végignéztük az élelmiszerbolt teljes választékát. Megpakkoltuk a kis trabant csomagtartóját, hogy hetekig ne legyen gond rá. Máskor csak pár kiflit, vagy egy zacskó narancsot vettünk a gyerekeknek és már mentünk is tovább.
Egy ilyen alkalommal az egyik hűtőpult előtt feltünt egy fiatalember.Tiszta de kicsit kopott ruhája valahogy elütött a vásárló városi tömegtől. Hosszan gusztálta a kitett árút. A kosarában még csak vagy félkilónyi kenyér volt, de nem sietett. Többször levette ugyanazt a műanyag dobozt, közben megnézte a pénztárcáját. Hosszas habozás után úgy tette kosarába az árút, mint akit teljesen megbűvölt a lehetőség: valami csodálatos csemegének a reménye.Kicsit bizonytalanul álldogált még, aztán mégis pénztárhoz ment és fizetett.
Összenéztem a párommal. Ezt meg kell nézni! Én is levettem egy ugyanolyan dobozkát. Ezt olvastam rajta. Májzsír. 10 dkg. Összefutott a számban a nyál. Talán az előbbi jelenet hatására, szinte már éreztem a sültmáj szaftjának zamatát. Milyen jó lesz forró teával a különleges zsíroskenyér.
Otthon aztán ért egy kis meglepetés! A dobozban közönséges disznózsír volt, sem színe sem szaga nem mutatta, hogy több köze lett volna a májhoz, mint hogy a disznónak, amelyiknek a hájából kiolvasztották, mája is volt. Na jó, nem került sokba. Ettünk mást. Én csak azt a szegény embert nem tudom elfelejteni, aki a pénzecskéjét számolta a nagy vágyakozásban, hogy egy kis finomságot kenjen a kenyerére.
Látod, ez a reklám. A reklám embertelensége.
Gyere, üljünk neki, jó ez a máj. Hát még a májzsír puha kenyérrel.
