Csapda
Mint minden este, ma is várta a kicsi Kinga, hogy apa előrukkoljon egy újabb mesével, amit apa úgymond az álmaiból szőtt. Jött is apa, leült az ágy szélére, kicsit elgondolkodott, aztán belekezdett.
Következő utunkon egy távoli bolygót szemeltünk ki, ahol még sohasem jártunk, de feltételeztük, hogy ásványokban gazdag, és jó bányákat nyithatunk rajta. Amint leszálltunk, el is kezdtük a kutatást, csoportokra oszlottunk, és szakterületenként vágtunk bele. Én a föltérképezésben segédkeztem, mások biológiai felméréseket végeztek, de legfontosabbnak a geológiai kutatást tartottuk. Már több órája tettük a dolgunkat, mikor a rádiós hálózaton vészjelzést kaptunk. Eltűnt a geológus csoport egyik embere. Elmondásuk alapján akkor tűnt el, amikor a hatékonyabb munkavégzés érdekében szétszéledtek egy völgykatlanban. Mindnyájan odatódultunk, és közösen átkutattuk a területet, elnyelte a föld, sehol nem találtuk.
Hogy mi is történt valójában, jóval később derült ki. A biológus csoport befogott egy tyúkszerű madarat, az volt a különleges benne, hogy kézszerű lábakon állt, és a tartóizületeit több irányban is tudta mozgatni. Egyre csak rikácsolt, olykor trillázott, és a lábával hadonászott. Gondoltuk éhes, próbaképpen a magunkkal hozott kölest szórtuk elé. Nézegette egy darabig, még el is hallgatott, aztán különös dolog történt: a magokból jeleket rakott ki. Két szemet egymás fölé, mellé ugyanazt, kicsit távolabb pedig négy szemet rakott ki. Tisztára úgy nézett ki, mintha matekozna. Nagysokára megértettük, hogy kommunikálni akar, ő ennek a bolygónak legfejlettebb faja, az is kiderült, közel azonos tudományos szinten állunk. Egy nálunk ritkán használt magas frekvencián rádióztak, néhány nap után, amikor már némi szókincset összeszedtünk, a rádión keresztül tudtunk beszélgetni az őslakosokkal. Kiderült, hogy társunkat viszont ők fogták be. Négy cövek közé betettek egy műanyag dobozt, amit az ember érdeklődve megközelített, az automata ketrec ekkor hullott rá és foglyul ejtette. Ugyanúgy, mint mi, ők is tanulmányozták társunkat, végül adtak neki egy madárnyelvű laptopot. Az ember mindenféle jeleket használva megpróbált társalogni, erre a madarak éktelen ricsajba kezdtek (később kiderült: hahotáztak), mert a leírt zagyvaság láttán azt hitték majomszerűen gépel. Kicseréltük a foglyokat, és látogatást tehettünk az egyik városukban. Nagyon furcsa volt számunkra, hogy a város magas fák tetején épült, a házak fészekszerűen voltak kialakítva, nem volt járművük, mert ide-oda röpködtek, csak nagyobb távolságokra használtak rakéta szerű repülőgépeket. Mi is körbevezettük őket az űrhajónkban és vetítettünk nekik földi képeket. Megegyeztünk, hogy ők kitermelik a számunkra fontos érceket és eladják nekünk, cserébe mi különféle magokat hozunk, melyek nagyon ízlettek a madaraknak.
Azóta is remek az együttműködés a madarak bolygójával, értékeink cseréjén kívül megismerkedtünk egymás kultúrájával, művészetével, és élénk turista forgalom indult meg bolygóink közt. Az egyik madár-kislány azt mondta, ha jól tanulsz, jövőre eljön és meglátogat téged. Most pedig szép álmokat kicsi Kinga....
