Egyikük sem tudja a hogyan továbbot...
Nem, Piroska nem értette meg az asszony kirohanását, és megpróbált ellenállni. A maga módján, szembeszállni. Értse meg az asszony is az ő dolgát, hogy a fiún segíteni szeretne, mert se pénze, se otthona, se semmilye nincs. Neki sincs hová mennie.
(Érdekes helyzet – gondolta asz asszony, de megmakacsolta magát...nem tehetett mást.)
- Nem érdekel! – feleli, és tudja nem hátrálhat meg. A kimondott szó, az nála az utolsó volt, amit megpróbálhatott. Értésére adni ennek a nőnek, hogy csak egyedül és kizárólag rajta tud segíteni, senki máson. Vagy elfogadja ezt a helyzetet, és alkalmazkodik egy családhoz, akihez az égvilágon más köze nincs, mint, hogy az asszony jóindulatából jelen lehet. Ha ezt nem érti meg és még mindig győzködni kényszerül, akkor elmehet, mint mondta.
Piroska térül-fordul és már pakol is. Mindketten dühösek. Itt most nincsenek győztesek, vagy vesztesek. Itt most csak két dühös ember van, aki nem tud józanul gondolkodni.
A fiú, mint valami bárgyú birka még mindig csak ott áll, ahelyett, hogy húzna el a......, mert egyáltalán nem vicces, ami éppen zajlik. Itt a vége! Nem látja, nem érzi?
Még odaveti az asszonynak, hogy a két táskáját adja oda, amibe belepakol, de az asszony már nem lát a pipától és megmakacsolja magát.
- Nem. – feleli. Old meg a cuccolást, ahogyan tudod. Nem adok már semmit. Nem érdekel!
- Ha elmész, vagy nem jössz haza időben, még lefekvés előtt, akkor ide nem jöhetsz többet, akkor menj a „barátaidhoz”, vagy ahová akarsz, ha van hová?
- Van hová. – feleli a nő és sorolja…, de ez már az asszonyt hidegen hagyja, látva az ellenállásának ezt a kitartó módját.
(Már egyiküknek sincs megállás. Már két makacs ember küzdelme ez, az asszony ezt érzi, de nem állhat meg félúton. Egyszer s mindenkorra el kell, hogy döntse a nő, hová tartozik, mit akar kezdeni magával elsősorban, és csak utána jöhetnek a „barátok”, a régi „sorstársai”, amikor már ő maga tud rajtuk segíteni, de addig az asszony nem engedhet a huszonegyből.)
- Holnap tudtam volna adni tízezer forintot. – szólal meg a nő, de az asszony már oda se figyel, helyette megkérdezi, hogy a lányának mikor adja vissza a kétezer forintját, amit sím-kártyára adott? Vagy a pénzt, vagy a kártyát, amit sundán-bundán a háta mögött ketten követtek el? Ha volt is felelet, már meg sem hallja, mert tudja, hogy az a pénz már nincs.
Lassan csukódik be utánuk az ajtó…mindketten tudják, hogy ami történt kettejük között, először fajult odáig, hogy egyikük sem tudja a hogyan továbbra a választ, - de ezt már csak az asszony gondolja, hogy Piroska mire gondol? Majd kiderül.
Utószó
Tartozom annyival, hogy befejezzem ezt a nem is oly hosszú, mindössze egy hónapot átívelő időszakot. Rövidre zárva. Megpróbáltam a lehetetlent. Nem sokan tették volna meg, de én legalább megpróbáltam. Egy valakit fogadtam be, akit mindössze felületesen ismertem, de mégsem egy idegen volt a számomra.
Piroska elment - utólag - reméltem, végleg.
*
Ez a kis történet egy-két olvasómból indított el kérdéseket, véleményeket, melyet ez úton is köszönök. Közülük egyet szeretnék kiragadni és megosztani:
"Lehengerlő, kitűnő, gördülékeny" írásként jellemezte akkor ezt a közlés, szinte napi tudósításszerű cikkemet. Többek között ezt írta: "- Ha ismernélek, biztosan sok kérdést tennék fel, már csak kíváncsiságból is. Így azonban, nem zavar az írás élvezetében a sok személyes információ..."...
"Nagyon izgalmas, ahogy kibontod a valódi problémát. Két ágon is futnak a gondolataim. A nő, aki magára marad, csak úgy tud érvényesülni, úgy tud életben maradni, ha férfias attitűdökkel próbál új karaktert kialakítani magának, vagyis, fel kell adnia nőiességét, mert "csak" nőnek lenni még mindig kiszolgáltatottságot is jelent? A másik gondolatom, hogy aki vállalja a női szerepet akkor is, ha magára hagyják, mit kockáztat, ha a gondok nagy részét mégis csak fel kell vállalnia, mint családfenntartó, ugyanakkor szeretné megőrizni női entitását is? Nem könnyű élethelyzet. Ebből a szempontból a férfiaknak könnyebb.”
"Érdekes ez a vívódás, aggodalom a másik sorsa iránt. Sokszor a magunkét is nehéz irányítani. De vajon, kinek nehezebb? A befogadott, a látszólag magára talált nőnek, vagy annak az asszonynak, aki vívódik, mert a lánya is igényt tart rá, az életét is szeretné rendbe hozni, és felelősséget érez egy másik, egy idegen ember iránt is. Nem vár hálát, de ezek az időszakos eltűnések "magára találások" zavarják az otthon nyugalmát. Érdekes helyzet. Vajon, van valamilyen jó megoldás?"...
Nem tudom.
Vége
