A hatvanas években játszódik a történet, amikor az ifjúság még szervezett volt, a tanulók kék köpenyt viseltek, dúlt az idealizmus, és az iskolákban mindenki világmegváltónak készült. A helyszín egy Duna menti kisváros, patinás gimnáziumával, varázslatos természeti környezetben. A tanulók csak egy része helybeli, majdnem a fele a környező falvakból jár iskolába minden nap.
A fiatalok egy szélsőséges csoportja kívül esett minden szervezeti formán, csupán önszerveződéssel képeztek egységes bandát. A tagok különböző korúak és bőrszínűek voltak, néhányan aktívan sportoltak is közülük, jellemző módon csak küzdősportokban jeleskedtek. Elvük az volt, hogy a tintanyaló, nyámnyila, beképzelt gimnazisták veszélyeztetik szabadságukat, ezért ahol lehetőség nyílik rá, meg kell őket rendszabályozni. Vezérük egy tizenhat éves , erős testalkatú fiú volt, akit valamiért a többiek egyszerűen Csikasznak szólítottak. Sokszor elpáholták a csellengő gimnazistákat, többnyire öt-hat fős csoportban támadtak, és egy-egy alaposabb veréssel megelégedtek, veszélyesebb akciók nem voltak.
Egy keddi napon az utolsó óra lyukasra sikeredett a harmadikosoknál, kihasználva a nem várt szabadságot Béla és Pista, akik nem csak osztálytársak, de barátok is voltak, sétára indultak a kisvárosba. Az iskola mögötti kisutcán indultak útnak, suttyomban el akartak szívni egy-egy cigarettát, és nem lett volna kellemes találkozás valamelyik tanárral, ha égő cigaretta van a kezükben. Még rá sem gyújtottak, amikor észrevették, hogy a félelmetes banda két tagja éppen feléjük tart. Kitérni nem volt hová, elszaladni szégyen, így bátran haladtak végzetük felé. Közelebb érve látták, hogy Csikasz mellett egy alacsony fickó, Dugó slattyog, akiről köztudott volt, hogy bunyózni jár a városi egyletbe. A vezér egyből intézkedett, szólt Dugónak, hogy tiéd a véznábbik, én majd elintézem a másikat, Bélát. Megkezdődött a küzdelem, a kis bokszoló körbe ugrálta Pistát és szurkálgatott. A tanuló arra számított, hogy legalább egyszer eltalálja a nála fejjel alacsonyabb emberkét, és attól biztosan kifekszik, de nem jött össze. Olyan ügyesen hajlongott és ugrabugrált a kis fickó, hogy nem tudta megütni. Pista szeme viszont felrepedt, mert egy gyenge, de súrlódó ütés érte, enyhén vérzett. Ennél a pontnál a másik párosnál befejeződött a viadal, Béla egy váratlan jobb egyenessel a földre küldte a bandavezért. Az egyedül maradt Dugó nem vállalta a további küzdelmet, elfutott az utca vége felé, bizonyára segítséget akart kérni a többiektől. Béla és Pista ezt már nem várhatták meg, jobb híján egymást segítve átugrották az iskola magas hátsó kerítését, és visszamenekültek az udvarra. Az iskolában még voltak tanulók, akik kíváncsiak voltak, hogyan lett Béla és Pista ennyire zilált, és hát feltűnő volt Pista vérző szemhéja is. A két főhős elmesélte a kalandot, amely a hallgatóságban nagy felháborodást keltett, már a sokadik eset volt, hogy megtámadták a gimnazistákat. A hír másnap tovább hömpölygött, nem volt olyan tanuló, aki nyugodtan fogadta a hírt, mindenki bosszúra szomjazott. Megbeszélték egymással, hogy alkalom adtán az egész iskola egyöntetűen fellép ellenük, alapos figyelmeztetésbe részesítik a bandatagokat. Megbízták Bélát és Pistát, kémleljék ki, mikor vannak együtt a híd közeli búvóhelyükön a bandázók. Csütörtökön már jelezték is, hogy a nagyszünet alkalmas lesz az akcióra, együtt vannak a galád csapat emberei. Kicsengetéskor megindult minden osztály apraja-nagyja a lejtős Duna parti úton, az egész parkot ellepték a kék köpenyes diákok, félelmetes tömeg vette körül a híd lábánál tanyázó bandát. Fiúk, lányok vegyesen, hangosan fenyegetőzve zsibongtak, majd Béla előlépett, és a megszeppent banda felé fordulva kivárta míg alábbhagy a lárma, aztán rákezdte:
- Most laposra verhetnénk mindenkit a hordából, esélytelenek vagytok ezzel a tömeggel szemben. Nem tesszük, mert mi embernek készülünk, de az ilyen majmokat nem tűrjük tovább, ez tényleg az utolsó figyelmeztetés: ha ezek után bármelyik iskolást bántani merészelitek, újra eljövünk, de akkor már nem csevegni. Nincs irgalom, ha még egy tanulót bántódás ér. Remélem, megértettétek.
- Rendben. – mondta Csikasz – békén hagyunk benneteket, ha ti sem provokáltok többé.
- Miféle provokációról beszélsz?
- A megjelenésetek, a szövegetek, a modorosságotok, a fennhordott orrotok, soroljam még?
- Olyan dolgokat sorolsz, amit jellemhibáknak hívnak, és ez egyénenként változó. Lefogadom, hogy nálatok ugyanilyenek az emberek.
- Sakk-matt! Sok lúd disznót győz, ezentúl jófiúk leszünk.
Visszaáradt a diáktömeg az iskola felé, mindenki büszkén lépkedett, és lelkesítette őket, hogy ki mertek állni együtt, egymásért, sokan most találkoztak először a félelmetes tömeg erejével, nagyszerű érzés volt végig nézni a diákhadon. A hatás sem maradt el, néhány évfolyam lefutott úgy, hogy híre-hamva sem volt az összetűzéseknek, a kék köpenyesek nyugodtan mászkálhattak a kisváros zegzugos utcáin.
Néhányan azzal magyarázták, hogy időközben Csikaszt lecsukták garázdaságért, de ez legfeljebb része az igazságnak. A banda továbbra is létezett, de a közös akció elrettentette őket attól, hogy a tanulókkal kötözködjenek. Ilyesfajta „forradalom” azóta sem történt a kisvárosban, a tanulók több nemzedéke adta tovább egymásnak a történteket, sokan a mai napig nem felejtették az embert formáló időket.
