Galaktikus álomutazó-3.
A settenkedő este lassan körbevette a Molnár családot, kicsi Kinga készülődött az álommanóhoz, már hálóingben volt, így állt az apja elé:
- Ugye ma is mesélsz?
Apa felsóhajtott, ma még dolgoznia kell egy áramkörön, biztosan későn fog ágyba kerülni, de azt a néhány percet boldogan tölti leánya mellett.
- Bizony, ma is lesz mese, de a puszi jár érte!
A kislány boldogan ugrott a nyakába, és mindkét oldalról arcon puszilta. Apja bevitte a hálószobába, letette az ágyba, és betakargatta. Mellé ült, és belefogott.
A következő küldetésünk az Alfa Centauri harmadik bolygójának felderítésére irányult, a röppályát gyorsan kiszámítottam, aztán hat napon keresztül óriási iramban száguldoztunk a megjelölt cél felé. Már közel jártunk, amikor mindenféle zavaros rádióadást vettünk a bolygó felől, melyet betápláltunk a számítógépbe. A masina izzadt, nyöszörgött, gurgulázott, végül kiadta a megfejtést: ez egy idegen nyelvű adás, hozzávetőleges fordításban azt üzenik, hogy a négyes pályát jelölték ki nekünk a leszálláshoz. A négyest lézerrel és valamilyen optikai módon megjelölték, navigáljunk az adott pontra. Addigra már olyan közel ért űrhajónk, hogy a külső kamerák vették is a gyengén pislákoló lézer fényét, könnyű volt beirányozni a leszállóhelyet. Közelebb érve kicsit csodálkoztunk, hogy nem látjuk az építményeket, csak egy apró tisztás látszott egy fura erdő közepén. A jelzés a tisztásról érkezett, számításaim szerint éppen elfér hajónk a megadott területen. Lassan ereszkedtünk, a megszokottnál kissé nagyobb gravitáció miatt a fotonrakéták hatvan százalékon dolgoztak. Már csak néhány száz métert kellett ereszkednünk, és letehetjük az űrhajót. Ekkor megint felhangzott a számunkra zagyva rádiózás, amit számítógépünk már rutinosan fordított.
- Azonnal emelkedjenek, túl nagy a hajójuk, nem fér a területünkre.
A parancsnok a gépen keresztül megnyugtatta őket, hogy mi már kiszámítottuk, éppen elférünk a megjelölt helyen.
- Ne tegyék, eltaposnak bennünket! - jött a kétségbe esett válasz. Mintegy száz méterre a tisztás fölött megálltunk, és finoman emelkedtünk. Nem értettük, hogy miért idegeskednek, de megnyugtattuk őket, hogy majd mi kiválasztunk magunknak egy semleges területet, és ott szállunk le. Az erdő határán sziklával borított síkságot találtunk, oda tettük le hajónkat. A számítógép segítségével megadtuk pozíciónkat, és vártuk az ismeretlen bolygólakókat. Rövidesen egy modell méretű kicsiny helikopter érkezett, gondoltuk valamilyen felderítő drónt küldtek szándékaink kifürkészésére. A gép néhány kör után leszállt mintegy húsz méterre a hajónktól, egy nyílás keletkezett rajta, és két mókusra emlékeztető lény szállt ki belőle. Ők is azon a zagyva nyelven szóltak hozzánk, számítógépünk gyorsan fordította.
- Majdnem megsemmisítették az űrrepülő terünket, az ott dolgozó pelenekkel együtt. Mi pelenek vagyunk a bolygó értelmes lakói, és amint látják méreteink eltörpülnek az Önöké mellett. Kérjük óvatosan lépkedjenek, nehogy eltapossanak egy pelen házat, vagy személyt.
Az apró lények elvezettek bennünket a városukhoz, melynek határában egy sziklán telepedtünk le és beszélgettünk velük a gépen keresztül. Megismertük érdekes kultúrájukat, ügyes technikai eszközeiket, ők meg csak csodálkoztak, hogy a tenyerünkben elfér egy felnőtt pelen. Baráti szerződéseket kötöttünk, rögzítettünk minden érdekességet, aztán elbúcsúztunk, és haza poroszkáltunk a csillagködök mentén. Most meg itt vagyok, és látom, hogy már indulsz is álomvilágba, szépen leragad a szemed, aludj hát édesem, és álmodj te is szépeket, jó éjszakát...
