Nagyi halála
Kegyetlen a tehetetlenség,
hiába harcolnál ellene.
Ő lett a legnagyobb ellenség,
gúnyosan nevet a képedbe.
Nagyi viszonylag hamar felépült. Egy hét múlva hazaengedték a kórházból, és bár sokat kellett volna pihennie, nem tudta megállni, hogy ne hasznosítsa magát odahaza. A bevásárlás és egyéb intéznivalók Ágira maradtak, de a házimunkát a lány minden tiltakozása ellenére rendszeresen elvégezte.
- Te csak készülj az érettségire, Ágikám! - mondogatta az unokájának.
Eltelt a március majd az április is. Nagyi teljesen rendbe jött, majdnem olyan volt, mint régen. Ági pedig lázasan készült a ballagásra, az érettségire, és természetesen a felvételire is a Képzőművészeti Egyetemre. Hiába választotta az emeltszintű érettségit, csak a hagyományos tantárgyakból fogadják el a vizsgák eredményét. Azonban az egyetem által megjelölt tárgyakból mindenképpen felvételiznie kell. Mindezek ellenére a lány kiegyensúlyozott és boldog volt. Zoltánnal is rendszeresen találkozott. Úgy érezte a fiú nagyon szereti. Ő mindenesetre fülig szerelmes volt belé, és ezt nem is titkolta.
* * *
Az orra érzékelte először a külvilágot. Az egész lakásban érezni lehetett a fenséges illatot, amivel megtelt a levegő. Nagyi húslevesének, és a reggeli kakaó illatának keveréke jutott el orráig. Még behunyt szemmel elmosolyodott.
- Jaj drága Nagyikám – mormogta az orra alá és nagyot nyújtózkodott, majd összegömbölyödött. Nagyi már hajnalban talpon volt, és lázasan készülődött a nagy eseményre. A lány bármennyire nem akarta, parádés ebéddel készült, és a sütést-főzést már előző nap elkezdte.
Ágit és nagyit, András fuvarozta el az iskolához. A ballagás a forgatókönyv szerint zajlott le. A lányok végig viháncoltak, ahogy vonultak a termeken, de az igazgató búcsúbeszédét is végigkuncogták. Mikor hazaindultak Ági rogyadozott a rengeteg virágcsokor alatt.
* * *
Az ebéd szűk körben zajlott. Zsuzsa, András és természetesen Zoltán volt hivatalos. A lányt feszélyezte, hogy miatta van ez a nagy tortúra. Menetközben azonban egyre felszabadultabb lett, igaz ebben közrejátszott az a pár pohár bor is, amit megivott. Jókedve azonban egy pillanat alatt elillant, amikor Zoltán menni készült. A fiúnak korábban is feltűnően mehetnékje volt, ez azonban nem tűnt fel mindaddig, míg valóban nem kezdett el készülődni. Akkor, azonban mint a vulkán úgy tört ki.
- Nem igaz, hogy nem tudsz maradni! - kiáltott rá a lány. - Mikor tudtad jól, hogy ma van a ballagásom mi a fenének csináltál programot, és egyáltalán mi olyan sürgős?
A fiú megpróbálta csitítani, de hasztalan volt minden kísérlet, mivel arról a szándékától nem tágított, hogy elmegy. Ági nagyon elkeseredett. Az este hátralévő részében magába zárkózott. Érezte Zoltán valamit titkol előle.
* * *
Zsuzsa is nagyon mérges volt Zoltánra, amiért elrontotta a ballagási partit. Főleg mert Ági magába fordult, és komor hangulata nem is változott meg.
- Mondd meg nekem miért csinálta ezt? - kérdezte Andrást hazafelé a kocsiban. - Megváltozott ez a fiú. Tavaly szinte rajongott Ágiért, egy ideje mint akit kicseréltek.
- Honnan veszed ezt? - kérdezte András.
- Nem tudom, de a női ösztönöm azt súgja: Zoltán valamit titkol.
- Jaj, ti nők! Mit titkolna?
- Na-na! Csak ne védd! Megéritek a pénzeteket ti férfiak!
- Mi ez az általánosítás?
- Nem vagyok én hülye - válaszolt Zsuzsa. - Azért, mert nem mondok valamit, az nem azt jelenti, hogy nem tudok róla.
- Ide figyelj Zsuzsi! Egy ideje ezt játszod. Állandóan gyanúsítgatsz. Aztán mikor megkérlek, állj elő a farbával, elkezdesz hímezni-hámozni. Nincs titkolni valóm, Zoltán dolgaiért pedig nem vállalok felelősséget.
- Tehát vannak dolgai? - csapott le a barátja félmondatára.
- Na, álljon meg a menet! - horkant fel András. - Lehet, hogy vannak dolgai, de én nem tudok bizonyítani semmit.
- Ezt meg hogy érted? - csapott a kocsi első kárpitjára úgy, hogy András ijedtében a fékre lépett.
- Meg vagy örülve? Meg akarsz halni?
- Bocsáss meg, de tudod mennyire megszerettem ezt a lányt! Őrölten tehetséges. Te is tudod, és Péter is megmondta, nagyobb tehetség, mint akár te vagy én voltunk ebben a korunkban. Ám azzal, hogy elvesztette szüleit védtelenné vált, és nagyon könnyen elkallódhat.
Hazáig nem beszéltek, de Zsuzsa meg volt győződve, hogy András többet tud, mint amit elmond neki. A férfi beparkolt a garázsba, ami nem volt egy könnyű feladat, lévén a garázs nagy részét most is, mint mindig a munkájához tárolt anyagok uralták.
Amikor a nappaliban leültek András a lányhoz fordult.
- Hoznál valamit inni? Valami jó erőset.
- Vodka jó lesz? - azzal Zsuzsa a bárpulthoz ment, és teletöltött két pálinkáspoharat. Leült a férfi mellé és a kezébe nyomta az egyiket.
- Halljam, mit tudsz?
- Igazándiból semmit - sóhajtott nagyot András, és egy hajtásra kiitta az italt. Zsuzsa követte a példáját, majd a férfi felé fordult.
- Szóval elmondod?
- Még tavaly ősz végén történt - kezdett bele András. - Jöttem hazafelé, és megálltam a belvárosban valamiért. Egyszer csak látom, Zoli jön szembe egy lánnyal az oldalán. Kéz a kézben és szemmel láthatóan, nem csak úgy, mint, két barát. Amikor Zoli itt volt a bulin, megkérdeztem ki volt az a nő, vagy inkább fiatal lány, mert szerintem Áginál is fiatalabb.
- A szemét disznó! - sziszegte Zsuzsa. - Éreztem, tudtam! Megváltozott, és én éreztem! Ezt a szegény lányt meg kihasználja. Én megfojtom azt a fiút! - felpattant a bárpulthoz ment, és újra töltött magának.
- Nekem is tölts! - nyújtotta poharát András. - Szóval azon a bulin kérdőre vontam. Először nevetett, de mikor látta, hogy ez csak olaj a tűzre, azt mondta, nem komoly, és szakítani fog vele, mert Ágit szereti.
- Jaj ti férfiak! - hördült fel Zsuzsa és a harmadik kupicát húzta le. - Mind egyformák vagytok.
- Na-na, csak ne általánosíts!
- Na, csak jobb, ha hallgatsz, mintha neked nem lettek volna ügyeid!
András mérgesen felpattant, kivette a lány kezéből a vodkás üveget, jókorát húzott belőle.
- Nem voltak ügyeim! Te magyaráztad be magadnak. Gyanúsítgattál, vádaskodtál, nem voltál hajlandó elismerni, hogy alaptalan volt - azzal kezében az üveggel felvonult az emeleti hálószobába, és bevágta maga mögött az ajtót.
- Megfojtom, kiherélem Zoltánt, ha ez igaz! - sziszegte maga elé Zsuzsa miközben átvonult a műterembe. Egy tiszta vásznat tett fel, és vad színeket keverve szenvedélyesen festeni kezdett.
* * *
Ági következő napokban gőzerővel készült az érettségire. Hol egyedül, hol pedig Renátával és Annával közösen. A tételek már precízen ki voltak dolgozva. Ennek ellenére naponta gyakorolt a három barátnő. Az első írásbeli napján izgatottan ébredt. Tudta, hogy nem lesz – nem lehet – baj, mégis erős vizsgadrukk volt benne. Nagyi azt mondta az a jó, anélkül nem is menne a dolog.
Ez a belső szorongás végig ott volt benne a magyar, a matek és az angol írásbelin. Tudta, hogy amit csinált közel van a hibátlanhoz, legalábbis ami a magyart és angolt illeti, de a matematikánál sem volt kétsége afelől, hogy a példák többsége jó. Az írásbelik után több mint négy hét volt a szóbeli vizsgákig. Magában úgy döntött, hogy délelőtt tanul, délután pedig a várba megy dolgozni. A pénz egy részét félreteszi, amiből elmegy Olaszországba nyaralni. Nagyi ugyan egyre azt hajtogatta, hogy csak tanuljon, Ági nem hallgatott rá. Pontosan megtervezte a napjait: reggeli után tanult, ebéd után egy órát pihent, majd irány a vár. Egyik alkalommal elkísérte Anna és Reni is. A két lány csak tátotta a száját, amikor a barátnőjük szinte folyékonyan beszélve megkötötte az üzletet a német vagy amerikai turistákkal. A következő ámulatba akkor estek, amikor látták kész műveit. Nyolc órakor, összepakolt, és megindultak lefelé. Átérve Pestre meghívta barátnőit egy cukrászdába. Úgy belefeledkeztek a pletykálásba, hogy mire haza ért elmúlt tíz óra.
- Megjöttem! - rikkantott nagyot, ahogy belépett a lakásba. De hiába várta az ismerős csoszogó lépteket. Benyitott a nagyanyja szobájába és földbe gyökerezett a lába.
- Nem! - jajdult fel. Nagyanyja a földön feküdt, és eszméletlen volt. Ági kapkodva hívta a mentőket, zavarodottan mondta el a diszpécsernek az adatokat. Amikor letette a telefont, érezte, hogy a megfájdult a feje. Megpróbált logikusan gondolkodni, de semmi értelmes nem jutott eszébe. Nagyot sóhajtva lehajolt a nagyanyjához és kitapintotta a pulzusát. Mázsás kő esett le a szívéről mikor érezte a gyenge, de ütemes lüktetést a csuklón. Óvatosan normális helyzetbe forgatta az idős asszony kicsavarodott végtagjait, majd egy párnát helyezett a feje alá. Azon gondolkodott, hogy felhívja-e Zsuzsát, de elhessegette a gondolatot. "Múltkor is ideszalasztottam szegényt, segíteni úgy sem tudna". Érezte, hogy kétségbeesés kezd eluralkodni rajta. Tehetetlen düh kerítette hatalmába, csak ült kétségbeesetten, és potyogni kezdtek a könnyei. A kapucsengő idétlen berregése riasztotta fel. A telefonhoz szaladt és szinte eszelősen kiáltott bele. Ahogy gondolta a mentősök voltak. Megnyomta az ajtónyitó gombot, és már rohant is, hogy sarkig tárja az ajtót.
A mentőorvos megvizsgálta Ági nagyanyját, közben folyamatosan a lányt kérdezgette. Végül Ágihoz fordult.
- A nagymamája sajnos szívinfarktust kapott. Nagyon súlyos az állapota. Nem tudni felépül-e, és ha igen milyen maradandó károsodást szenved.
Ágival forogni kezdett a szoba. "Nem, ez egyszerűen nem lehet" – gondolta, és nagyon közel állt ő is ahhoz, hogy elájuljon. Ezt a mentős is észrevehette, mert kérdezés nélkül leültette a székre és egy injekciót adott be neki is.
A mentőautó szirénázva robogott keresztül a városon. Ági magába roskadva nézte nagyanyja fehér arcát. Most érezte először, hogy elveszítheti. Ez megrémítette, kétségbeesetten próbálta elhessegetni a gondolatot. A mentő behajtott a kórház udvarára, és lassan végiggördülve megállt az épület hátsó bejáratánál. Rutinos mozdulattal emelték ki a hordágyat, és begördítették a betegszállító liftbe. A második emeleten szálltak ki, ugyanott, ahol korábban is feküdt a nagyi. Szerencsére az az orvos volt az ügyeletes, aki előzőleg is kezelte az idős asszonyt. Az orvos azonnal megismerte korábbi betegét.
Nagyit betolták a vizsgálóba, a lány pedig magába roskadva ült le a bejárattal szemben. Idegesen babrálva vette elő a mobilját, és remegő kézzel hívta fel Zsuzsát. "Biztos mérges lesz" - gondolta Ági, de úgy sem tudott volna segíteni.
- Halló, halló, szólj már bele Ági! - hallotta a Zsuzsa hangját.
- Jaj, bocsi, elgondolkodtam.
- Csak nincs valami baj? Tizedszerre hallóztam, és a hangod is olyan, mint akit most feszítettek meg.
- Zsuzsikám - sírta el magát Ági. - A nagyi megint infarktust kapott.
- Jaj Istenem… Hol vagy most?
- A kórházban.
- Odamegyek, húsz percen belül ott vagyok.
- Nem kell Zsuzsi, úgy se tudsz segíteni.
- Nincs vita, megyek és kész! - és már kattant is a telefon, megszakítva a beszélgetést. Zsuzsa valóban alig húsz perc múlva ott volt, kissé ziláltan és lihegve. Amikor Ági meglátta önkéntelenül felállt, és zokogva borult a másik lány karjaiba. Ági idegei felmondták a szolgálatot. Barátnője hiába vigasztalta, csak sírt és sírt, egyfolytában. Kisvártatva nyílt az ajtó és nagyit tolták ki, nyomában a főorvos és egy nővér. A főorvos egyenesen a két lányhoz fordult.
- Sajnálom hölgyeim, de nem tudok sok biztatót mondani. A beteg súlyos szívinfarktust kapott. Higgyék el, minden tőlünk telhetőt megteszünk! Reggelre okosabbak leszünk. Most az intenzívre került a beteg. Holnap ott keressék! - azzal biccentett és elment. Ági csak állt, és ismét elemi erővel tört fel belőle a sírás. Ráborult barátnője vállára, és csak sírt vég nélkül.
Nem emlékezett rá, hogyan került haza. Bambán, fásultan nézett maga elé. Gyűlölt mindent és mindenkit. Igazságtalannak érezte az életet.
* * *
Zavaros álma volt, és reggel mikor felébredt fájt a feje. Kikászálódott az ágyból, megpróbált visszaemlékezni, miként került haza, és főleg az ágyába. Lassan kitisztult a tudata, és eszébe jutott a tegnapi nap borzalma. Ahogy nagyit kitolták a vizsgálóból, az orvos nem túl biztató szavai, valamint, hogy Zsuzsa hazafuvarozta az új kis piros kocsijával. Hangosan korgott a gyomra, jelezve, hogy tegnap dél óta nem evett egy falatot sem. "Jó, de mi van itthon?" - felkelt, kiment, hogy átvizsgálja a hűtő tartalmát. A hűtő ajtaján lévő üzenőn megismerte Zsuzsa jellegzetes kerek betűit.
Ágikám!
Bocsi, de el kellett mennem. A hűtőben találsz kaját, reggel vettem a sarki kis boltban. Ha bármit megtudsz nagyidról, meg egyébként is hívj fel!
Ölel barátosnéd Zsuzsi.
Nem volt semmi étvágya, de erőltette magát, hogy egyen. Legszívesebben rohant volna a kórházba, de tudta, az orvos nyolc óra előtt biztos nincs bent. Azt is tudta, hogy csak a reggeli vizsgálat után tud mondani bármi érdemlegesset.
Végül nem bírta tovább, villámgyorsan letusolt, felöltözött, és már szaladt is le a lépcsőn. Szinte kényszerítenie kellett magát, hogy ne rohanjon, de ahogy a villamosról leszállt már nem bírta magát visszafogni, és futni kezdett a kórház főbejárata felé. A kapu előtt megcsörrent a mobilja. Zsuzsa hívta.
- Szia barátosném! Felébredtél?
- Igen, már itt vagyok a kórház előtt.
- Amint megtudsz valamit, hívj fel! Most mennem kell. Puszi Ágika.
- Szia - akarta mondani, de már megszakadt a vonal. Idegesen ment fel a lépcsőn, és valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába. Végigment a folyosón az intenzív osztály felé. Amikor elhaladt a nyitott nővér szoba előtt, a bent pakolászó nővér kiszaladt, és utána szólt.
- Bocsásson meg, ugye ön a Forgács néni unokája?
- Igen - válaszolt Ági és a gyomra azonnal görcsbe rándult.
- A főorvos úr szeretne beszélni önnel. A folyosó végén balra a 149-es szobában találja meg.
- Nem nézhetném meg előbb a nagymamámat?
A nővér habozott, láthatólag zavarba jött.
- Meghalt? - kérdezte Ági.
- Hajnalban! - válaszolta alig hallhatóan a nővér.
- Neeeeeem! Az nem lehet! - kiáltott és érezte, hogy forogni kezd vele a folyosó.
