Egy nem kezdő, korban hozzám illő férfi előre vetített adottságai nekem kezdtek imponálni ... meggyőztem magam arról, ha meg sem próbálom, honnan fogom tudni... (Régi történet... annyit is ér, amennyit nyújtott!)
Nem vagyok annyira híres a következetességemet illetően. Ez nem egy dicsekvésre méltó tulajdonságom, tisztában vagyok ezzel. Még mielőtt szó érné a ház elejét, az intelmek sincsenek rám pozitív hatással. Ezért kerülöm az ilyen témákat. Képes vagyok hosszú időn keresztül hezitálni, tehát nem vagyok a tettek embere egy bizonyos kérdésben, és ez a szex. Kimondottan a tapasztalataimra hagyatkozom.
Érzékeltem, hogy valami baj van az ítélőképességemmel. Kudarcaim után kutatva, elhitettem magamról, hogy bennem van a hiba. Nem tudtam tudományosan megmagyarázni az okot, de rá kellett jöjjek, kár az erőfeszítésért, mert vagy genetikailag vagyok érzéketlen, vagy ügyetlen partnert fogtam ki minden alkalommal. No de ennyiszer nem lehet igazam?
És akkor gondoltam egy nagyot.
Olyan sokan mondták, hogy micsoda élmény, mekkora élvezet, milyen csodálatos és felemelő az a pillanat, amikor a nő eléri az orgazmus csúcsát. Elkezdtem hinni benne. Keresni az élvezetnek azt a módját, ami elvezet a gyönyörig. Mondhatott nekem bárki, bármit, hogy mire képes, már nem hittem többé a csodákban. Velem már nem tudta elhitetni senki a képességeit ezen a téren. Többet nem hagytam magam becsapni.
Bármilyen körülmények között, bármikor elérhetem azt az érzést, ami annyira jó egy kis eszköz segítségével, amit akkor veszek elő, mikor éppen abban a hangulatban vagyok. Mindig kéznél van és irányítható. Nem akkor vált pozíciót, hagyja abba azt a mozdulatot, amikor éppen a legjobb lenne, hanem, amikor én akarom. Az élvezet fokozható és eljutok a csúcsig akár többször is, egymás után.
Lassan összeszoktunk, akár egy évtizedekig együtt élő pár. Több szempontból is kívánatos, mert, amikor nem akarom, elő se veszem. Viszont, ha akarom, addig nem hagyom abba.
Rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is szeretem a élvezetnek ezt a módját, mindent azért nem pótol. Valami hiányzik. És akkor elkezdtem keresni, kutatni, mire is van szükségem? Mi az, ami még ennél is fontosabb lehet? Aztán rájöttem, hogy ez a kis eszköz az érintést csak imitálja, minden érzés nélkül mégiscsak egy tárgy, egy kicsit illúzióromboló kezdett lenni. Még nem tartok ott, hogy beérjem ennyivel. Elkezdtem keresni a netten kapcsolatok után, kinek van éppen rám szüksége? És rá kellett jönnöm, nem vagyok egyedül ezzel a gonddal. Emberek sokasága keresi a társát. Én is beálltam a sorba. Regisztráltam egy párkeresőbe.
Meglepődve tapasztaltam, hogy van bennem valami, ami sokak fantáziáját elindította. Már csak ügyesnek és okosnak kell lenni, hogy éppen azt válasszam ki a sok ajánlkozó közül, akivel mindezt a valóságban is meg tudom tenni. Egyre jobban belelovaltam magam ebbe és itt saját magamat megcáfolom, kezdtem következetessé válni a szex, a kapcsolat irányába és szinte mániákusan kerestem a megfelelő partnert. Nem kellett sokáig várnom, hogy rátaláljak. Egy nem kezdő, korban hozzám illő férfi előre vetített adottságai nekem kezdtek imponálni.
Végül meggyőztem magam arról, ha meg sem próbálom, honnan fogom tudni, hogy igazat beszél és ha mégsem, akkor ő vagy én vagyok az alkalmatlanabb? Ezért belevágtam.
Elindultam, hogy bebizonyítsam, amit mindig is tudtam, hogy társ nélkül nem élet az élet. Napfény nélkül elhervad a virág. Pedig még szeretni akarok és szeretve lenni. Bármennyire is negatív élmények sokasága keresztezte eddigi utam, nem tudott eltéríteni a szándéktól, hogy még egyszer, vagy kétszer meggyőződjek arról, hogy a férfi szemében nő vagyok, egy a sok közül, de nem akármilyen. Nem adom fel olyan könnyen.
