A hagyatéki eljárás
Amit adnak, mégsem a tiéd.
Lehet egyszer talán megérted.
Ne kérdezd azt, hogy mindez miért,
bízz a sorsban, s talán eléred.
Ági hallgatta az ügyvédet, de nem igazán értette. A lényeg, hogy bár a szülei nem a vér szerinti szülei, a nagyanyja nem a vér szerinti nagyanyja, de mint örökbefogadott gyermek jogosan örököl, ha nem jelentkezik senki a nagyanyja hagyatékára. Nem értette, hogy a szülei elvesztésénél ez miért nem volt gond. Igaz akkor még nem volt nagykorú, és bár akkor is volt hagyatéki eljárás azt a nagyi intézte. Akkor nem foglalkozott vele miért nem vonja be őt, elfogadta, hogy így van. A lakást ő örökölte, mint szülei egyetlen ingatlanját, nagyi haszonélvezeti jogával, amiről akkor azt sem tudta mit jelent. Az ügyvéd szerint bár jogilag minden egyértelmű, azért még lehet gond a hagyatékkal.
- Az eljárásban megállapítást nyert, hogy ön jogos örököse néhai Forgács Bélánénak. Azonban, ha az elhunytnak volt más rokona, akkor azok is jogos örökösnek számítanak és az örökséget meg kell osztani.
- Nem tudok róla, hogy nagyinak rajtam kívül lett volna élő rokona.
- Én hiszek magának. De ilyenkor a népesség-nyilvántartótól kell a szükséges adatokat megkérni. Ezt én már meg is tettem, és várom a visszajelzésüket. Amennyiben nincs szóba jöhető örökös önön kívül, úgy az eljárás viszonylag hamar lezárulhat. Azonban, ha találnak olyan személyt, akiről feltételezhető, hogy jogos örökös, akkor ez akár sajnos évekig is elhúzódhat.
- Ez azt jelenti, hogy addig nem juthatok a bankban lévő pénzhez?
- Pontosan azt jelenti. A nagymamája bankszámlája zárolva lett, és amíg nincs jogerős bírósági végzés, a bank nem fizet senkinek. A számlán lévő pénz természetesen addig is kamatozik.
- Azt mondta, a szüleim után a fele eleve az enyém. Ahhoz sem juthatok hozzá?
- A bank hivatalból zárolta, és csak bírósági végzés után fogják feloldani a zárlatot.
- Túl szép lett volna, ha minden gond nélkül megkapom. Akkor simán mehettem volna az egyetemre.
- Megkérdezhetem milyen egyetemre akart jelentkezni?
- A Képzőművészetire. Festő akarok lenni! Szeretnék! - helyesbített Ági.
- Sajnálom. A dolgok ilyetén állása szerint minimum fél év. Azonban ha bármi adódik, akkor kettő-négy év is lehet, nem beszélve arról, hogyha van esetleg másik örökös, és az nem fogadja el a bíróság döntését, akkor keresetet nyújthat be. Az akár újabb egy-két évet jelenthet.
Ági lebiggyesztette a száját. Eddigi életében mindig mindenért meg kellett dolgoznia, és túl szép lett volna ez a számára elképzelhetetlenül nagy vagyon. Hazafelé azon törte a fejét, "vajon nagyinak honnan volt ennyi pénze, és ha már volt, miért hagyta, hogy ő a várba járjon dolgozni" - amit persze nem bánt, mert ezzel is tanult. Azután meg azon emésztette magát, hogy egész eddigi élete hazugságra épült. Becsapták, hazudtak neki. Annyira belelovalta magát, hogy mire haza ért sírógörcsöt kapott. Mérgesen csapkodta az ajtókat, és egy óvatlan mozdulattal kitörte a szekrény üvegét, ami csúnyán felsértette a kezét. Pillantása a vitrinbe lévő konyakos üvegre tévedt. Lassan, tétován kivette, lecsavarta a kupakot és nagyot húzott az üvegből. Köhögve kapkodta a levegőt, de nem törődött vele újra ivott. Érezte a testében szétáramló meleget, és hogy kellemes zsibbadás járja át. Újra lecsavarta a kupakot, és újra ivott.
Másnap pokoli fejfájással arra ébredt, hogy a mobilja csörög. A dallam erőszakosan követelte, hogy térjen magához, és vegye fel a készüléket. "Ez csak Zsuzsa lehet" - gondolta. Ő ilyen kitartó, ha telefonálásról van szó. Ránézett a kijelzőre és nem csalatkozott, barátnője nevét olvashatta le.
- Halló!
- Jézusom! Ági mi van veled? - kérdezte Zsuzsa kétségbeesetten.
- Semmi nincs azon kívül, hogy az egész életem hazugság. Azon kívül, hogy a vér szerinti szüleim eldobtak. Azon kívül, hogy tegnap megittam egy üveg konyakot, jól berúgtam, és egyáltalán nem bánom.
- De Ágica...
- Ne Ágicázz nekem! - vágott indulatosan a szavába, azzal kinyomta a telefont. Nagyot kordult a gyomra, jelezve, hogy tegnap reggel óta nem evett egy falást sem. Kábultan keresgélni kezdett a konyhában, de semmi ehetőre nem bukkant. A pénztárcáját felülvizsgálva megállapította, hogy a bevásárlási igényeit nagyon szerényre kell fogni. Így aztán mindössze tíz deka párizsival és két zsömlével tért haza a boltból. Unottan majszolta a zsömlét, és azon gondolkodott, hogy lesz ezután?
"Megkeresem a szüleimet" - döntötte el magában. "Meg kell tudnom, miért dobtak el." Érezte, hogy a sírás fojtogatja, és tudta, amíg nem tudja meg a választ, ez így is marad.
Másnap nekilátott a felderítésnek. Elolvasta részletesen az örökbefogadási papírokat, amit korábban mindig csak felületesen átfutott. Ez persze koránt sem volt könnyű feladat, mert egyrészt nem értette a faramuci jogi megfogalmazásokat, másrészről pedig folyamatosan sírással küszködött. A kutatásának eredményeképpen megtudta, hogy a fóti gyermekvárosból fogadták örökbe, alig két és fél évesen, és íratták a nevükre a nevelőszülei. Ahogy gondolta a valódi szüleiről semmilyen információra nem bukkant. Így aztán nyilvánvalóvá vált, hogy ha bármit is meg szeretne tudni róluk, akkor Fóton kell érdeklődnie. Elment egy internet kávézóba, és a neten megkereste a gyermekváros címét, telefonszámát és még jó pár információt. Megpróbált telefonon érdeklődni, de a nő akivel beszélt nagyon elutasító volt. Közölte vele, hogy telefonon semmilyen felvilágosítást nem adhat. Amennyiben gondolja, próbálja meg személyesen, de ne számítson arra, hogy engedély nélkül bármilyen információt is kiadnak.
Majd két hét telt el, mire rászánta magát, hogy elmenjen. Először megnézte térképen, hogy merre van Fót. Meglepődött, hogy milyen közel fekszik Budapesthez.
* * *
Perzselő júliusi délelőtt volt, mikor leszállt a buszról, mely közvetlenül a gyerekváros előtt állt meg. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszafordul, de aztán összeszedte a bátorságát, és megindult a bejárat felé. A portás hümmögve igazította útba. Átvágott egy nagy parkon, és egy valamikor nagyon szép, mostanra kissé kopott épület előtt találta magát. A portás útbaigazításának megfelelően könnyen megtalálta az irodát, amit keresett. Remegő kézzel kopogott, majd nyitott be. A helyiségben egy idős, harcias, amolyan őrmester kinézetű nő ült egy kopott íróasztal mögött, és egy számítógép monitorát bámulta.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte a nő, akinek hangja ellentétben állt megjelenésével, mert lágy, bizalomgerjesztő orgánuma volt.
- Csókolom. Felvilágosítást szeretnék kapni a szüleimről, és azzal kapcsolatban, hogy miért adtak nevelőintézetbe.
- Végtelenül sajnálom, de ilyen jellegű információt nem adhatunk. Ahhoz, hogy önnek megadjuk a vér szerinti szülei nevét bírósági végzés, kell. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt húsz évben hányszor adott a bíróság engedélyt.
- Na, de értsen meg engem...
- Kisasszony. Nagyon szívesen állok a rendelkezésére, bármi egyébben, de amit kér arra kár több szót vesztegetni.
Ági nézte a nőt, legbelül igazat is adott neki, de ugyanakkor végtelen csalódottság lett úrrá rajta.
- Viszontlátásra - köszönt, felállt és mintegy holdkóros kiment az irodából. Csalódottan ért haza, s mikor belépett a lakásba kitört rajta az elkeseredés. Végig vetette magát a díványon, és zokogni kezdett.
Jóval elmúlt dél, amikor feltápászkodott, mert érezte, hogy igen csak éhes. A konyhában semmi ehetőt nem talált, így aztán visszatérve a szobába, szeme megakadt a betört vitrin üvegén és a vitrinben egy üveg vodkán.
"Nem! Múltkor is, hogy jártam apa konyakjával. Most meg ez a másik üveg! De legalább segít elfelejteni a csalódottságomat. Ha apa látná, biztos mérges lenne. Apa!?" - nevetett fel. "Hiszen nem is volt az apám" - azzal a vitrinhez lépett, kivette a féltve őrzött készlet második darabját, lecsavarta a kupakot, és meghúzta az üveget. Ismét érezte a testében szétáramló meleget, és kellemes zsibbadást. Leült a fotelba, bekapcsolta a TV-t, és lassan kortyolgatni kezdte a vodkát.
A kaputelefon éles hangjára riadt fel. "Két és fél éve ezzel az éles csengéssel kezdődött minden baj" - gondolta, és kiment. Felvette a kagylót és bele hallózott.
- Hol voltál? - Hallotta Zsuzsa kétségbeesett hangját.
- Fóton - azzal megnyomta az ajtónyitó gombot, és a kagylót visszatette a helyére.
- Hol vagy? - kérdezte barátnője, miközben becsukta a lakás ajtaját. Kisvártatva megjelent vörös bozontja az ajtóban.
- Ági! Te részeg vagy. És hol voltál? Fóton?
- És ha részeg vagyok? Kinek fáj az? Mit játszod itt nekem az aggódó anyát? Nem áll jól neked ez a szerep.
Zsuzsa feje elvörösödött, látni lehetett, hogy erősen türtőzteti magát. Kiment a konyhába nagyot sóhajtott, és nekiállt mosogatni. Amikor végzett a konyhában, előráncigálta az előszoba szekrényből a porszívót, és bár otthon is utálta, az összes helységet felporszívózta. A konyhát és a fürdőszobát felmosta.
- Kitakarítottam - közölte.
- És most hálásnak kell lennem? Nekem jó volt így is. - Ági nyelve meglehetősen akadozott, és mikor barátnője kivette kezéből az üveget meglepetten látta, hogy az üres.
