"Én megtehetem kedves XY írótársam, és kövesd a példám. Ide is írok saját magamnak és ezt olvashatod. Persze csak, ha akarod. Nem várok rá semmi választ, se észrevételt. De ne is próbáld meg, ha nincs benned szikrája sem a jóindulatnak. Már csak azért sem, mert nem vagy a kritikusom! Sőt mi több, kritikán aluliak némelykor az észrevételeid. Elfogultságodat meg sem próbálod leplezni. Kritikus csak velem szemben vagy másoknak meg... és ez már szinte perverzió... Én így látom.
Legközelebb meg se próbáld! Lehet, hogy mondtam már a múltban is valami hasonlót, talán épp az ellenkezőjét, hogy kritizálj bátran, de az már elévült.
Ne tedd! Most ezt kérem, mert időközben meggondoltam magam. Nincs rám jó hatással. Észrevettem ugyanis, hogy elveszi azt a kevéske kedvemet is az írástól, ami még bennem van. Azt pedig ne vitasd el, hogy másnak is írok, nem csak neked, a te szád íze szerint.
Az sem túl nagy baj, ha nem olvasol, megteszik helyetted mások, és nem szólnak hozzám egy árva kukkot sem. Én csak azt kérem, hogy menj, menj tovább! Nem is kell nekem többet mondani, hiszen szóból ért az ember! Ha viszont érdekel az amit írok, amit versben vagy prózában felteszek és neked is szántam... Na ott aztán ne kímélj!
Egyébként pedig mi a bajod ezzel a szösszenettel? Miért következtetsz ebből egy akár skizofrén, tudathasadásos személyre, vagy miről is beszélsz? Nem is tudlak követni. És hogy ez mitől erotikus? Hát tőlem. Mert vannak benne olyan elemek, ami miatt oda kívánkozik, ez az én véleményem.
Eszembe sem jutott, hogy ezzel a te agyadat közben felhúzom... Már bocsánat!"...
*
És nekem ebben mi lesz a jó? - Hát a kérdés!...
Játék az egész világ és benne minden fiatal és öreg... (Öreg az országút!)
- Most elmegyünk a tetthelyre. Csak tudj velem lépést tartani, és ne beszélj túl sokat út közben. - Má miért? Hány száz méterről van szó? - Kilométert akartál mondani? - Nem mondod!? Megérkezünk végre? - Hát nem látod az utat? - Mit kéne látnom..., a fákat? Az nekem is van és útba esik jövet, menet. - Az lehet, de olyan, mint az enyém, csak egy van! Nem tudtad? - Nem. Mennyi szenvedésre gondoltál? - Türelem. Majd megtudod. - Eddig ezt nem is mondtad! - Meglepetés!!!!
- Na gyere, gyere! Ne kéresd magad! Már majdnem ott vagyunk. Itt még nem sok a látnivaló, majd kicsit feljebb...
- Feljebb is van? Nem mondod? Ez komoly? - Naná, majd itt leparkolunk? Azt hitted piknikre hívtalak én?... Nekem rád van szükségem!
- Miért vagyok egyszeriben ilyen fontos?
- Még te kérded? Miért ígértél annyit? Ne légy kíváncsi, majd időben megtudod.
- Remélem érdemes lesz feljebb menni. Mi minden vár engem odafenn?
- Hát én is remélem, és ha nem igyekszel, lemaradsz egy fontos dologról.
- Jéé megérkeztünk? Csak nem ez az a diófa, amiről annyit szónokoltál? És mióta növeszted? Ez a sok ág is mind az övé? Elég vastag. Ebben nem mondtál valótlant...
- Na nem bánom... pihenj egy keveset, mert hallom, már félrebeszélsz. Látom, te is megtaláltad a padod. Ne ülj a szélére, mert én úgyis előbb fogok felállni!... és akkor?...
- Erre kíváncsi lennék, hogy fogod csinálni...
- Ne szólj közbe, ne szólj közbe! Hát ez még nekem is meglepetés lenne.
- Hol van az a meglepi?
- Hát itt van melletted, nem látod? Majd kiszúrja a szemed! Hát a fa, mi lenne más?
- Az a vastag, sok ágú? Ezt eddig nem mondtad, azt hittem nem is létezik, csak kitaláltad.
- Igen az a vastag a tettes. Nem csak egy kellék... (Kellek?) Miatta nem nő a fenyőm az égig.
- És tőlem mit vársz?
- Á semmit, csak hogy megold ezt a súlyos problémát!
- És ezt hogy képzelted el?
- Nem mindegy az neked? Nem képzeltem én el semmit, majd te megmondod. Én csak bakot tartok neked, mi az a száz kilód? A többi...? Közben alulról navigállak, nehogy már nekem lepottyanj a végén, és összetörd az ezüstfenyőm gyönyörű ágait...
- De kedves vagy!
- Mindig is tudtam!
- És ott rajta azok a lyukak direkt nekem vannak?
- Nem. Az a harkályé!... (Na tessék, most elriasztottad. Ennyit a jelenlétedről. Engem már megszokott.)
- Most már a tiéd!... Hallod?
- Mit kéne?
- Hát a madarakat, teee, ahogy csicseregnek...
- Ja? Azt hittem az a tücsök. Ilyen nekem is van, miért kellett ezért ennyit gyalogolnom?
- Mert nincs kocsid. És ilyen tücsök csak egy van. Másként ciripel, mint az összes többi és, mert ilyen csipogást sem hallhatsz minden sarkon. Különben is. Azok ott vannak, ez meg itt van. Hát ezért volt érdemes.
- És ebben nekem mi lesz a jó?
- Hát a kérdés...
- Ott meg mi van?
- Hol? A blúzom alatt? Ja, erre gondolsz?... Csakhogy észrevetted!... Miért nem ezzel kezdted, ha már egyszer nálad ez a lényegi kérdés?
- Nem feltétlen. Csak ez sem mellékes, tudhatnád!... Tudtad? Nem mintha nem szeretném!... de valami hiányzik...
- Tessék! A tied! Most jobb?
- Nagyon!...
- Semmit a kéznek, mindent a szemnek! Különben is túl nagy a kezed. Elveszik benne a lényeg!
- Te azzal ne törődj, hanem nyisd már ki végre azt a qurva ajtót!
- Na már miért? Nincs mögötte semmi számodra érdekes!
- Hát te leszel majd mindjárt, te butus, ha beviszlek...
- Most meg micsinyász? Nem ezért hívtalak! Tegyél le! Tegyél már le! Csak nem akarsz átemelni a küszöbön? Nem vagyunk mi házasok? - Húzd már le a fejed, még a végén leütöd nekem a gerendát!...
- Hát nem ezt mondtad mindig, hogy alacsony?...
- Mondtam én ilyet? Már nem is emlékszem.
- Nem, de gondoltad, ezt legalább ne tagadd!...
- Előbb lássam a portékát!
- Tessék itt van! A tied! nem fogsz csalódni!
- Mit nem fogok?...
- Na? Csalódtál?
- Jaj... hagyd már abba! Így nem lesz a munkából megint semmi se!
- Te csak azt hiszed. Én már rajta vagyok és rég túl azon... Nekem ez felér egy műszakkal.
- És nekem ebben mi lesz a jó? - Hát a kérdés!... Most te jössz! Mert mindenért meg kell szenvedni!
- Eddig ezt nem is mondtad!
- Meglepi!... Na gyere, gyere! Itt még nem sok a látnivaló, majd kicsit lejjebb! És ne beszélj túl sokat közben!... Áááááá!?
- Azt azért nem mondtad, hogy meg sem szólalhatok!
- Hát tudom én beléd folytani?
- Áááááá!
