Alphonse de Lamartine
(Csata Ernő fordítása)
Ó, atyám, imádlak atyám!
Akit nem nevezhetek csak térden!
Kinek rettentő és gyöngéd nevében
Ráncokat gyűr homlokára anyám!
Azt mondják, ez a briliáns Nap
Nem csak hatalmad játékszere;
Hogy lábaid alatt lengene
Akár egy sötétpiros lámpa.
Azt mondják, a te teremtményed
Sok apró madara a mezőknek,
És te adsz az apró csecsemőknek
Lelket is, amivel felismernek téged!
Azt mondják, hogy te kelted életre
A virágokat, melyek a kertet díszítik,
És nélküled, kiről a fukarság hírlik,
Sok fa egy gyümölcsöt sem teremne.
Ajándékodat, a jóságos intézkedést,
Hova meghívtad a világegyetemet;
Egyetlen rovar sem feledhetett,
A természetnek ezt az ünnepét.
A bárány kakukkfüvet legel,
A kecske az aranyesőtől ámul
S a légy az edény szélén bámul
A tejből maradt fehér cseppekre!
A pacsirta a keserű magra,
Amit a rohanó tallózó hagy neki,
A veréb a gabonarostát követi,
S a gyereknek mindene az anyja.
És, hogy minden ajándékot megkapjon,
Amit lebegtetsz neki naponta,
Délben, este és hajnalonta,
Mit tesz? a nevedet mondja folyton!
Ó, Isten! a szájam nyökögi
E rettegett angyali nevet.
Ugyanúgy hallható egy gyerek
A kórusban, ki téged dicsőít.
Mondják, hogy szereted, ha érkeznek
Gyermekkorból jövő kívánságok,
Amiatt, hogy ezek ártatlanok,
Akkor vagyunk híján az értelemnek.
Mondják, hogy az ő szerény dicséretük
A füledbe törik még könnyebben,
Hogy az angyalok lakják az egeket,
S mint az angyalok, olyanok leszünk.
Ó! mert meghallod ilyen messzeségbe
A kívánságokat, miket ajkaink dadognak,
Én szeretném kérdezni folytonosan
Azt, hogy másoknak mi a szüksége.
Istenem, adj a szökőkutaknak habot,
Adj tollazatot a madaraknak,
És gyapjút a kicsi bárányoknak,
A síkságnak árnyékot és harmatot.
Adj a betegnek egészséget,
Ha kér, a koldusnak kenyeret,
Az árvának egy lakóhelyet,
Szabadságot az elítéltnek.
Adj Uram egy népes családot
Apával, ki féli az Istenét,
Adj bölcsességet és szerencsét,
Hogy öröm viruljon anyámon.
Mert én jó vagyok, bár manócska,
Mint a templomban ez a gyerek,
Mert elmélkedek minden reggel,
Az ágyam lábánál mosolyogva.
Az igazságot tedd a lelkembe,
Ajkaimon a valósággal,
Félelemmel és szófogadással,
Szavad megérik a szívemben!
És száll a hangom, égig ér,
Mint ez a kellemes füst,
Hol illatos urna lendül
Olyan gyerekek kezében, mint én.
(2015)
Alphonse de Lamartine
Hymne de l'enfant à son réveil
Ô père qu'adore mon père!
Toi qu'on ne nomme qu'à genoux!
Toi, dont le nom terrible et doux
Fait courber le front de ma mère!
On dit que ce brillant soleil
N'est qu'un jouet de ta puissance;
Que sous tes pieds il se balance
Comme une lampe de vermeil.
On dit que c'est toi qui fais naître
Les petits oiseaux dans les champs,
Et qui donne aux petits enfants
Une âme aussi pour te connaître!
On dit que c'est toi qui produis
Les fleurs dont le jardin se pare,
Et que, sans toi, toujours avare,
Le verger n'aurait point de fruits.
Aux dons que ta bonté mesure
Tout l'univers est convié;
Nul insecte n'est oublié
A ce festin de la nature.
L'agneau broute le serpolet,
La chèvre s'attache au cytise,
La mouche au bord du vase puise
Les blanches gouttes de mon lait!
L'alouette a la graine amère
Que laisse envoler le glaneur,
Le passereau suit le vanneur,
Et enfant s'attache à sa mère.
Et, pour obtenir chaque don,
Que chaque jour tu fais éclore,
A midi, le soir, à l'aurore,
Que faut-il ? prononcer ton nom!
Ô Dieu ! ma bouche balbutie
Ce nom des anges redouté.
Un enfant même est écouté
Dans le chœur qui te glorifie!
On dit qu'il aime à recevoir
Les vœux présentés par l'enfance,
A cause de cette innocence
Que nous avons sans le savoir.
On dit que leurs humbles louanges
A son oreille montent mieux,
Que les anges peuplent les cieux,
Et que nous ressemblons aux anges!
Ah ! puisqu'il entend de si loin
Les vœux que notre bouche adresse,
Je veux lui demander sans cesse
Ce dont les autres ont besoin.
Mon Dieu, donne l'onde aux fontaines,
Donne la plume aux passereaux,
Et la laine aux petits agneaux,
Et l'ombre et la rosée aux plaines.
Donne au malade la santé,
Au mendiant le pain qu'il pleure,
A l'orphelin une demeure,
Au prisonnier la liberté.
Donne une famille nombreuse
Au père qui craint le Seigneur,
Donne à moi sagesse et bonheur,
Pour que ma mère soit heureuse!
Que je sois bon, quoique petit.,
Comme cet enfant dans le temple,
Que chaque matin je contemple,
Souriant au pied de mon lit.
Mets dans mon âme la justice,
Sur mes lèvres la vérité,
Qu'avec crainte et docilité
Ta parole en mon cœur mûrisse!
Et que ma voix s'élève à toi
Comme cette douce fumée
Que balance l'urne embaumée
Dans la main d'enfants comme moi!
