Végre egyenesben
Sorsodat, ha mégis legyőzöd,
dühösen vicsorogva néz rád.
Még fújtat, és hátrálva köpköd,
bár tudja, tiéd az igazság.
Ági a nappaliban a kanapén ült Zsuzsával szemben, és nagy hévvel magyarázott:
- Tudod eldöntöttem, én is szeretnék egy ehhez hasonló műterem lakást. Na persze talán kisebbet, valami megfelelőt. Jó lenne egy autó is, de megvallom, a baleset óta félek. Meg aztán ahhoz előbb jogosítvány kellene. Jaj, Zsu annyi tervem van! Hiszen az egyetemet is el akarom kezdeni, ha már megtettem azt a marhaságot, hogy ellébecoltam egy évet.
- Az a jó. Mármint ha az embernek vannak tervei, mert ha nincsek, a fene megette az egészet.
- Zsu! Elmegyek a nagyszüleimhez. Muszáj elmennem!
- Biztos vagy benne, hogy szembe tudsz nézni ezzel a kihívással?
- Biztos! Nincs semmi, amivel már ne mernék szembenézni. És tudni akarom ki is vagyok valójában.
- Örülök, hogy így megjött az önbizalmad!
- Kell is, mert délután tiszteletemet teszem az ügyvédnél! Megtudakolom, hogy ugyan miért hallgatott arról a másik bankszámláról?
* * *
Ági az ügyvéd irodájában ült. Lassan egy órája várt a megérkezésére. Magában eldöntötte, hogy nem tágít, kivárja, amíg ez a nyálas alak megjön. Végre nyílt az ajtó, és belépett a férfi. A titkárnővel váltott pár szót, majd a lányhoz fordult.
- Bocsásson meg kisasszony, de nem volt megbeszélve mára, hogy fogadom - azzal a választ meg sem várva bevonult az irodájába.
- Sajnálom, de én mondtam, hogy az ügyvéd úr nem fogadja soron kívül! - mondta a titkárnő meglehetősen lekezelő hangnemben.
- Köszönöm, semmi gond. Valóban figyelmeztetett - azzal Ági határozott léptekkel átvágott az irodán, és mielőtt a titkárnő észbe kapott volna, belépett az ügyvéd szobájába.
- Mit óhajt? - horkant rá az ügyvéd. - Mondtam, hogy nem érek rá! Ági keresztülvágott a szobán, és leült az íróasztal előtti karosszékbe.
- Miért? Mert én egy csóró zabigyerek vagyok? Vagy mert az én hagyatéki tárgyalásomból csak a hivatalos járandóság fog leesni? Miért nem mondta, hogy van még egy számla, amin az itt zárolt összeg háromszorosa van?
Az ügyvéd intett az ajtóban kétségbeesett arcot vágott titkárnőnek, hogy ne tegyen semmit. Tudomásul vette a történteket, majd visszafordult.
- Nézze kisasszony! Bár nem tudom milyen alapon akar felelősségre vonni, de…
- Azon az alapon, miszerint én az ügyfele vagyok, és valamilyen okból félre akart vezetni engem.
- Na-na! Vigyázzon mivel vádol!
- Nem tudott a másik számláról?
- Nem! - felelt határozottan az ügyvéd. - A nagymamája ugyan kért tőlem ilyen irányú tanácsot, de aztán abba nem avatott bele, hogy végül is kettébontotta a néhai nevelőszülei bankszámláját. Ez közvetlenül a halála előtt volt, és én abban a hiszemben kezeltem a hagyatékot, hogy az a teljes összeg. Viszont, ha azt még az életében az ön nevére íratták, akkor az nem tartozik a hagyatéki eljárás hatálya alá.
- Nem a nevelőszüleim! Az édesanyám vér szerinti, csupán az apám nem vérrokon. Anyai ágon lehetnek rokonaim, egész pontosan a vér szerinti nagyszüleim. Az a szándékom, hogy meglátogatom őket.
- Nézze kisasszony, nem igazán értem ezt miért közli velem. Az a számla jogilag nem tartozik a hagyatéki eljárás alá, ugyanis az, az ön tulajdonát képezte már a nagyanyja elhalálozása előtt is.
- Akkor is, ha nem tudtam róla?
- Természetesen! - felelte az ügyvéd. - Viszont arra kérem, ha megkeresi az anyai nagyszüleit, akkor azok adatait juttassa majd el hozzám. Meg kell vizsgálni, jogot formálhatnak-e az örökségre. Ha csak nem tesznek lemondó nyilatkozatot. Most kérem, hogy engedjen dolgozni, mert fel kell készülnöm egy tárgyalásra. Továbbá kérem a jövőben, tényleg egyeztessen a titkárnőmmel időpontot, és higgye el, semmivel sem kezelem kevesebb figyelemmel a maga ügyét, mint bárki másét.
- Bocsásson meg - felelte Ági, azzal felállt és kezet nyújtott.
- Tényleg a háromszorosa van a másik számlán?
- Igen! Közel a háromszorosa.
- Ejha! - füttyentett a férfi. - Szép summa, bár azt hiszem a pénz nem kárpótolja a családja elvesztéséért.
* * *
Ági Kulcsár műtermében ült egy festmény előtt, és valami ismeretlen oldatot csepegtetett egy puha vászonra. Azzal dörzsölte át, pont úgy ahogy az idős retusőr mutatta. A festmény a különös folyadék hatására mintha újjászületett volna. Ahogy óvatosan szedte le a több évtizedes rárakodott vékony koszhártyát egy különös dolog tűnt fel neki. Megnézte közelről, megnézte távolról, és egyre jobban megbizonyosodott, hogy itt valaki bizony néhány részletet utólag átfestett. Amikor kicsivel később Kulcsár csoszogott be a műterembe, Ági izgatottan fordult az idős férfihez.
- Bocsásson meg, ide jönne egy pillanatra?
- Talán már el is készült? - morogta a férfi.
- Nem, még nem, de úgy vélem találtam valamit!
- Maga csak ne találjon semmit! Nem az a dolga, hogy keresgéljen, hanem, hogy lemossa a képet.
- Kérem, nézze meg, itt, és itt is - mutatott Ági a festmény két pontjára. - A meglévő képre ráfestették ezt az alakot, másikon meg mintha eltüntettek volna valakit vagy valamit. A férfi figyelmesen nézte a festményt egész közel hajolt hozzá, majd a guruló lábakon álló fiókos szekrényéből egy nagyítót vett elő, és azzal tanulmányozta. Láthatóan nem volt elégedett, mert a fiókból elővett egy órás lupét. Az állványos reflektort a jelzett helyre fókuszálta, és hosszasan vizsgálta a képet.
- Nagyon jó a szeme. Másfelől a művész kiváló munkát végzett. Nem tudom, hogy ezt a kép alkotója csinálta-e, vagy utólag valaki, de szinte észrevehetetlen. Előfordul ilyen, ha nem is mindennapos.
- Ilyenkor mi a teendő? - kérdezte a lány kicsit csalódottan, mert valamivel nagyobb dicséretet várt volna.
- A kép tulajdonosának jelezni fogom, hogy mit találtunk. Ő majd eldönti, mi legyen. Hagyjuk, ahogy van, vagy nézzük meg mi van alatta. Ha levesszük a ráfestést az is kérdés, hogyan csináljuk? Ha nem tetszik neki, ami alatta van visszategyük-e, vagy nincs ilyen szándéka.
- Azt is lehet? Nem a levételével van gondom, hanem, hogy azt utána vissza lehessen tenni. Ilyet még nem is hallottam!
- Tudja, mindent lehet, csak pénz kérdése. Egy ilyen eljárás meglehetősen költséges, és nagy figyelmet igényel. Ez nem egy nagy horderejű festmény, tehát nem hiszem, hogy szóba jöhet a feltárás. Ebbe a műemlék felügyeletnek is van beleszólása. Azt hiszem ennél a képnél minden maradni fog, ahogy van, maximum egy megjegyzés kerül mellé erről a dologról.
Ági kissé csalódottan hallgatta az idős férfit, aki belefeledkezve magyarázott neki. Magában azt gondolta: lehet, hogy elviselhetetlen modora van, de az biztos, rengeteget tanulhatna tőle. Hirtelen egy gondolat körvonalazódott a fejében.
- Kulcsár úr! Volna a maga számár egy üzleti ajánlatom.
- Magának? - kérdezte értetlenkedve a férfi.
- Igen nekem! Mostantól ingyen dolgoznék, cserében ön tanítana engem festeni.
- Én? Ne nevettessen! Évek óta nem vállaltam senkit. Ráadásul a kettő messze nincs arányban. Aztán mit szeretne tőlem tanulni?
- Mindent, amit tud - felelte a lány.
- Nekem mi hasznom lenne ebből? - kérdezte a férfi lekezelően.
- Nézze Kulcsár úr! Mikor eljöttem önhöz dolgozni két dolog motivált. Az, hogy tanuljak, és hogy némi pénzt keressek. A helyzet viszont az, hogy mostanra az öntől kapott pénzre már nincs olyan egetverő szükségem, mint az elején. Maradt a tanulás, de azt kell mondanom, hogy túl sokat nem tanultam. Ön nem mond semmit, nem magyaráz el semmit. Megmondja, hogy mit csináljak, és itt hagy, aztán vagy jó, vagy nem. Ha jó, akkor dörmög a bajsza alatt, ha nem akkor meg üvölt. Erre nekem semmi szükségem. Gondolom, hosszú távon nem sok ember viseli el ezt a stílust.
Az idős férfi meglepődve nézett a lányra. Nem szokott hozzá, hogy így beszélnek vele.
- Gondolkodni fogok rajta. Rendben van? - azzal megfordult, és kicsoszogott a műteremből.
