A robosztus város úgy indult újra ezen a borongós reggelen, mint egy gép, amelyet éppen akkor indítottak be,
miután egy emberöltőt pihent letakarva, porosodva egy sarokban. A tény nem állt messze a valóságtól, hiszen
valóban gépezetnek bizonyult ez a hatalmas metropolisz. Lakóit nem emberek vagy más hús-vér lények
alkották, hanem humanoid, krómos csillogású vaskos robotok. Az időjárás sosem zavarta a gépeket, elvégre a
viharokból keletkező villámokból rengeteg energiát tudtak átalakítani saját hasznukra. Egy nagyobb és egy
hozzá képest kisebb termetű robot lépett be egy üzletbe. Optikai szenzoruk halvány vörösen izzott, mint két
drágakő. Nem fogták egymás kezét, mégis a kicsiny táv, amely köztük maradt, szoros kapcsolatot jelentett. Az
üzleten nem volt semmilyen jelzés, amely utalna arra, hogy mivel foglalkoznak odabent. Egyszerűen csak
minden lakó tudta, melyik helységben mire számítson. A boltba érve a pult mögötti gép szemügyre vette
mindkettejüket, majd köszöntötte őket. Betűket és számokat használtak egymás azonosítására. Egy a
milliárdból, amely megfordul a városban. Egyediséget mutat, de valójában nincs különbség az egyik vagy a
másik között.
-Mire gondoltak? – kérdezte az eladó a maga saját nyelvén.
A kisebb robot ránézett a mellette álló magasabbra, majd az visszanézett rá. Csipogásokkal, halk
duruzsolásokkal megbeszélték, mire van szüksége a kicsinek. A nagyobbik továbbította a kérést az eladó felé,
amely hátrament egy zárt helységbe. Alig egy perc múlva visszatért két másik géppel, amik közrefogtak egy
kába embert, egy férfit. Kidolgozott testű, erős alkatú fiatalembernek tűnt. Csupasz testén egyetlen heg vagy
sebhely sem látszott. Lassan magához tért.
-Ez megfelel? – kérdezte az eladó.
-Teljes mértékben – jött a válasz a magas robottól.
A két masina átnyújtotta a terméket, mire az pánikszerűen levegő után kezdett kapkodni. Őt jobban zavarta
meztelensége, mint bárki mást körülötte. Elhagyatottnak, kiszolgáltatottnak érezte magát. A maga módján
próbálta kifejezni elégedetlenségét és félelmét, de érthetetlen nyelven halandzsázott. A robotok értetlenül néztek
egymásra, hátha valamelyikük érti, mit mond. Kihasználva koncentrációjuk hiányát, a férfi elszabadult a
béklyóból, majd kivágódott az ajtón, egészen az utca közepére. A hatsávos úton minden irányban járművek
cikáztak. A férfi hátranézve nem akart beletörődni jövőjébe, miszerint vagy házikedvenc, vagy munkaeszköz
lehet belőle, ezért menekülőre fogta. Néhány járművet sikerült elkerülnie, azonban az egyik eltalálta. A
környező gépezetek fékcsikorogva kerülték el a balesetet okozó hulladékot, melyből nem sok maradt az ütközés
hatására. Egy szemvillantás alatt takarítógépek jelentek meg az úton, hogy megkezdjék a roncs elszállítását,
majd a test feltakarítását. Időközben a két robot is odaért a helyszínre. A kisebbik lehajolt, majd társára nézett.
-Ugye kapok másikat? – kérdezte.
-Persze. Hozd a bilétát.
Az alacsony robot előkereste a bilétát a termék nyakából, legalábbis ami maradt belőle, majd elindultak
szorosan egymás mellett, vissza az üzletbe. Az eladó elnézést kért a hiba miatt, majd átvette az azonosítót,
amelyet a kis robot nyújtott neki. Azzal ismét hátrament. Újabb egy perc elteltével ismét felbukkant két
másikkal, akik egy ugyanolyan terméket hoztak, amilyen az előző volt. A magas robot megköszönte a
tranzakciót, majd kifelé vették az irányt, karon fogva a még kába férfival. A pultos elégedetten szólt utánuk.
-Ha bármi hibát észlelnek vagy nem elégedettek, hozzák vissza, vállaljuk a cserét.
