VETRÁB JÓZSEF KADOCSA
VÉRÖK HULLÁSÁVAL S ÉLTÖKKEL
A HAZASZERETET OLTÁRÁN
Szeretettel ajánlom ez írást ifj. Mózes Áron Elemér székely barátomnak, aki elkísért helyszínre és az apjától örökölt tudással gazdagított.
Segesvár
Az augusztusra nyílt egek magassága alatt a Villa Franca hegyének oldaláról letekintve oly' parányinak tűnik a XII. században formát öltött hét tornyú Váracs-hegy, mint a tenyérbe rejtett sárgaréz forintos, II. Géza király urunk telepített le itt a Magyar Királyság dél-keleti szegletében, a Nagy-Küküllő kelet-nyugati irányú völgyében, ott, ahol a Segesd patak torkollik a meglassúdott futású, kanyarulatokkal rajzolt folyócskába, nyugatról érkezett szász telepeseket. Még királyutódja, Il. András korában is érkeztek ide szász hospesek.
Itt Királyföldön, a Hargita vonulataitól nem messze építették volt fel e mesteremberek várfallal, bástyákkal erődített városukat, mely magyarul Segesvárnak, németül Schäßburgnak neveztetik évszázadokon keresztül. A várost völgyekkel szabdalt magas hegyvonulatok védelmezik déli irányból. Keletre kifutva lankákká szelídülnek, ahonnan akadálytalan kilátás nyílik a füzesek kísérte Küküllő bal parti településére: Fehéregyházára, s a hegyek lábához simuló túlparti Bunra. Jobbra a Hargita völgyének bejáratát vigyázza Sárd, hegyoldali temetője elhagyott bokrai között földbe süppedt magyar, és latin vésetű, címeres kövek hirdetik az ősi jussot földhöz, fákhoz, magas éghez, ragadozó, s énekes madarakhoz. Ez adatott hajdan. Ma román keresztek éktelenítik a lepusztult házak homlokzatát, s „rományul" száll a hálaének a templom boltozata felé, Ugyanúgy, mint a folyó túlpartján, a Küküllő hídján túl fekvő Héjjasfalván. Jobbra fordulván innen fut az út előbb Fehéregyházára, majd Segesvárra.
Segesvár és Fehéregyháza
E két település közötti részen ütköztek 1849. július 31-én Józef Bem - a legendás tábornok Bem apó - honvédseregrészei a több mint háromszoros túlerőben lévő orosz, és osztrák csapatokkal. Ez a csata az erdélyi hadműveletek egyike volt, amelyik előrevetítette — a megváltozott erőviszonyok miatt — a magyar szabadságharc bukását, Itt, mint ahogy’ a későbbiekben láthatjuk, nem a megütköző felek fegyverzetének eltérő volta, kiképzettségük szintje, erkölcsi ereje, vagy személyes katonai erénye döntött az ütközet végkifejletéről, hanem a mennyiség győzött a hont védő elszánt akaraton.
A csata rövid leirata
„Én hazám nagy fiainak homlokát
oly dicsfény-koszorúval körözöttnek
óhajtom mely e széles nagyvilágon is sugározzék.”
(Lengyel József)
Bem tábornok személyes vezetésével egy 2800-3000 főt számláló hadosztály Székelyudvarhely felöl kiindulva Székelykeresztúr felöl érkezik Segesvár közelébe 1849. július 21-én. Ide várja Marosvásárhely felöl Kemény Farkas honvédezredes hadosztályának, és Dobay József ríkai dandárjának beérkezését, akik erre korábban parancsot kaptak. A csapatösszevonással Bemnek 8000 honvéd állt volna rendelkezésére; két hadosztály, és egy dandárnyi magyar haderő, amely értő hadvezetés mellett sikerrel vívhatott volna csatát a Lüders orosz tábornok vezette 10 000 fős főoszlop ellenében. De a hadi szerencse elpártolt a vállalkozástól. A hadparancsban kijelölt helyre igyekvő Dobay József ezredes különítményét Lüders egyik oldal védje szétverte a csata előnapján. A nehéz helyzetbe került Bem csak Kemény ezredes hadosztályának szerencsés időben történő beérkezésében bízhatott. Ez nem valósulhatott meg, mert báró Kemény Farkas a csata napjáig csak Marosvásárhelyig juthatott. Július 31-ének reggelén a Bem vezette hadosztály több mint háromszoros túlerővel nézett szembe. Délelőtt 1l órakor kezdődött a csata Bem kibontakozó támadásával Fehéregyháza felöl. Tüzérségi előkészítést követően, a balszárnyon, két gyalog zászlóaljjal igyekezett az Ördög-pataka fölötti hegygerincen, a segesvári erdőben lévő ellenséges jobbszárnyat átkarolni, de ezt a tartalékok mozgósításával az oroszok kétszer is megakadályozták. A közel öt órája tartó küzdelmet látva Bem — döntésre akarván vinni a műveletet — a jobbszárnyról a két gyalog, és huszárszázad kivételével, a balszárny megsegítésére küldte honvédjeit. Lüders erre négy dzsidás századot indított rohamra a meggyengült jobbszárny ellen, melyek lendületesen áttörték a magyar véderőt. A három ütegből továbbá egy század gyalogosból álló középhad ezt látva menekülésbe kezdett. Bem balszárnyát Lüders eddig érintetlen csapattestei szorították ki megnövelve a harcban álló csapatok erejét. Ezek a döntő pillanatban érkező csapategységek addig a Marosvásárhely felöl érkezendő magyar főerőre várakoztak, hogy azonnal felvehessék vele a harcérintkezést. Bem József tábornok támadását eleinte elterelő hadműveletnek vélték, de a csata hatodik órájába lépvén már megbizonyosodtak arról, hogy Marosvásárhely felöl támadás nem fenyegeti őket, és így a teljes rendelkezésre álló erővel legázolhatják a maroknyi magyar sereget. - Nota bene: Tízezer katona a háromezer ellenében! – Bem tábornok tartalék hiányában nem volt képes a megbillent erőegyensúlyt visszaállítani maradék balszárnyán, s csapatai futásban kerestek menedéket. Az üldözésükre indult cári lovasság (kozákok) a felbomlott magyar csapatok egy részét bekerítette, megsemmisítette, vagy elfogta. Négyszáz honvéd esett el, kilencszáz sebesülten maradt a síkon, vagy fogságba esett - A cáriak kétszázötven katonát vesztettek, köztük Skarjatyin tábornok is elesett attól az ágyúlövéstől, amelyet Bem József tábornok saját kezűleg célzott reá.
A szemtanúk
A segesvári csatáról részletes leírás nem találtatik történelemkönyveinkben, ezért kénytelen vagyok néhány részletében szemtanúk beszámolójára hagyatkozni. Olyan hadfiakra, akik részesei voltak ama nap történéseinek, elkeseredett kézitusáinak, halált osztva, sebeket nyerve. A Vasárnapi Újság 8, évfolyam 4 számának 43-44. oldalán, ami 1861. január 27-én jelent meg, a Tárház rovatban, Lengyel József önkéntes orvos-százados második levele érdekes adatokat tartalmaz a csatát követő menekülésről, utóvédharcairól. Bem tábornok kimenekítéséről, vezérkari huszártisztjei halált megvető bátorságáról, önfeláldozó vitézségéről, Ide ideidézem szavait: „Daczó Zsigmond — Ő ki Bem visszavonulását az említet csatározási helyről fedezé. Azon hegylejtőnek közepe táján, melyet az Ördögpataka választ el — állott ágyúi mellett Bem, s oldalánál Daczó Zsigmond. Csak miután a jobb szárny szétrobbanását, s nem a háta megetti kozákokat látta Bem, kezdett futni; azon néhány huszár a Daczó vezetése alatt fedezte. A hegyről - az úgynevezett Méheskert alatt, a falu felett eljöttek, s csakis a családi kriptánál akadtak ellenre. Ezen ellen állott azon dzsidásokból, kik a bekerítést és hátbatámadást eszközölték. Az öreget közbevéve vágták keresztül magukat, folytatták futásukat Héjasfalva felé. Ez idő alatt az öreg szekere, málhás és lőszerszekerek száguldottak az országúton. Héjasfalva között a keresztúri utra forduló út egyenes szegletet képez. Itt a szekerek megszorultak, és önkéntelenül torlaszt alakítottak. Kibontakozni nem tudtak, magam is, darabig lóháton e szekerek között állottam. Bem és a huszárok az elzárt utczába megérkeztek. Az öreg igyekezett a szekerek között előhatolni. Ezalatt Daczó néhány huszárral mint oroszlán vívott a minden perczben szaporodó dsidásokkal, míg végre, a túlerő által elnyomatva levágatott vagy leszuratott. Ez alatt az öreg sasszemével meglátta a menekülési utat, egy vesszőkerítést lehuzatott, ezen lovával átléptetve eltünt. Hogy hová menekült, senki sem tudta, mert azon utra, melyre ő ment, senki sem menekült. A dsidások miután minden védő huszárt elejtettek a szekereket, és azok között a Bemét is elfogták. Senki sem gondolt a futók közöl az öregre, mignem mintegy esti 10 óra tájt, egy huszártiszt – nevére nem emlékszem – önkéntes vállalkozókkal Bemet felkeresni készült. Mikor már nyeregben ültek, dördült meg törzsök Pista hangja: „Ne menjetek, mert én az öreget elhoztam!” Engem is hivott és vele együtt mentem le a macskási udvarba. Út közben mondá el nekem, hogy ő is ép azon a résen menekült történetesen, melyet Bem a kerités lehuzatása által eszközöltetett, s így kertek között végre Héjasfalva mellett egy küküllői malomárokra akadt, gázlót keresett, s igy a sár tetején lengő fehér toll meglátásával fedezte fel az öreget, ki lova alatt feküdt az iszapban. Nagy bajjal innét kivonta, lovára ültette, az alkonyat segélyével, lovát kantárszáron vezetve elhozta.”
ZEYK DOMOKOS
Az egyik legősibb erdélyi nemesi családba született. Születésének dátuma nem ismert, a marosvásárhelyi református egyház keresztelési anyakönyve szerint keresztelőjét 1816. június 19-én tartották. Apja, Zeyk Dániel a Marosvásárhelyen székelő Királyi Tábla ülnöke volt. Tanulmányait Kolozsváron, Nagyenyeden és a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetben, illetve a berlini egyetem filozófia karán végezte. 1844-ben hazatért, megnősült – felesége báró Kemény Júlia lett – és Marosvásárhelyen gazdálkodóként telepedett le. Családjának birtokrészei vannak a Hunyad megyei Zeykfalván, Tövis mellett, Déván, Gombáson,Tompafalván és Kutyfalván. 1848. október 16-án részt vett az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen, majd belépett a székely haderőbe, és a csíkgyergyói dandár segédtisztje lett. Miután Bem erdélyi hadserege felszabadította Marosvásárhelyt, a 15. (Mátyás) huszárezredben Mikes Kelemen ezredes parancsőrtisztjeként szolgált. Részt vett az Erdély felszabadításával végződő hadjáratban. 1849 februárjától Bem törzsébe került, április 14-től főhadnagyi, május 18-tól századosi rangban. Május 19-én Bem a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntette ki.
A segesvári ütközetet megelőző estét Székelykeresztúron Petőfi Sándor társaságában töltötte. Gróf Haller József szerint ő volt az a lovas, aki a magyar sereg menekülésekor a költőt kengyelvasába emelve vitte. A visszavonulás során mindketten életüket vesztették. Zeyk Domokos hőssé magasztosult a csata forgatagában, önként vállalt életáldozata a magyar hősök és szentek társaságába emeli; Andrássy Simon, Losonczy István és Thúry György mellé. Zeyk Domokos halálának körülményeit Lengyel József a következőképpen írta le a Vasárnapi Ujság, 1871. január 27-ei számában: „Zeyk Domokos eleste is, kit multkor Miklósnak tévedésből irtam volt, értesüléseim szerint, másformán történt. Ha jól emlékszem, ezt Dézsi Sándor urtól hallottam, kinek azt b. Heydte beszélte el egy alkalommal. Elmondom, mert érdekes, és halála nagy nevéhez méltó. Elmondom, a hogy hallottam, különösen azért, mert szeretem hinni, hogy ha már megtörtént, az így és nem másképen esett. Már a csata bevégzödött; a dsidások – és nem kozákok – az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül a kis-buni-ut és ország-ut szögellésénél levő dombra, honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozza, hol egy huszár nagy sárga telivér lován száguld. A szállongó, s őt megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3-4 közöl is egykettő megsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanorok sánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas pallosszerü kardjával első vágásra homlokán olyat vág, hogy koponyafedél és sisak messzeugrott. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, ha látták-e e hatalmas vágást? Azonnal parancsot adott, hogy e huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólitásra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dsida átfúrta. Végerejét megfeszité ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állitólag Lüders Heydtehoz fordult, s ezt mondotta volna: „Schade, ein guter Soldat!" Itt megjegyzem ezuttal, hogy b. Heydte épen e hely környékére tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna. Ezen hely megfelel annak, hol magam is elestét gyanítom.”
Zeyk Domokos és elesett társai; Daczó Zsigmond őrnagy, Endes Árpád százados, Gál Sándor, Dáné János és Bors József honvéd hadnagyok emlékére Héjjasfalván 1901. október 20-án közadakozásból emlékművet emeltek, amelyen a Köllő Miklós szobrászművész által készített Zeyk Domokost ábrázoló reliefkép alatt a következő vers olvasható:
Kozákok ezre közre fogta,
Hogy élve ejtsék fogságba őt,
Ő küzd magát meg nem adva,
Aztán saját szívébe lőtt.
Nevét Budapest III. kerületében utca, Székelykeresztúron iskolaközpont viseli.
Felhasznált irodalom:
Magyarország hadtörténete I kötet 1985. Zrínyi Katonai Könyvkiadó
Wikipédia; https://hu.wikipedia.org/wiki/Zeyk_Domokos letöltés ideje: 2015.08.17.
Erdélyi Napló XV. évfolyam 18 (709) sz, 2005. május 3.
Vita Zsigmond levele http//www.dnctj.ro
Vasárnapi Újság XXII. évf. Bartha János levele – Tiszabecs (Szatmár) dec. 8. Adatok Petőfi halálához
Lengyel József második levele Vasárnapi Újság VIII. évf. 4. száma
