Nagy dolog a barátság, tán csak a szerelem az, ami ennél nagyobb,
de amíg ez múlandó, addig az igaz barátság jóval állandóbb,
könnyebben kifürkészhető kezdete, de végét soha nem sikerül
meghatározni, hiszen nincsen vége, mert mindig fent marad emlékül.
Az ember kevés igaz baráttal rendelkezik,
függetlenül attól, hogy mások hogyan képzelik,
a barátság elhívatottság a másik iránt,
közös célokért és életvitelért, egyaránt.
Fizikailag a barátság bio- rezgések ráhangolódása,
amelyeket érzelmeink irányítanak és szívünk a raktára,
visszalépni ettől már lehetetlen, mert teljes odaadásunkkal
barátunkat szolgáljuk, aki visszahat teljes bizalmasságával.
Ilyen barátságot szőttem én is ifjúkoromban,
együtt tervezgettünk, őröltünk egyazon malomban,
amint időnk engedte egymást felkeresve vártuk,
hogy a tanácsainkkal egymást mindenben szolgáljuk.
Közös játék, közös művelődés és közös munka
azok, melyek egy életre kihatottak sorsunkra,
az egyéni boldogságunk csak abban nyilvánult meg,
amikor valami jót tettünk a másik személynek.
Felnőve, útjaink már kevésbé kereszteződtek,
mindenki ment a maga útján, neki az életnek.
Barátság zálogaként, hasonló hozzáállásaink folytán
életvitelünk egyező az életünk pályáján.
A véletlen találkozásainknál apró dolgokat idézünk fel,
amelyek ifjúkorunkban tényleg felértek egy igazi hőstettel,
ma sem apróságok, hiszen hozzájárultak a kiformálásunkhoz,
igaz hőstettek voltak, hisz győztesek voltak a hozzáállásunkhoz.
Ezért állítom azt, hogy egy igaz barátságnak soha sincsen vége,
hiszen közös emlékeinek gazdagsága ennek a túlélője,
a halál sem akadály, úgy az egyik részéről vagy mindkettőjükről,
mert közös tapasztalatok továbbadása új barátságokat szül.
