Félfabulaféle:
MESE A MEMBEREKRŐL
Fura egy élőlény a member. Sem nem ember, sem nem majom, nem disznó és nem víziló, bár mindegyikre hasonlít egy kicsit. Amolyan kényelmes tócsalakó. Némelyik member neve Member, úgy, mintha a mókusok egyikét Mókusnak neveznénk.
Member ült egy nagyobbacska pocsolyában, rekkenő nyárban, szélcsendben, mikor a falevelek sem zizegnek, a haraszt sem zörög, ha nem fújja a szél, és semmi újat, semmi illatot, jó hírt (netán szagot) nem hordott szerte-széjjel egy árva huncut szellő nem sok, annyi sem. Leszámítva persze a vasárnapi csirkepörköltszagot, ami csiklandozta az ínyeket orrokat és gyomrokat rendesen, szellő nélkül is. A csirkepörkölt fenséges gőze töltötte be a jótékony köd szerepét, amitől a memberek úgy elkábultak (ismeretlen volt még akkor ezeknél az elmaradott keleti népeknél a marihuána...) hogy se nem láttak, se nem hallottak, csak lubickoltak a boldogságnak hitt boldogtalanságban, nyaranta két hetet kikapcsolódásképpen a magyar tengernek csúfolt Bala tocsolyában.
A híres-neves fényes szelek már előrenyargaltak, magasabb régiókban (vagy alacsonyabban) illetve más dimenziókban fújdogáltak (vagy nem fújdogáltak), helyükön pedig minden matt és mozdulatlan.
Member csak ült, ült redületlenül és várt. Nem nagyon tetszett neki az óriáspocsolya, unta magát, inkább repülni szeretett volna, de őt nem áldotta meg szárnyakkal a Természet, azt pedig, hogy másokat sem a Természet röpített, sokáig nem is sejtette. Álmaiban „Szárnyai növének s átrepülte a levegőt, a végtelent” -, majd egyszer csak hirtelen lódobogás riasztotta fel, s hol török, hol osztrák, hol német, hol orosz vezényszavakat hallott. Rémületében lezuhant az ágyról a földre, s elgondolkodott nem éppen finom lelkű iskolai osztályfőnökének, Veresnek mennydörgő szavain: „Te hülye Member, szállj le az Olymposról és ülj le a fenekedre!” Hát mit mondjak, megtörtént, Member ott ült a feneként, rendesen, ahogy egy átlagmemberhez illik, mert látta, hogy az átlagtól elütőt lenézik, kiközösítik, főleg, ha Griff, a mesebeli madár, aki a szárnyai alá vegye. Akkor még kicsi volt Member, s bánatosan beállt a tömegbe, ha már elhitették vele, hogy a sorból kilógni vétek. Legalábbis a Veres tanár szerint megbocsáthatatlan vétek - azaz hogy csak kivételeseknek engedik meg, mint amilyenek a gemberek és a zemberek, akik látszólag hasonló élőlények, ám viselkedésükben és önértékelésükben nagyon is elütőek. Az elütést szörnyen élvezik, mégis, semmit nem utálnak jobban, mint ha mások is elütőek, vagy ha valaki megjegyzi, hogy ők elütőek.....
Member tehát ült és várt. Mire is? Talán, hogy előbb-utóbb elered az eső, és újra lesz tiszta levegő meg fénye szellő. Hátha egyszer még úszni is lehet abban a gödörben, ahol most sokmillióan egyformán csücsülnek. Hátha egyszer tenni is lehet valami értelmest, nem csak bambulni. S mit ad Isten: a szorgos pocsolyalakó member addig hisz, remél és szeret, míg valóban elered az áhított eső, a tavaszi zápor, ami fűszere a földnek. Az ám, az lehetett Shakespeare idejében, csak nem Memberfalván a második évezred közelében!
Jött az eső és több lett a víz, de szutykosabb! Amikor a pocsolya vize már derékig ért, akár lebegni is lehetett volna benne, csakúgy, mint a felszínén összegyűlt könnyű tárgyak és élőlények: száraz fűszál, hínár, döglött halak és valami barnás színű szerves salak.....
Az áltócsalakó Member fuldokolva menekült a gyilkos gödörből az ingoványos partra, onnan egy elhagyott pusztai tanyára, ahol azóta is él, míg meg nem hal az utolsó hal is a Tiszában, ami ugye megesett, mert egy mesében minden megeshet, hát még Membergóciában!
Member a pusztai tanyán elmerengett azon, hogy az elmúlt időkben milyen ostobák is voltak, kivéve a kivételeket, mind az összes member. Hiszen ők azt hitték, hogy nem akárhol ülnek, hanem egy önhibáján kívül sekélyes, de amúgy világhíres Balának medrében, ám amikor felszínre jött az esővel az a bűzös szutyok, kiderült, hogy bizony nem máshol ülnek ők, mint a pöcegödörben. Márpedig a pöcegödörben nem ugyanazt jelenti a tavaszi zápor, mint a Rózsadombon vagy a tengerparton.....! Ezen a tanyán ilyen előzmények után és ilyen felismerésektől - szertefoszlott a Komisz Mumus ködszelleme, ami a zemberek varázslatával jött létre, és akik most a kapitalicskát tolják a memberek tyúkszemére, miután ők maguk időben föltették sorsukat Fortuna szekerére!
Mesémnek ezzel vége, ám a memberekre még ezernyi újabb pocsolya vár, mielőtt mesterséges kihalásuk bekövetkezne a gemberek és zemberek ügyködésének következtében.
***********************
-Horváth Magdi, Budapest, -
