Hepp Béla/aLéb: Nincskereső
Világom álma, kedves ismeretlen,
vajon most macskalépted merre járhat?
Tartasz-e épp most lágy, szirom kezedben
virágot, napfényt, zöld, szerelmes ágat?
Vajon szemednek huncut lángolása
kit éget porrá épp e pillanatban?
Én úgy irigylem, bárki más ne lássa,
pedig, hitemre; épp hogy megmaradtam.
A hangod is, a csilló gyöngy beszéded
még itt szalad, még itt remeg az ajkad,
a nyári este éppen így becézett
ahogy megült a vállamon, s terajtad,
gerincemen még föl, alá szaladgál
az elfelejtett vágyak ébredése,
a csend mögött örök dalom maradtál,
és nem felejtem halkuló zenéd se,
s bár ködvalómban rád találni félek,
ezernyi részlet játszik újra bennem.
Jó volna tudni, merre fúj az élet,
te macskaléptű, kedves ismeretlen.
