Zoltán intelligens fiatalember volt,bár érettségije mellé csak egy szakmát szerzett, abban is dolgozott, egy kisebb keramikus műhely alkalmazta. Abban a korban volt,mikor már vágyott egy megalapozott kapcsolatra,remélte,hogy az a leány akivel mostanában járogat, megállapodik mellette. Ő már a huszonhatodik évét töltötte,a lány még csak huszonhárom volt, minden tekintetben jól kijöttek egymással. A közeli parkban beszéltek meg találkozót, a szökőkút biztos támpontja volt minden randevúnak. Rátért a bevezető gazdasági út menti járdára,ekkor fékezett mellette egy ismeretlen márkájú nagy sötét autó. Két tagbaszakadt fickó szállt ki belőle és elállták az útját.
- A belső elhárítás emberei vagyunk, letartóztatom!- szólt rá erélyesen a zömökebb,sötétbőrű idegen.
- Mit tettem? - kérdezte Zoltán kissé megijedve.
- A fennálló rend ellen lázított. A többit majd odabent.
Betuszkolták az autóba, első pillanatra a szokásos berendezés mellett semmi szokatlan nem tűnt fel. Ahogy megindultak, Zoltánnak volt ideje alaposabban körülnézni,egyre több furcsaságot fedezett fel. A műszerfalon rengeteg digitális kijelzés volt. Felül a tükör mellett egy sor kapcsoló szerkezet látszott. A váltó mellett is többféle karok meredeztek. Rákanyarodtak egy gyér forgalmú útra, aztán amikor teljesen egyedül haladtak a vezető átkapcsolt egy kart. Először úgy tűnt Zoltánnak, hogy úszni kezdenek a levegőben,de aztán szétesett a kép körülötte. A következő pillanatban arra eszmélt, hogy az autó összekapcsolódik egy lassan forgó objektummal. Mikor a lökhárító ráfeküdt a mágnes csíkra, szétnyílt a szemközti fal és egy hangár szerű üreg vált láthatóvá. A mágnes csík bevonszolta az autót és lezárult mögötte a terem fala. A hangár megtelt levegővel, ezután már a kocsi ajtaját is kinyitották.
- Instabil, és sok energiát pocsékol ez az álca - közölte a zömök alak - nézze el nekünk, hogy megszüntetjük. Elkezdett deformálódni a társával együtt,néhány másodpercig tartott az átalakulás, végül két gyíkszerű lény állt előtte. Méretük az emberhez hasonló volt, pikkelyszerű bőrük több színárnyalatot tartalmazott, kezeiken az öt ujj hegyes karmokban végződött,farok szerű képződményükre kényelmesen rádőlhettek. Némiképp megváltozott a hanglejtésük, de még mindig kitűnően beszéltek magyarul.
- Önt a zexor népe ejtette ideiglenes fogságba, ez az önök által Orionnak hívott csillagképben található. Csupán tanulmányozni kívánjuk a szervezetüket, aztán visszaengedjük a bolygójukra időhurokkal, azaz ugyanott lesz ugyanakkor, mint amikor elvittük. Kérem fáradjon velünk.
Zegzugos folyosókon vezették át, mindenütt puha borítású fém falak és halvány piros világítás Zoltán érdeklődött valaha a fizika iránt, így az volt a sejtése, hogy elrablói a fénytartomány elején jobban látnak, az infrát remekül érzékelik. Végül egy körkörös terembe léptek, melynek közepén afféle műtőasztal foglalta a főhelyet, körülötte ismeretlen rendeltetésű szerkezetek. Levetkőztették és felfektették teljesen meztelenül az asztalszerű építményre. Testét több ponton rögzítették, aztán kapott valami érzéstelenítőt, amitől semmit nem érzett, viszont mindent értett.
Egy oldalajtón újabb két gyíkszerű lény érkezett, elrablói ugyanott távoztak.
- Laxin professzor vagyok - mutatkozott be a magasabbik sárgászöld pikkellyel borított alak - ő pedig az asszisztensem Taran kisasszony. Élénk beszélgetés kezdődött, kifaggatták Zoltánt érzékszerveiről, testi felépítéséről,tapintással beazonosították a testrészeket. Végül a professzor munkához látott, néhány érzékszervet finomított, javított a DNS összetevőin, megnyitott néhány memória csatornát,igazított a szervek méretein. Miután végeztek,minden úgy történt, ahogy ígérték,ugyanott, ugyanakkor kirakták a kocsiból és törölték a közelmúlt emlékeit.
Mintha mi sem történt volna Zoltán ballagott tovább a szökőkút felé, már messziről integetett neki Éva, a szerelme, aki előbb érkezett egy kicsivel.
- Nem a fiúknak illik késni - évődött Zoltánnal - elmúlt ám már öt óra!
- Alig egy perccel - morogta Zoltán miután rápillantott az egy kilométerre levő toronyórára. Fel sem tűnt neki, hogy tud a szemével zoomolni, és hogy milyen élesen lát.
- És hogy van az én kis jegesmedvém, még mindig csöpög az orrocskája?- évődött vele a lány.
- Kutyabajom.- közölte Zoltán, aztán ezen ő maga is eltöprengett egy pillanatig
- Még van egy kis időnk a hatórás moziig. Mit csinálunk? - kérdezte Éva
- Néhány perc múlva kiköt itt egy hajó, azzal megyünk át a túloldalra a folyón - közölte Zoltán
- Megnézted a menetrendet?
- Én ugyan nem. Te nem hallod a hajó dohogását?
- Bocs, de én nem, nagyon jó lehet a hallásod.
- Jó bizony! Hallom, hogy az a két srác éppen rólad beszél, hogy mennyire dögös vagy.
- De hát azok vagy ötven méterre vannak…
- Jól terjed itt a hang - zárta le a témát Zoltán.
Elmentek moziba, jót mulattak a vígjátékon, aztán ittak egy kávét, meg egy sört a közeli presszóban, végül mentek föl Zoltán bérelt lakásába, hogy áldozzanak az élvezeteknek. Eljutottak az ágyig, nem először tették, szokás szerint egymásnak estek. Némi előjáték után egy bizonyos ponton mindketten ledöbbentek. Nem a szokásos szerszám meredezett Zoltán lába közt, csak egy szerény méretű vékony tömlő. Értetlenül meredtek rá mindketten, próbálták megérteni mi történhetett. Soha nem jöttek rá, mert Zoltán memóriáját törölték, és ott volt a megoldás. Mikor Laxin professzor kérdezte, hogy ez mire szolgál, Zoltán szégyenlősen csak annyit vallott be, hogy ezen keresztül ürítik a folyékony salakanyagot a szervezetükből. A professzor a funkcióhoz igazította a szervet, ehhez a tevékenységhez úgy gondolta elegendő a néhány centis tömlő.
Hiába vált Zoltán minden szerve tökéletessé, boldogtalanul élt százhúsz évig, mert egyszer szemérmetességében pontatlanul fogalmazott.
