A tábornok
Élt valaha egy kis ország kis falujában egy olyan szegény család,hogy még a koldusok is inkább hozták, mint vitték az alamizsnát. Csak az apa tudott dolgozni az uraság földjén, felesége vagy éppen beteg volt,vagy nem akadt neki munka. Az egy szem kenyérkereső éjt nappá téve robotolt, mégis alig tudta eltartani a hatfős családot, A négy gyerek közül csak egy volt fiú, a többi lány, a legkisebb még karonülő. Laci (mert hogy így hívták az egy szem fiút) éppen hét éves volt, otthon megtartották a születésnapját, ennek a végén kapott apjától egy zsákot, amin kötelek lógtak, ennél fogva a hátára vehette és szabad maradt mindkét keze. Anyja rakott bele kevés élelmet és ruházatot, aztán útjára bocsátották. Apja még a lelkére kötötte, hogy keresse fel sorba a távoli rokonokat, és tanuljon meg mindent aminek az élete során hasznát veheti. Így indult világgá hét éves és egy napos korában.
Mindössze három falunyi járásra lakott egy rokonuk, aki a falu kovácsa volt, viszonylagos jólétben élt, két gyereke már ott segédkezett a műhelyben, egy évre befogadta a szegény rokont tanoncnak. A házba nem engedték be, a műhely sarkában kapott egy szalmazsákot, azon aludt, a műhelyben lakott, napi egyszer hoztak neki élelmet, víz mindig ott állt egy dézsában, amit Lacinak kellett telehordani a kútról. Figyelmes, éles eszű kölyök volt, mindent ellesett a mestertől, különösen a tűz vonzotta, megismerte annak minden trükkjét, végül már túltett mesterén, az ujjaival is tudott tüzet csiholni. Mondta is a rokon, hogy valami nincs rendben ezzel a fiúval, csuda dolgokra képes. Mikor letelt az esztendő, megköszönte a tanítást és a tartást, zsákját megpakolta és útnak eredt a következő rokonhoz. A második napon érkezett a városba, ahol másod unokabátyja lakott, akinek régiség boltja volt a város egyik forgalmas pontján. Ő sem volt rosszabb a másiknál, befogadta a szegény fiút, felvette inasnak egy évre a boltjába. Laci itt is az üzletben lakott a hátsó raktárban, a sok ócska holmi között elfészkelte magát. Gyorsan tanult, korokat, korszakokat ismert meg, régi könyvekben gyakorolta az olvasást. A könyvekből a világ nagy csatáit szinte betéve tudta, az idő haladtával a fortélyok, hadicselek szakavatott ismerője lett. Itt is felbukkant néhány különleges tulajdonsága, ránézett egy műtárgyra és megérezte honnan származik, kié volt, milyen régi a darab. Értékes segítség volt a mesterének, többször is megóvta attól hogy bóvli hamisítványokat drága pénzen megvásároljon. Az idő folyama csordogált tovább egyszer csak letelt az esztendő, menni kellett Lacinak. Tele pakolta a régi zsákját, és rövid búcsúzkodás után odébb állt innen is.
A fővárosba vitt az útja, mert hallotta az apjától, hogy ott él az egyik rokonuk, őrmesteri rangban a palotaőrségnél. Mikor odaért, Laci illedelmesen bemutatkozott, és kérte az őrmestert, fogadja be egy évi szolgálatra.
- Nekem már van egy szolgám, de a szakaszparancsnokom egy százados éppen most keres új embert szolgálónak,mert a régi kiöregedett és megkapta az obsitot.
Laci örült a lehetőségnek, már másnap el is foglalta a helyét a százados mellett. Pucolta a csizmát, fényesítette és élezte a kardot, gondozta az egyenruhát afféle mindenesként. Ritkán korholták a munkája miatt, ügyesen és pontosan végezte minden feladatát. Egyik nap látja, hogy búslakodik a százados, erősen nyomja a lelkét valami teher. Óvatosan érdeklődött Laci, hátha segíthet rajta valamiben.
- Ugyan mit tudsz te erről. Holnapra be kell nyújtanom egy kiképzési tervet a a palotaőrség foglalkoztatására, különben meneszt a fővezér Ilyen rövid idő alatt ötletem sincs mit tegyek - morogta a százados.
- Uram én éppen ráérek az éjjel, bízza csak rám.- próbálkozott Laci. A százados csak legyintett, és egy flaska borral bevonult a szobájába. Hanem reggel csak ámult-bámult. Az asztalán egy iratcsomó hevert gyönyörű kalligrafikus írással, grafikonokkal részletes tárgykörökkel, a címlapon felirat: "Kiképzési terv a palotaőrség részére". Átlapozta a százados és alig hitt a szemének. Pontosan az volt a kezében amit a fővezér elvárt tőle. Nagyon megörült, megsimogatta Laci fejét, aztán a hóna alá kapta az irományt és elszáguldozott vele a parancsnokságra.
- Jó munka - dicsérte szűkszavúan a fővezér - leléphet!
A tiszt nem volt hálátlan, Lacit beprotezsálta a hadapród iskolába, ahol négy kemény tanévig tömték a fejét hadtudománnyal. Kezdettől fogva jól tanult, és a negyedik évben osztályelsőként végzett. Az iskola többi tanulója zászlósi rendfokozatot kapott,ő mint a legjobb tanuló hadnagy lett. Szakaszparancsnoki beosztást kapott a seregben, de katonáit nagyon keményen nevelte, így nem túl lelkesen szolgáltak alatta. A hadnagy úr szerette volna ha katonái mindent tudnak, állandóan foglalkozásokat, gyakorlatokat tartott. Kinevezése után nem sokkal szláv hordák törtek be a déli határon, vissza szorításukra a századukat rendelte ki a fővezér, egy őrnagy vezetésével. Már a csatározások első napján az őrnagy egy repesztől megsérült, hátra kellett vinni, és mint rangidős, Laci vezette tovább a századot. Fő fegyverzetük kardok és íjak voltak, de kaptak megerősítésül két szakállas ágyút. Ezeket a két szárny mögött helyezték el és támadás előtt átlőve a saját csapatok felett puhították az ellenséget. Másnap a döntő támadás előtt hatalmas vihar keletkezett, minden elázott, az ágyúk kanócait semmivel sem tudták meggyújtani. Laci megoldotta: ujja hegyéből szúrólángot bocsájtott ki, ettől aztán egyből működtek az ágyúk. A csapatait újszerű formációba szervezte, kombinációs láncsorba fejlesztette fel a századot. Ezzel olyan hatékonnyá vált csapata, hogy a túlerő ellenére rövidesen tért nyertek, megfutamították az ellenfelet, a határon belül írmagjuk sem maradt. A győzelem megörvendeztette a fővezért , elismerésül soron kívül századossá léptette elő Lacit. Rövid béke következett, ezalatt új trükkökre tanította csapatait és maga is tanult, fizikai , kémiai kísérletei láttán varázslónak tartották a századost. Néhány év elteltével megerősödött a hadsereg, de szükség is volt rá, mert egy hatalmas távolkeleti ország indított hadjáratot a földrész ellen, és ennek kapujában állt ez a kis ország, szerény hadseregével. Mindössze három zászlóalj állt a végeken, ezek közül a másodikat Laci vezette. Esélytelennek látszott a védelem ekkora hadak láttán, de a második zászlóalj parancsnoka nem adta föl, felkészült a védekezésre. Az általa készített hengereket legörgették az ellenség főerői közé,ahol azok fellángoltak, és mindent felperzseltek útjuk során. Ez azonban csak megtizedelte a hatalmas sereget, tovább nyomultak a védekezők felé. Bevetették az emeletes nyilakat Laciék, azok mint egy sorozatlövő működtek,minden egyes nyílvessző végén kis robbanó henger volt, ezek mindegyike legalább három ellenséges katonával végzett. Ám ez is csak lassította a támadást az ellenséges erők fele még megmaradt. Ekkor Laci előállt az utolsó személyes fegyverével. Ez egy olyan frekvencia generátor volt amely a fókuszált sugarakat mintegy tíz méteres szélességbe terítette, és a hatása legalább fél kilométerre is érződött. Az ellenséges katonák ettől akármilyen helyzetben voltak megdermedtek, a védők kiballagtak, összeszedték a fegyvereket, és mindenkit bilincsbe vertek. Mintegy fél óra múlva megszűnt a hatás, mozgolódni kezdett az ellenség, de bilincsben, fegyverek nélkül nem tudtak tovább harcolni, megadták magukat. Mikor megtudta a fővezér, hogy mekkora győzelmet aratott Laci, állását féltve bérgyilkosokat küldött hogy öljék meg Lacit. Ő persze megérezte a felé settenkedő alakokat, átlátta szándékukat, és lángoló golyókat lőtt ki feléjük. Azoknak meg mintha szemük lett volna, még a fedezékek mögé bújt gyilkosokkal is végeztek. Az egyik felbérelt nem ment Laci közelébe, ő felkereste a híres újságírót és mindent kitálalt az ármányról. A cikk nyomán lett is népharag, a külföldiek is ragaszkodtak hozzá, hogy Lacit méltóképpen jutalmazzák. A fővezért börtönbe csukták, Lacit kinevezték tábornoknak, és az egyesített haderők fővezére lett. Hosszú boldog békeidők következtek, nem akadt a földön olyan állam amely meg merte volna támadni a híres tábornokot, mert tartottak varázserejétől, tudásától, erős hadseregétől.
Laci nem feledkezett meg családjáról. Most már volt pénze, hatalma, hírneve , úgy intézte, hogy ezekből az otthoniaknak is jusson. Apja könnyebb jól fizető munkát kapott, húgai, nővére mind férjhez ment,mert jó partinak számítottak, anyja pedig a háztartást vezette két szolgálója segítségével. Boldogan élnek még ma is, ha arra jársz keresd meg őket,biztosan sok részletről tudnak még mesélni.
