Mesélj nekem tavaszt, virágot ontson
őszi árnyad, add magadból azt mi fáj,
söpörj avarba bánatot, mert silány
napok keserveket kuszálnak folyton;
és illatot mesélj nekem zenékben,
hol madárjajokra írsz egy ősi dalt,
s rügyek fakadnak ott, ahol rég kihalt
az élet, ám szavadra majd feléled.
Úgy mesélj nekem, hogy sírjon itt mező,
a rét virága főhajtással éljen,
hogy ne fájjon ősz, ne múljon létező,
ne súgja semmi azt nekem, hogy végem;
új tavaszt mesélj, de még a tél előtt,
hisz én is épp tavaszt mesélek érted.
