Apró gyerek. Épp, hogy járni tud. Ablakon át nézi, hogy hull az eső. Ismeri a vizet, hisz este mindig pancsol egyet a kádban. Már a strandon is volt a szüleivel. Ez más. Biztos volt már ilyen máskor is de akkor nem figyelt rá. Látja a kis tócsákat a járdán. Meg egyáltalán! Miért kopog az a víz és honnan jön? Nézne feljebb az ég felé,,mert valahogy fentről folyik. Az ablak előtti fától nem látja az eget.
Az ablakon egy-egy esőcsepp megáll, majd tovaszalad. Kis kezével követi. Nem tudja összerakni, hogy az a víz, miért kint van és minden hol amerre ellát, csak folyik. És hova folyik?
Mert ahol ő fürdik, ott van egy luk, ami elnyeli a vizet.
Addig addig, míg egyszer csak megfordul és kiszalad az udvarra. Hisz nyár van és meleg. Szülei kíváncsian nézik. Meglepődik, mikor hideg esőcseppek érik kezét, arcát. Ez nem meleg! De most legalább felnézhet, oda ahonnan jön ez a sok víz. Sűrűn pislogva áll az égre nézve. Nem lát csapot, nem lehet elzárni. Szülei betessékelik, de ő újra meg újra kiszalad. Vizes már haja és ruhája is.
Szeretné megfogni de apró kezeiben csak pár esőcsepp gyűlik össze. Végül az is mind legurul, mind elfolyik valamerre.
Még egyszer felnéz az égre, karjait csodálkozva széttárja. Édesanyja felkapja és átöltözteti. Mosolyogva nyugtázza, hogy jól esik száraz ruhában nézni ablakon keresztül az esőt s a kádban is meleg víz van.
