Meghalt a szeretett nő. A férj sokáig gyászolta, hiányát képzeletbeli beszélgetésekkel próbálta enyhíteni. Mikor elment otthonról valahova, elköszönt az asszony falra akasztott képétől, mikor megérkezett, beszámolt a képnek mindenről amit intézett. Ettől egy kissé megnyugodott, hiánya nem volt annyira fájó, tudta kezelni a tragédiát. Ahogy időben távolodott a temetés napja, egyre könnyebben elfogadta a szellemi kapcsolatot, de mindig maradt egy cseppnyi hiányérzete. Eleinte nem sokat foglalkozott vele, csak ott motoszkált gondolatai mélyén az üresség, mígnem egy mélabús pillanatban rájött, hogy ez az érintés, a testi kapcsolat hiánya. Józanul mérlegelve bizonyossá vált számára, hogy ez örökre így marad, nem tud ellene tenni semmit.
Később felötlött benne felesége csodás kreativitása, életük során sok olyan problémát megoldott, ami később pofonegyszerűnek tűnt. Mérgelődött hogy nem neki jutott eszébe. Még a betegsége végén, mikor a rák már a gondolatait is megzavarta, és félni kezdett a nővérektől, kitalálta, hogy ő veszélyesen aidses, senki ne közelítsen hozzá. Valóban meg is ijedtek, még a doktor is hitelt adott neki, a férjet kérdezték, mennyire hiteles a feleség állítása. Egy idő után alább hagyott a betegségnek ez a természete, sikerült megnyugtatni, nem ellenkezett többé. A férj egyre többször gondolt felesége nagyfokú leleményességére, végül megformálódott benne egy elképzelés. Abból indult ki, hogy az emberiség tudatos ciklusában sohasem fordult elő, hogy valaki visszatérjen a túlvilágról. Sejtette, hogy valamilyen formában létezik egy dimenzió, ahová a halottak lelke kerül. Újra testet ölteni nem tud, mert tilos és lehetetlen. Ez idáig nem is sikerült senkinek. Az ő felesége azonban más, biztos talál valami egyszerű megoldást a visszatérésre. Gondolatban elkezdte ostromolni, hogy tegye meg a kedvéért, keresse meg a visszavezető utat. A férj szilárdan hitte, hogy neje megértette őt, és kitartóan keresi odaát a megoldást.
Egyik este csöngettek az ajtón. A férj nem várt ugyan senkit, de kíváncsian nyitotta a zárat, ki jöhet ilyen későn. Amint ajtót nyitott és meglátta a látogatót, szó szerint hanyatt esett: felesége nézett vele farkasszemet. Ugyanolyan volt mint a fényképen a falon, az öltözéke is ugyanaz volt. Lehajolt a férjhez, felsegítette, aztán összeölelkeztek. Legalább öt percig tartották szoros ölelésben egymást, határtalan boldogság járta át őket. Tudtam, mondogatta a férj, tudtam, hogy megtalálod a módját. A feleség szomorúan válaszolt.
- Sajnos nem egészen úgy történt ahogy te gondolod. Az ötödik dimenzióból jöttem, de csak azért sikerült, mert a világmindenségben van most egy kis zűrzavar, a szektorszabályok fellazultak. Az a helyzet,hogy az emberiség ebben a formában megszűnik létezni, egy üstökös néhány órán belül felrobbantja a földet. Van még két óra huszonöt percünk hogy szeressük egymást, aztán mindannyian átkerülünk az ötödik dimenzióba. Az valóban más világ, másként érzünk és élünk. Közeli halálunkig lehetünk boldogok.
Befeküdtek a hitvesi ágyba, ott érte őket a kozmikus halál.
