Már nem bosszantotta, ha a szomszédból átjáró macskák odatelepednek a teraszra kitett régi konyhaasztal alá, amin valamikor annyi tyúkot megtisztított. Igen, volt idő, amikor ezt annyira rosszallotta, hogy a fészer poros polcairól valami mérget is előkotort, és kitette egy kis tejben feloldva. A kinyúlt állatoknak valami kékes csillogás volt a szemükben, mint azon a nyáron, amikor a férjével megismerkedett a heti vásárban. A férfisaját termesztésű gyümölcseit kínálta a vékony lécekből összerótt asztalról. Hatvan éves volt már akkor, de a szeme kékje valami olyan nyugodtságot ükrözött, hogy amikor ránézett olyanszívdobogása lett, hogy attól tartott megint elájul, mint jó két éve, amikor infarktusa is volt. Aznap látta mégegyszer, amikor késő délután a két kiürült kosárral ott ballagott el a templomelőtt. A mindenkiről, mindent tudó büfés nő aztán elmondta, hogy talán két éve tűnt fel először a férfi a piacon. Rendszeresen kijárt vele egy kislány is, akinek piros szalag volt a hajában, és nevetése apró gödröcskéket formált szeplős arcocskájára. A férfi olykor megsimogatta a kislány fekete haját, aki olyankor mindig belecsókolt a férfi tenyerébe. Késői gyermek volt. Édesanyja
nem sokkal a szülés után meghalt. Nyolcadik éve.Minden szombaton kijöttek árúlni. Sokan vásároltak náluk.Volt valami olyan mérhetetlen szeretet köröttük, hogy még a hangoskodó rakodók is megbillentették sapkájukat tisztelettudóan köszönve, amikor arrafelé mentek. Egy késő őszi napon aztán hiába vártak rájuk a törzsvevők. Eltelt három hónap, amikorra újra megjelent a férfi, de egyedül jött.Lassan ballagott, picit meggörnyedve tartotta magát. Amiről nem kérdezett senki, az a piros szalag volt az egyik kosár fülére felkötve. A vásár végére, amikor hosszú seprükkel megjelentek a takarítók, nagy csönd lett. A pecsenyesütő felől akkor elindult valaki egy csokor virággal, de amikorra odaért a férfi asztalához már nem volt egyedül. Aztán csak megálltak az asztal előtt, ahol a mosoly lakozott egykoron, még hallani vélték a hangot is. Ott álltak mind, némán.A fösvény hírében álló, a mindenkit becsapó, a hamiskártyás, a léha. Könnyezni nem könnyezett senki. Tudták, hogy nézi őket egy szeplős arcocska, és szomorú lenne, ha azt látná, hogy bánatot okozott. Aztán volt valaki, aki felajánlotta, hogy segít kivinni a halomnyi virágot a temetőbe. Akkortól a férfi lett a Szeretet Örzője a piacon. Ezt a dadogós mondta ki először, aki egyetlenként, elbújva valahol a krumpliszsákok rengetegében jól kisírta magát aznap. A rákövetkező hónapokban megváltozott minden. Egy reggelre valaki felújította a férfi kopott asztalát, másvalaki egy új árnyékolóra cserélte a szélszaggatta régit, de azt sem dobták ki, hanem egy ügyes asszony terítőt varrt belőle az asztalra. Minden reggel friss virág került egy egyszerű üvegvázába. A piacot felügyelő, nagydarab nő meg hosszan szorongatva a férfi kezét biztosította, hogy amíg ő itt a főnök, nem lesz gondja semmire. A beosztottai meg szeppenve mesélték később, hogy ők még sohasem látták ennyire csöndesnek az egyébként erős fejhangon rikácsoló asszonyt. Ő éppen szilvát keresett másnapra, mert a fiáék jöttek az unokákkal, és gombócot szeretett volna készíteni nekik. A fia kedvencét. A férfinél vette meg végül, és amikor kiderült, hogy mi lesz belőle, az a kék szemével szinte gyereki mosollyal kérte, ha esetleg maradna belőle. Rá egy hétre apró piros lábasban hozta a termetes gombócokat. A férfi még ott megevett belőle kettőt, majd odaintette magához a roma kisfiút, aki valamilyen testőrként, - de hirnökként mindenképpen- mellette volt minden vásárnapon, és kinyújtott markába gurította a maradékot. Azt már nem tudni, hogy a kis torkos mit mondott, mit nem? Mennyire volt jó az a szilvás gombóc? De az való, hogy attól kezdve szebbek voltak a saláták a kosarában, nehezebb volt a kimért krumpli, még a kávét is üvegpohárban kapta a büfében a műanyag helyett. A férfi csak mosolyogva simítgatta a szalag selymét, miközben hallgatta. A család csöndben üldögélt a hazásságkötő teremben. A férfi részéről csak egy régi barát volt ott. A ceremóniának hamar vége lett. Az anyakönyvvezető szépen beszélt. Amikor kijöttek a teremből, hatalmas tömeg fogadta őket. A piacosok. A kis roma ott vigyorgott a legelején, kihízott zakóikban a rakodók, nyakkendőik lazán megkötve, a csirkés egy hatalmas tortával, az éjjeliőr vastag szemüvegét törölgetve. Meg a többiek. Valaki még egy bandát is hozatott, és ott az utcán felhangzott valami vidám zene. Fiatal lányok ugrottak középre, és a járókelők elnéző mosolya mellett járták a táncot. A férje akkor elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szemét. A zakója zsebéből kilógott egy piros szalag. Tiltakozásuk ellenére egy hatalmas, széles autóba kellett ülniük, azzal vitték őket a csendes kertvárosba. A férje aztán az esküvőt követő harmadik év végén meghalt. Csak csendben megállt a szíve, és reggel már nem kelt fel, hogy friss vizet öntsön a madárfürdetőbe. Mindig is csak a nagyszobát használták. A kislány szobája, a kert felől érintetlen volt. A hatalmas ablakok alatt virágok tucatjai színesedtek szinte egész évben.
A tervéről kikérdezte a családját, akik helyeselték azt. Másnap aztán szépen írt hírdetéssel a kezében ment le a piacra." Rendes lánynak tiszta szoba kiadó. Körötte virág". Egy órán belül kint volt sokszorosítva, szinte minden oszlopán a piacnak. Egy szombat reggel aztán megszólalt a kapucsengő. A korai napsütésben fekete hajú lány állt, hajában piros szalaggal.

Cím: Tiszta szoba kiadó, körötte virág
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Tóth János (fényesi)
Beküldve: May 22nd 2004
Elolvasva: 1384 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]